Az inkvizíció története

Az írás az egyház történetének talán legvitatottabb epizódjának, az inkvizíciónak elõzményeivel, kialakulásával és működésével foglalkozik. A leírtak a keresztenység elterjedésétõl a XIV. sz. elejéig tartó folyamatot mutatják be Nyugat-Európára vonatkozóan.

Elõzmények

Az események szálát valahol a Római Birodalom korában kell felvenni. A negyedik századra a Birodalomban megszűnik a központilag irányított keresztényüldözés, melynek eszközei (pl. a keresztényekkel szemben felhozott vádak: orgiák tartása összejöveteleiken, melynek során gyermekeket áldoznak, majd elfogyasztják õket, paráználkodnak stb.) sokban hasonlítanak az eretnekek elleni harcban használtakra.
A kereszténység államvallássá válása után, a megújúlt helyzetben nagy vita alakult ki a keresztény teoretikusok között, hogy milyen eszközökkel léphet fel az egyház az eretnekekkel szemben. Szent Jeromos /331-429/ végsõ esetben az eretnekek kivégzését is elfogadhatónak tartotta, mint utolsó eshetõséget arra, hogy megmentsék azok lelkét az örök kárhozattól. Hasonló véleményen volt a Pirenneusi-félszigeten Sevillai Szent Izodór /† 636/, egy másik nagy patrisztikus teológus és "egyházatya". I. Leó pápa /† 461/ volt pedig az elsõ pápa, aki arra kérte a világi hatóságokat, hogy fizikai erőszakkal lépjenek fel az eretnekséggel szemben. Velük szemben Szent Ágoston /354-430/ ellenezte az eretnekek fizikai megsemmisítését, mert azt nem tartotta összeegyeztethetõnek a keresztényi szeretettel. Egyébként az elsõ eretnekkivégzésrõl 385-bõl van adatunk.
E korban és körülbelül a XI. századig a hitviták fõleg keleten folytak, s az eretnekmozgalmak is itt alakultak ki, általában az egyházon belül valamilyen dogmatikai kérdés nyomán. Nyugaton 476 után az eretnekeket csak szórványosan üldözik, inkább a békés egymás mellett élés a jellemzõ.