A béke letéteményese

Napóleon felborította az európai hatalmi rendszert, ami az európai hatalmak érdekeit sértette, így nem meglepő, hogy Napóleon megbuktatására törtek. Oroszország Európa megmentőjeként tetszelgett, a béke feltételeit igényei szerint kívánta alakítani.

Napóleon ellenében

I. Sándor (1801-1825) 1801-ben egy cárgyilkosság (saját apja halála) révén jutott trónra, és uralkodása első éveiben kísértette is a merénylet, hisz apja halálának ódiuma, valamint egy újabb, ellene elkövetendő merénylet rémképe mindig ott kísértett a háttérben. a Első intézkedései között szerepelt, hogy a francia orientáció helyett a fegyveres semlegesség elvének meghirdetésével (1801) biztosította az angol hajók szabad mozgását az orosz kikötőkben. A franciabarát politika képviselői azonban hasznosabbnak ítélték volna Napóleon támogatását, mivel ez egyszerre két lehetőséggel kecsegtethetett volna. Egyfelől a Habsburgokat háttérbe lehetett volna szorítani, másrészt az orosz balkáni tervek is könnyedén megvalósíthatók lettek volna a Habsburgok kiesésével. Napóleon politikája 1804-ben döntés elé állította I. Sándort, aki végül Angliába küldte követét (Novoszilcevet), hogy tárgyaljon a szövetségről, egyúttal Európa új rendjéről. 1805-re létrejött egy újabb franciaellenes koalíció (3. koalíció) Anglia, Oroszország és Ausztria részvételével (Poroszország ekkor még semleges maradt). 1805-ben az austerlitzi vereség azonban megpecsételte a szövetség sorsát, ráadásul Oroszország egy hat évig elhúzódó háborúba keveredett Törökországgal a havasalföldi és moldvai területek miatt.
Közben Napóleon egyre-másra foglalta el az európai területeket, és 1807-ben Friedlandnál az orosz sereget is tönkreverte, aminek az lett az ára, hogy Tilsit mellett békét kellett kötnie Oroszországnak Franciaországgal. A feltételek súlyosak voltak: elvesztett lengyel területek, csatlakozás a kontinentális zárlathoz - egyszóval Napóleon szövetségesévé kellett válnia. Másfelől azonban Napóleon ezzel a békével elismerte Oroszország nagyhatalmi státuszát, ráadásul Oroszországnak némi előnye is származott ebből a szövetségből, mert a franciák ösztönzésére 1809-re Svédországtól elragad(hat)ta Finnországot. Barátságról vagy szoros kapcsolatról azonban nem beszélhetünk, épp ellenkezőleg: az oroszok nem voltak hajlandók lemondani az angol (kereskedelmi) kapcsolatokról, ezért megsértették a kontinentális zárlatot. 1810-ben ugyanis rendeleti úton újra megnyitották Oroszország kikötőit a semleges országok hajói előtt, nem sokkal ezután rendezték az angol-orosz viszonyt is. Diplomáciai tárgyalásokkal a Napóleonnal való összeütközésre készülődtek, s ennek jegyében 1812-ben svéd-orosz szövetség köttetett, egyúttal elérték a törökök semlegességét is egy esetleges háború esetére.

Napóleon visszavonulása
Napóleon visszavonulása

A császár bukása

1812. június 24-én Napóleon végzetes lépésre szánta el magát, megtámadta Oroszországot. 1812 decemberében már a porosz katonai egységek is Oroszország mellé álltak, bár ehhez komoly diplomáciai tárgyalásokon keresztül vezetett az út. Mindennek az lett az eredménye, hogy a visszavonulni kényszerülő grande armée megtizedelődött, később Lipcsében a "népek csatájában" végzetes vereséget szenvedett, majd az újabb kudarcok következtében a francia császár 1814-ben lemondani kényszerült. Napóleon vereségét követően a nagyhatalmak immáron Oroszországgal együtt tárgyalóasztal mellé ültek. A napóleoni háborúk idején I. Sándor a "postakocsi cár" nevet érdemelte ki, ugyanis végigutazta Európát és postakocsija szolgált számos alkalommal dolgozószobaként, olykor pedig diplomáciai tárgyalások helyszínéül.
Az 1814-ben összeülő bécsi kogresszus Európa új rendjét hivatott kialakítani, és ebben a feszült diplomáciai légkörben az Európa megmentőjeként tetszelgő Oroszországnak sem volt könnyű a helyzete. Talleyrand - a zseniális francia diplomata - ugyanis kiügyeskedett egy oroszellenes angol-osztrák-francia titkos szerződést, melynek az volt a valódi célja/rendeltetése, hogy közömbösítse az orosz túlsúlyt. (Ne feledjük, hogy ekkoriban orosz katonák állomásoztak Párizsban.) Napóleon Elba szigetéről való visszatérésekor (1815) abban a hiszemben küldte el I. Sándornak ezt a dokumentumot, hogy megossza az újabb Napóleon-ellenes koalíciót, de nem érte el a célját, mert idővel a közös ellenség ismét Napóleon maradt, és Waterloonál a francia császár végső vereséget szenvedett. Ezután Oroszország még jobban megerősödve láthatott hozzá európai hegemón szerepének kialakításához. Miután Napóleon csillaga leáldozott, az orosz diplomácia a négyes szövetség keretében egy olyan nemzetközi hadsereg felállítását szorgalmazta, melynek magvát az orosz hadsereg jelentette volna. Ennek visszautasítását követően az orosz diplomácia szinte mindenütt jelen volt, és igyekezett az európai történéseket a maga javára kiaknázni, vagy alkalomadtán olyan helyzeteket teremteni, amely külpolitikai törekvéseit előmozdíthatja. A bécsi béke területi elvei is részben ezt a célt hivatottak biztosítani, és e tekintetben megfelelő partnerre talált Anglia és Poroszország részéről.