Ismét látogatható az állatkerti Akvárium

Korábban csak éttermekből, és dokumentumfilmekből ismert állatfajokkal, távoli tengerek tipikus, illetve egzotikus vízi élővilágával találkozhatnak a látogatók az Állatkert nyolcévnyi kényszerszünete után a napokban megnyílt Akváriumában.

Százötvenezer liter vízben, huszonhét meleg vizű medencében közel százötven tengeri állat várja a látogatókat az Állatkert színvonalasan felújított, frissen megnyitott Akváriumában. A létesítményben az Indiai- és a Csendes-óceán, illetve a kisebb tengerrészek élővilágán kívül a Vörös-, valamint a Földközi-tenger lakóit is megtekintheti a közönség.

A díszes környezetben élő korallok, szivacsok, tengeri csillagok és rózsák mellett macskacápák, különleges tisztogató-halak, mérgező tűhalak, bohóc-, doktor- és sünhalak, valamint marénák, különféle tengeri pókok és rákok tanúskodnak a nyílt vizek felszín alatti, különlegesen gazdag élővilágáról. A gyakran meglepő, vagy éppen mulatságos kinézetű állatok többnyire fizimiskájukhoz illő neveket is viselnek, így például felemás disznócskahallal, rókapofa nyúlhallal, tehénhallal vagy pisztolyrákkal is találkozhatunk.

A merészebb látogatókat egy nem mindennapi színhely: a rája-simogató is várja, ahol a farki részén erősen rázó halfajtát saját felelősségére bárki megcirógathatja, feltéve persze, ha a morózus " áramtermelő" hagyja magát.

A néhány éve szintén felújított Pálmaház alatt elhelyezkedő létesítmény termeit az 1912-es, eredeti állapotnak megfelelően építették újjá, a boltíves építmény falait díszítő szecessziós mozaikokat és padlócsempéket levéltári dokumentumok alapján rakták le.

A 6, 10, 20, illetve 23 ezer literes medencéket modern gépház működteti: a vizet folyamatosan forgatják, az egymás melletti tárlók között a halak ide-oda úszkálhatnak.

Az akvárium működtetéséhez nélkülözhetetlen friss a tengervizet korábban az Adriáról szállították vonattal, a mai technikának köszönhetően azonban már édesvízből, helyben gyártják tengeri só, nyomelemek, kalcium, és baktériumok hozzáadásával.

Az állatok egy részét ajándékba kapta a létesítmény: érkeztek halak például Magyarország másik akváriumából, a magánkézben lévő Tropicariumból, a monacói Oceonográfiai Múzeumból, vagy a nápolyi Stazione Zoologicából is. A korallokat a schönbrunni állatkert adta, az elektromos ráják pedig frankfurti átszállással Amerikából érkeztek repülővel.
A medencék újdonsült lakóival immár 670-re növekedett az állatkertben élő fajok száma; az intézmény ezzel európai szinten is egyedinek mondható.

Az akvárium korábbi sorsa egyébként meglehetősen viharos volt: az először 1912-ben bemutatott tengeri élővilág az első világháború idején ugyanis megsemmisült, s a tengervíz-utánpótlást csak 1925-től tudták ismét megszervezni. A második világháború még súlyosabb következményekkel járt a létesítményre nézve: a főváros éhező lakossága az ostrom idején ugyanis megette az akváriumi halakat. A veszteségeket csak az 1950-es évek közepén sikerült pótolni, de az épület romló statikai állapota miatt 1973-ban ismét be kellett zárni az akváriumot. A medencék lakóit utoljára 1984-1996 között látogathatták az érdeklődők, de életveszélyes volta miatt nyolc évvel ezelőtt ismét lakat került a létesítményre.


Képek:
www.neystadt.org/john/album/diving/fish-soup.jpg
www.asiatravel.com/usa/nevada/lasvegas/mirage/gifs/aquarium.jpg
www.newforest-online.co.uk/images/oceanarium.jpg