Nándorfehérvár

A nándorfehérvári ütközet 550. évfordulója alkalmából készítettük összeállításunkat, melyben összefoglaltuk az előkészületek és a csata főbb mozzanatait. Sokan sokféleképp járultak hozzá a sikerhez, ami összefogás nélkül csak álom maradt volna.

II. Mohamed
II. Mohamed

Előzmények

A dicső tettekre vágyó ifjú szultán, II. Mohamed 1456 elején azzal a tervvel állt elő, hogy egész Magyarországot meghódítja. Míg a török portán ezt a nagyszabású hadjáratot készítették elő, addig Magyarországon csak vontatottan folytak az előkészületek. Az éve eleje óta a raguzaiak több tudósítást is küldtek a magyar királynak, V. Lászlónak, aki a január 13-ára összehívott országgyűlés egyik "napirendi pontjává" is tette a török elleni védekezést.
Nagyon körülményesen alakultak azonban az események, hiszen az országgyűlést is csak egy hónapos késéssel tudták megnyitni, s ugyan sikerült nagyobb adót (a telkenkénti fél helyett egy aranyforintot) kiróni, ám ennek hasznosítása kapcsán komoly viták bontakoztak ki. Ebből a pénzből a felvidéki lakosok és a pápa szorgalmazására a cseh huszita zsoldosok ellen szereltek fel hadat, s erről a pápai követet is értesítették április 6-án. Csakhogy másnap az udvarban hírt kaptak arról, hogy II. Mohamed Nándorfehérvár ostromára készül. Ennek hatására úgy döntöttek, hogy egy újonnan felszerelt sereget a Dunához irányítanak. A király meghirdette a nemesi felkelést, és a segélykérő leveleket is megküldte a külföldi udvarokba. Mivel a kincstár nem rendelkezett akkora összeggel, hogy a szükséges hadsereget felszereljék (az udvartartás költségeire így is gyakran Cilleitől vagy Hunyadi Jánostól voltak kénytelen kölcsönt felvenni), vagyis valójában csak a nemesi hadakban, illetve a déli országrészek lakosaiban bízhattak, mivel komolyabb nemzetközi támogatásban sem reménykedhettek.
Hunyadi János erdélyi vajda, szörényi bán és a Temesköz ura hozzá is látott a déli végek felkészítéséhez: megerősítette a védvonalat, felemelte a várak helyőrségének létszámát - Nándorfehérvárra például 5 000 zsoldost küldött, a várkapitányi címet pedig Szilágyi Mihálynak adományozta. A tüzérséget is megerősítette a várban, melynek felszereltségét is korszerűsítette. A mozgó haderő létszámát is jelentősen megnövelte: míg januárban hétezer fegyveres felett rendelkezett, addig pár hónap elteltével már több mint tízezer fős haderőnek parancsolt. A felkészülés nem volt zökkenőmentes, hiszen a török portyázók betöréseivel kellett rendszeresen hadakoznia.
Maga a vár a Duna és a Száva összefolyásánál épült egy magaslaton, s három oldalról a hegy meredek lejtése természetes védelmet jelentett, a déli oldalt azonban kettős, széles árokkal megerősített fal védhette csak meg az ellenséggel szemben.

A török had

Hunyadi előkészületei azonban önmagában nem jelenthettek kellő garanciát a védelemre, hiszen a török haderő minden szempontból előnyösebb helyzetben volt. II. Mohamed mintegy 70-100 000 fős sereggel érkezett a csata helyszínére, ám nemcsak a jelentős létszámbeli fölény, hanem a hadsereg képzettsége és felszereltsége is messze felülmúlta a magyar hadakét. II. Mohamed hathatós katonai reformok eredményeképpen növelte meg a törtök hadsereg harcértékét: a reguláris csapatok létszámát megduplázta (40-45 ezer szpáhi, 8-10 000 janicsár), ráadásul európai mércével mérve rendkívül ütőképes tüzérséget hozott létre. Az egyik szemtanú így jellemezte a török hadsereg felszereltségét: "A puskákat, szakállas ágyúkat, lőfegyvereket senki sem tudta volna megszámlálni, sem a roppant nagy ágyúkat." A török szárazföldi erőket pedig egy ugyancsak jól felszerelt flotta (kb. 200 egységből állt) kísérte, melynek az volt a feladata, hogy a várat elszigetelje a külső segítségtől. II. Mohamed elszántságát tükrözte az a tény is, hogy mindössze két hetet szánt Nándorfehérvár bevételére. Seregeit a Duna és a Száva közötti síkságon vonta össze, flottája pedig a Száva torkolatával szemben fekvő szigeteknél horgonyzott le, s ezzel akadályozta meg a várba való bejutást.
Mivel a magyar főurak vagy közönyösek maradtak, vagy a husziták elleni háborúval voltak elfoglalva, így a király hívó szavára alig néhány nemes szállt csak hadba. Jelentősebb külföldi támogatásról sem lehet beszámolni, csak a toborzásban oroszlánrészt vállaló Kapisztrán János, a bécsi diákok hatszáz fős alakulata és a kisszámú lengyel keresztes vitézek említhetők ebben a vonatkozásban.
Ebben a helyzetben különösen fontos szerephez jutottak a keresztes vitézek, akik többnyire helyi lakosok közül kerültek ki. Mivel ebben az időszakban igencsak tartani lehetett attól, hogy a hosszú időn keresztül tétlenkedő keresztesek uraik ellen fordulnak, így a kereszteseket hazaküldték azzal a paranccsal, hogy hívás esetén fegyvereikkel jelenjenek meg Szalánkeménnél. Erre július 7-14. között került sor, s Kapisztrán hívó szavára mintegy 18 000 keresztes gyűlt össze, akiket a szalánkeméni gyülekezőhelyről Zimony alá, a Száva bal partjára vonultattak át, itt képeztek értékes tartalékot.