Halálos lövés - 90 éve

1914. június 28-án Gavrilo Princip Ferenc Ferdinánd kocsijához lépett, s lelőtte a trónörököst és feleségét. Negyed óra múlva a trónörökös halott volt, majd egy hónappal később megkezdődött az első világégés. Mindez kilencven évvel ezelőtt történt.

Az utolsó Obrenovic uralkodó
Az utolsó Obrenovic uralkodó

Okok

Az Osztrák-Magyar Monarchia és Szerbia között a berlini kongresszust követően egyre feszültebbé vált a politikai helyzet. 1878-ban a Monarchia okkupálta Bosznia-Hercegovinát, melynek területén számos szerb élt, akiket viszont a szerb politikusok egy nagyszerb, illetve délszláv állam keretei között szerettek volna tudni. A kongresszuson azzal a céllal ítélték a Monarchiának a bosnyák tartományt, hogy felkészítse azt egy esetleges független állami létre, de ehelyett Ferenc József kormánya inkább a birodalomhoz kívánta csatolni a tartományt. Hasonló jellegű vita forrása volt Montenegro, illetve a Novi Pazari szandzsák is.
1903-ban Szerbiában megdöntötték az Obrenović-dinasztiát, s helyébe a Karadjordjevićeket ültették. Csakhogy ez a belpolitikai fordulat külpolitikai irányváltással is együtt járt, mivel ettől kezdve Szerbia a francia, de még inkább az orosz politika felé fordult. (Karadjordjević Péter korábban Párizsban tanult.) A Monarchia a diplomáciai váltást és az oroszbarát külpolitikát a vámháború meghirdetésével kívánta közömbösíteni, vagyis megtiltotta az élőállat exportját az O-M. M. területére. Ez gazdaságilag rendkívül súlyosan érintette Szerbiát, de Németországban, illetve a Balkánon új piacokra talált Szerbia. Az 1906-1911 közötti feszült helyzetet tovább mérgesítette az annexiós válság, amit az váltott ki, hogy 1908-ban a Monarchia végleg a birodalomhoz csatolta Bosznia-Hercegovinát, ami a nagyszerb álmok végét is jelenthette volna, hiszen a Monarchia tartományi függetlenséggel és gazdaságélénkítő politikával kívánta magához édesgetni a bosnyák tartományt. Szerbia hiába tiltakozott, az orosz-japán háborúban súlyos vereséget szenvedő Oroszország egyelőre nem tudott a segítségére kelni.
1889-ben egy időre felcsillant a reménysugár, hiszen Rudolf trónörökös halála után egy politikai kérdésekben kevésbé járatos Habsburg lett a trónörökös, de Ferenc Ferdinánd is hamarosan lelohasztotta a szerb várakozásokat, ugyanis trialisztikus törekvéseivel éppen a szláv elem erősítésén fáradozott. A dualista birodalmat meg kívánta reformálni, mégpedig úgy, hogy a (dél)szlávok vagy a csehek ugyanolyan meghatározó elemét képezték volna a birodalomnak, mint a magyarok vagy az osztrákok. A reform a birodalom roskatag épületét kívánta szilárd alapokra helyezni, ami azt jelentette, hogy a birodalom szláv népességét mindenképpen a birodalmon belül szerette volna tudni, így azok nem kapcsolódtak volna a kevésbé fejlett, belső gondokkal küszködő, nagyszerb vagy a délszláv államhoz.
Az időközben zajló Balkán-háborúk (1912-1913) a szerbek szempontjából szerencsés kimenetelűek voltak. Az első Balkán-háborúban a törököket, a másodikban a bolgárokat sikerült legyőzni, s újabb területeket csatoltak Szerbiához is. A hivatalos politikai törekvések mellett egyre nagyobb szerephez jutottak a nacionalista jellegű civil szervezetek, melyek legtöbbször titokban működtek.