Cédrusba zárva

Abban biztosak lehetünk, hogy ha Franciaország történetéről esik szó, akkor eseményekben gazdag, izgalmas történéseknek lehetünk szemtanúi. De ki gondolná, hogy a gall kakas földjén még az is megeshet, hogy egy példaértékű alkotmány nem lép életbe.

XVI. Lajos
XVI. Lajos

Az előzmények

Az 1792. év katonai (Valmy) és politikai (köztársaság kikiáltása) eredményeit követően a francia forradalom mind bel-, mind külpolitikai szempontból komoly megpróbáltatások elé nézett. XVI. Lajos pere, majd kivégzése, a girondi gazdaságpolitika és a küszöbön álló háború egyaránt megosztotta a szociális és politikai kérdésekben igencsak polarizálódó közvéleményt. Az 1793. év elején elszenvedett katonai vereségek (Belgiumban) a forradalom további radikalizálódását sejtették, ráadásul a forradalom ellenzéke is ekkor aktivizálódott – márciusban az erőszakos toborzások hatására kitört a vendée-i parasztfelkelés, amihez a monarchikus erők, az emigránsok és a katolikus egyházzal szimpatizálók is csatlakoztak. Ezekkel a problémákkal a girondi kormányzat egyedül nem tudott megbirkózni, sőt kirekesztődni látszott a forradalomból, amelynek irányítása fokozatosan a sans-culotte-okat mozgósító jakobinusok kezébe ment át. 1793. június 2-án a girondi politika megbukott, a Hegypárt teljes győzelmet arathatott, ám ezzel csak tovább mélyült a politikai és katonai válság. A jakobinusok legfőbb feladatuknak a támadások visszaverését és a rendelkezésre álló erőforrások összpontosítását tartották. Ebben a szituációban jutott fontos szerephez az 1793. évi alkotmány is, amely alkalmasnak bizonyult arra, hogy kifogja a szelet a jakobinusokkal szembenálló erők vitorlájából.

Az előkészületek

Az új alkotmány bevezetésének gondolata az 1792. évi politikai fordulat hatására már a girondiak fejében megfordult, és több olyan törvényt is hoztak, amely az új alkotmány bevezetését készítette elő. A Törvényhozó Gyűlés új választási rendszert dolgozott ki, amely megszüntette az aktív és passzív polgárok közötti különbségtételt, és általánossá tette a választójogot. (Ez alapján választották meg már a Nemzeti Konventet is.) 1793 februárjában a girondiakból álló kormány javaslatot tett az új alkotmány előkészítésére, ezt a tervezetet a jakobinusok sem vetették el, de jelentősen módosították. Rendkívül rövid időn belül, mindössze két hét leforgása alatt meg is vitatták a konventben az új tervezetet (Héreult de Séchelles állította össze), ezután 1793. június 24-én el is fogadták az 1. év alkotmányát. (A forradalmi naptár szerint az új időszámítás kezdete a köztársaság kikiáltása.) A következő hónapban népszavazásra bocsátották az új alkotmányt, és annak ellenére, hogy csak a választójogosultak alig negyede járult (nem egészen 2 millió fő) az urnák elé, 1793. augusztus 10-én mégis törvénybe iktatták. Ezután egy cédrusfa ládába zárták és a Konvent elnökének lábánál helyezték el az alkotmányt, ám a háborús helyzetre való tekintettel életbe léptetését a háború befejezéséig elhalasztották. Saint-Just ezt 1793-ban így indokolta: „A köztársaság jelenlegi körülmények közepette az alkotmányt nem lehet életbe léptetni … Az alkotmány csak a szabadság elleni merényleteknek kedvezne, mert nem képes erőszakkal felszámolni ezeket … Lehetetlen forradalmi törvényeket végrehajtani, ha maga a kormányzat nem forradalmi.” (Hahner, 390) Ez egyúttal azt is jelentette, hogy sohasem léphetett életbe, mert mire véget ért a háború, addigra a jakobinusok is elveszítették a hatalmukat – sokan az életüket is.