Február 14-e, Bálint - nap

Az utóbbi időkben elhatalmasodó képeslap- és ajándékáradatból kiindulva sokan úgy hiszik, hogy a Valentin-nap nem más, mint egy Amerikából átvett újkori divathóbort, valójában azonban egy ősi ünnepről van szó, amelynek semmi köze nincs a tengerentúlhoz, sőt: nagyon is európai.

A katolikus egyház ma legalább három Valentin nevű szentet is számon tart, akik valamennyien mártírhalált haltak. Bár a legendák mögötti igazság többnyire a homályba vész, a történetek mindegyike romantikus hősként emlékezik meg Valentinról; akit ennek köszönhetően már a középkori Angliában és Franciaországban az egyik legkedveltebb szentként ünnepeltek.

A legismertebb legenda szerint Valentin egy a III. században élt római pap volt. Uralkodója, II. Claudius császár felismerte, hogy az egyedülálló férfiak lojálisabb katonák, mint családdal megáldott társaik, ezért megtiltotta fiatal katonái számára a házasságot, Valentin azonban - ellenszegülve a parancsnak - titokban továbbra is összeadta a fiatal szerelmeseket. Amikor törvényellenes tettére fény derült, Claudius börtönbe záratta és elrendelte kivégzését. A raboskodó Valentin a börtönben beleszeretett zárkaőrének vak lányába és erős hitével visszaadta látását. Halála előtt a csodatévő pap szerelmes levélkét küldött a lánynak, amelyet "A te Valentinod" aláírással zárt. Az első Valentin-üdvözlőlapot tehát maga a névadó küldte, ám mindmáig az ő szófordulatát használják a világ képeslapgyártói.

Más források szerint a február közepén tartandó ünnepről maga a keresztény egyház rendelkezett, hogy ily módon avassa saját ünnepévé az ókorban divatos Luperca- fesztivált. Az ókori Rómában február közepén, a tavasz, a megújulás, a termékenység szimbólumaként, Luperkusz isten tiszteletének szentelve rendezték eme ünnepeket. A szertartások velejárójaként a fiatal fiúk feldarabolták és áldozati vérbe mártották a kecske bőrét, majd a termékenység érdekében gyengéden megpaskolták vele a fiatal lányokat. A nap végén a város hajadonjai urnába dobták a nevüket tartalmazó jeleket, amikből a nőtlen férfiak húztak egyet-egyet, és az ily módon kiválasztott hölggyel az ünnepség és a táncok idejére párok lettek. Az ilyenkor egymásra talált párok gyakran egész évben együtt maradtak, a következő évi Luperkalia idején pedig össze is házasodtak. A hagyománynak végül Gelasius pápa vetett végett, aki a véletlenszerű házasodást pogánynak tartotta és betiltotta, február 14-ét pedig Szent Valentin napjává avatta.