Donatio Constantini- a hamisítványra fény derül

A történelem bővelkedik hamisítványokban, igaz, általában először az jut eszünkbe, hogy műkincseket, nagyon értékes tárgyakat, festményeket hamisítanak. Ezzel szemben számos olyan hivatalos dokumentumot ismerünk, amelyet szándékosan hamisítottak meg.

Nagy Konstantin
Nagy Konstantin

A hamisítvány "eredete"

Az eset III. István (752-757) pápasága idején történt. Nagyon veszélyes idők jártak ekkoriban, hiszen a langobárdok 568 után Itáliában telepedtek le, s felvették ugyan a kereszténységet, ennek ellenére a pápai udvar nem bízhatott bennük. Főleg azért nem, mert a langobard uralkodó Rómát hűbérbirtokának tekintette. A római pápa és a bizánci császár közötti viszony sem volt felhőtlen, a császár nem nyújtott segítséget a langobardok ellen. III. Istvánnak új támasz után kellett néznie, ezért 754 telén felkerekedett, s az Alpok hágóin átküzdve magát meglátogatta Kis Pippint, aki nem egészen legitim módon került a frank trónra. A hagyomány szerint a pápa fekete öltözékben, fejére hamut szórva ment a királyhoz, előtte letérdelt, s könyörögve kérte, hogy mentse meg Rómát a langobárdoktól. Ez teljesen szokatlan eljárás volt, mert eddig még egyetlen pápa sem keresett fel nyugati uralkodót.
Elképzelhető, hogy ekkor már meg is mutatta Kis Pippinnek azt a poros és gyűrött dokumentumot, melyet 315. március. 30-i dátummal láttak el, s a Donatio Constantini címet viselte. (Bár szokták Constitutum Constantini-nek is nevezni.) A frank uralkodót mindenképp meglephette a dokumentum tartalma, mely az alábbi történetet tartalmazta. Konstantin császár leprás lett, s pogány papjai azt tanácsolták, hogy a Capitoliumon épített medencét töltesse meg kisgyermekek vérével, s fürödjön meg benne. Már össze is terelték a kisgyermekeket, de az anyák könnyei a királyt meghatották, s ajándékokkal halmozta el az anyákat, s gyermekeikkel együtt haza bocsátotta őket. Még azon az éjszakán álmot látott, Péter és Pál apostol jelent meg előtte. Azt sugallták Konstantinnak, hogy keresse fel a rejtőzködni kényszerülő Szilveszter pápát, aki majd megmutatja neki "az igazi kegyesség forrását". Amikor pedig felgyógyul, akkor építtessen világszerte templomokat, s az egyedül üdvözítő Istent tisztelje, a bálványimádást pedig tiltsa meg. Miután ennek az álombeli kérésnek eleget tett, s annak rendje és módja szerint meg is gyógyult, Konstantin úgy döntött, hogy Konstantinápolyba költözik, Rómát és a nyugati császárságot pedig Krisztus utódaira hagyja.