Diákok munkája: Izrael

Ötvenhat éve Közel-Keleten megszületett egy állam, Izrael. A cikk írója annak járt utána, hogy milyen történeti feltételek között ment végbe ez a számos nehézséggel járó folyamat, s milyen okokra vezethetők vissza napjaink arab-izraeli konfliktusai.

A keresztény időszámítás szerint 56 éve - 1948. május 14-én - a távoli Közel-Keleten megszületett egy állam, egy ország, amelyhez viszont nekünk - Európának, Magyarországnak több köze van, mint gondolnánk. Mégis, manapság sokakban felmerül a kérdés: egyáltalán, hogyan is történhet az meg, hogy egy 2000 éve szétszóródott, szokásait csak vallásában tartó, sok elemében már szinte nem is létező nép-nemzet-vallási felekezet ennyi év után újra jogot formál egy olyan területre, melyen most már több száz éve a muzulmán arabok otthonai és mecsetjei álltak? Nos a probléma persze nem ilyen egyszerű. Ahhoz, hogy Izrael Állam kevesebb, mint 70 év alatt idealista eszméből kézzelfogható valósággá vált, sok tényező volt szükséges. Érdemes hát feleleveníteni: mi, és hogyan vezetett el ahhoz, hogy 56 éve David Ben Gurion 2000 év után ismét kikiálthatott egy zsidó államot.

Herzl Tivadar
Herzl Tivadar

I. A cionizmus fogalma és kialakulása

A mai Izrael létének alapja természetesen a cionista eszme. A cionizmust hagyományos értelemben a XIX. század végén keletkezett nacionalista irányzatok közé lehet sorolni. Alapideológiáját Moses Lilienbaum és Leo Pinsker fektette le 1882-ben. E szerint a meghatározás szerint a cionizmus kimondja, hogy a zsidó nép egy egységes nemzetet alkot. A cionizmus célját pedig e nemzet újraegyesítése, a Kr. u. 70-ben, Jeruzsálem lerombolásával elkezdődött gáluth, azaz szétszóratás megszüntetése s a zsidó állam létrehozása jelenti. A Pinsker-féle meghatározás az elméleti cionizmus alapja.
Az elméleti cionizmus azonban nem tudott igazi tömegbázist teremteni magának sem a jórészt asszimilálódott nyugat-európai zsidóság, sem a hagyományaihoz ragaszkodó, ortodox, ún. "kaftános" zsidók körében. Igazi tömegbázisát csak az 1890-es években, a Dreyfus-ügy nyomán egész Európában elharapódzó antiszemitizmus nyomán nyerte el. Az 1890-es évek közepén Pinsker elméletére alapozva alakult meg Ororszország lengyel lakta részein a BILU (Beit Jakób Lechu Venélchá - Jákób házába térj meg). A szervezetet zsidó származású diákok alapították, s céljuk a cionizmus népszerűsítése volt. Az ilyen próbálkozások ellenére azonban a cionizmus nem lett igazán meghatározó eszme a századfordulóra.
Az elméleti cionizmusban a zsidó nép összegyűjtésének helye természetesen Palesztina, a Biblia földje volt. A korszakban azonban Palesztinában már nem élt jelentős zsidó közösség (13 000 fő, s ennek nagy része Jeruzsálem óvárosában), s az abszolút többséget az arab lakosság tette ki. A térség névleges török uralom alatt állt, jelentős brit illetve francia befolyás alatt.
Mindezek ellenére az idealista cél továbbra is a "régi Izrael" felélesztése volt. Ennek adott hatalmas lökést a magyar származású bécsi zsidó értelmiségi, Herzl Tivadar 1896-ban megjelent "Der Judenstaat" című műve, amely először mondja ki nyíltan egy zsidó államalakulat létrehozásának szükségét Palesztinában, s ezzel megteremti a politikai cionizmus fogalmát. Bár a "Der Judenstaat" a zsidó szellemi életnek már nagyobb hányadára hatott, a magát elégséges létbiztonságban érző asszimilált zsidóság nem nyújtott az érdekeivel ellenkező tervnek komoly támogatást. Éppen ezért az egyetlen anyagi forrást az a néhány szintén idealista, zsidó származású milliárdos (mint Edmond Rotschild báró, és az orosz Chovevé Ción (Cion szerelmesei) egylet tagjai) adakozása jelentette, amely végül elégséges volt a török kormánytól néhány kisebb palesztinai birtok megvásárlására (Rishon-Leción falu). Erre a megvásárolt földdarabkára, valamint elsősorban Jaffába és Jeruzsálembe kb. 25 000 olim, azaz bevándorló érkezett Európából 1882 és 1903 között, az első alija keretében. Ez a szám - jóllehet Palesztina zsidó lakosságát megháromszorozta - önmagában még mindig elég kevés volt még egy zsidó autonómia megszerzéséhez is.

A betelepülést nagyban segítette az 1896-ban Herzl Tivadar és társa, a szintén magyar Max Nordau (Nordheim Miksa) által alakított Cionista Világszövetség, amely valóban átfogta Amerika és Európa fő cionistáinak többségét. A cionisták ezután évenként tartották kongresszusukat Bázelben. Tevékenységükhöz fűződik a héber nyelv felújítása (Elizer ben Jehuda Héber-angol szótára); a Héber Egyetem terve. Nagy figyelmetlenség volt ellenben az arabok hozzáállásának félreértelmezése. Herzl ugyanis - idealista módon - egyfajta zsidó-arab együttműködésre számított a zsidó államban, s mindezt annak tükrében, hogy a megvásárolt földekről kitelepített arabok egy fillér kártérítést sem kaptak.
Az 1901-es V. Cionista Kongresszushoz kötődnek azok az első erőfeszítések, amelyek nagyhatalmi támogatást próbáltak szerezni a cionizmus ügyének. Ezt elsősorban a Közel-Keleten érdekelt Nagy-Britanniában találták meg, bár Herzl 1898-ban még a "Jeruzsálemi zarándoklat"-át töltő II. Vilmos német császárhoz is ellátogatott. A cionista kongresszusok mindaddig eredményesek tudtak maradni, mígnem 1904-ben az angolok a VI. Cionista kongresszusra már egy konkrét ajánlattal álltak elő. Eszerint a brit kormány támogatna egy zsidó államot egymilliós lakossággal - de Ugandában. A javaslat teljesen megosztotta a kongresszus résztvevőit. Herzl és Nordau csoportja megegyezni látszott az angolokkal, ám a kongresszus nagy része kitartott Palesztina mellett. Herzl ugyan a szavazáson elérte a többségi támogatást, de az ugandai tervből végül a kongresszus felosztása miatt nem lett semmi. A feszültségeket az is növelte, hogy egy Palesztina-párti cionista diák a nyílt utcán meggyilkolta Max Nordaut. Az eset megtörte Herzlt, aki 1904-ben maga is elhunyt. Herzlt Izrael ma szellemi atyjaként tiszteli. Emlékét többek között a mai Tel-Aviv Jaffától északra Herzliya városának neve őrzi.
Miközben a cionista kongresszust meddő viták foglalkoztatták, 1901-ben Európa-szerte megkezdődött az időközben létrejött Zsidó Nemzeti Alapba való gyűjtés. A végeredmény meglepően sok, nagy összegű adomány volt főként az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és az Osztrák-Magyar Monarchiából. Ennek a pénznek köszönhetően már 1904-ben megvásárolták Galileában Kfár-Hittim falu területét. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a második alija, melynek keretében már több mint 40 000 zsidó vándorolt be Európából a palesztin területekre. A Jaffából lassan már kiszoruló olimok ekkor (1909-ben) alapították meg Jaffától északra az újkor első teljesen zsidó városát, Tel-Avivot (héber: a tavasz hegye). A betelepítés árnyoldalaként egyre több konfliktus keletkezett az arab őslakosság és a zsidó telepesek között. Éppen ezért, s a zsidó telepesek védelmére alakult meg a Hasómér, őrszem nevű katonai szervezet is.

II. Cionista Kongresszus (1898)
II. Cionista Kongresszus (1898)


Az első világháború ragyogó alkalmat kínált a zsidóknak államuk létrehozására. 1915-ben a britek oldalán bevetették a két hadosztálynyi önkéntesből álló Zsidó légiót, amely részt vett Galilea felszabadításában. Törökország vereségekor, 1918-ban, éppen ezért a cionisták jó eséllyel pályázhattak az autonómiára.
És valóban, bár groteszk módon, miközben a hősiesen harcoló arab felkelők üres ígéretekkel távoztak Párizsból, addig a cionisták igényeit a külügyminiszter, Lord Balfour egy nyilatkozatban is rögzítette. A nyilatkozat szerint a brit kormány "jóindulatúlag tekint a zsidó nemzeti otthon megteremtésére Palesztinában". Ez a híres Balfour-nyilatkozat, amit a politikai cionisták máig is a zsidó állam alapokmányának tekintenek, bár egyáltalán nem szól konkrét államalakulatról. Voltaképpen ez is csak egy volt a brit kormány homályos ígéreteiből, de a cionisták szemében már ez is igen nagy eredménynek számított.