Hamis a pénz?!

"A bankjegyhamisítást a törvény bünteti!" olvasható papírpénzeinken. A pénzhamisítás egyidős a pénzverés történetével, az évszázadok alatt sokan és sokféle módon igyekeztek hamis pénzeket készíteni, néha egész kiváló eredménnyel.

Augustus
Augustus

Miért és hogyan hamisítottak?

A pénzhamisítás egyidős a pénzforgalommal. A pénzhamisításának - amelynek alapvető eleme a nyereségvágy - többféle területe ismert:

- olcsón előállított veretekkel, nyomatokkal nagyobb, értékesebb pénzeket utánzása és forgalmazása
- nemesfémtartalmú veretekből a nemesfém kivonása

- nem létező veretek, címletek készítése

A pénzverés technikai fejlődését némi késéssel mindig nyomon követte a pénzhamisítás technikájának fejlődése. A pénzek hamisítását kezdetben öntéssel végezték. Ilyenkor az eredeti érméről lenyomatot, majd öntőformát készítettek, amelyet nemesfémet nem, vagy alig tartalmazó, általában alacsony olvadáspontú fémmel (ón, ólom, cink stb.) töltöttek ki. Az öntetet utólag - ha színe nem egyezett az eredetivel - nemesfém-bevonattal látták el, díszítéseit kézi munkával igyekeztek utánozni.
A pénzhamisításnak sokkal költségesebb és hosszadalmasabb eljárása volt a verés. Ebben az esetben először az eredeti verőtövet hamisították - esetleg a hivatalosan használtat alkalmazták illegálisan -, és ezen készítették az eredetinél alacsonyabb nemesfémtartalmú hamisítványokat.
A technika fejlődése nyomán a 20. századtól a fémpénzek hamisításában megjelent a galvanoplasztika, amelynek során elektrolízis útján állítják elő a pénz elő- és hátlapját, amelyeket azután utólag illesztenek össze. Ezt a módszert elsőként a múzeumok használták - legálisan -, hogy ritka darabjaikról, állományvédelmi okból másolatot készítsenek. Ez természetesen - mivel nem anyagi haszonszerzést szolgált, a másolatokat nem eredetiként tüntették fel - nem tekinthető hamisításnak.
A bankjegyek megjelenésével kialakultak a papírpénzek hamisítási eljárásai is, amelyet a reprográfiai eszközök fejlődése is elősegített. Mára a jó minőségű színes fénymásolóktól az igen drága nyomdagépekig és számítógép vezérelte marógépekig terjed a pénzhamisítók eszköztára.
A pénzhamisítással természetesen együtt járt a pénzhamisítók elleni küzdelem is. Már Szólón egyik törvénye (ie. 594) is foglalkozik a kérdéssel, a hamisítók számára halálbüntetést írva elő. Ugyancsak ismertek Sulla és Augustus pénzhamisítás elleni törvényei is. I. Justinianus bizánci császár már megkülönböztetést tett aszerint, hogy valaki ezüst- vagy aranypénzt hamisított-e. Előbbit teljes vagyonelkobzással, utóbbit pedig halállal büntette.

Évente másikat?

A pénzverés az ókorhoz hasonlóan a középkorban is uralkodói felségjognak számított, ezért a pénzhamisítást felségsértésként ítélték meg, és általában halállal büntették. A modern államok gazdasági rendszerének különösen fontos részét alkotja a pénzrendszer, ezért a pénzhamisítást különösen veszélyes bűncselekményként kezelik.
A régi pénzek gyűjtésének elterjedésével megindult a gyűjtők becsapására irányuló pénzhamisítás, amely nem a forgalomban lévő, hanem a régiségnek számító pénzek hamisítására irányul.
A hagyományos hamisítási módszerek mellett meg kell említeni az ún. hibrid és fiktív pénzek készítését. A hibrid veretek olyan hamisítványok, amelyek elő- és hátlapjai nem tartoznak össze, hanem a hamisító meglévő pénzek elő- és hátlapjait dolgozza össze egy érmére. A fiktív pénzek olyan veretek, amelyek a valóságban soha nem léteztek, azokat a hamisítók a gyűjtők újdonság iránti vágyát kihasználva találták ki. Ezek a pénzek például a kibocsátó, a címlet vagy a kiadási év szempontjából lehetnek fiktívek.
Ugyancsak numizmatikai célú hamisítás, amikor közönséges, legális érmékből, azok valamely elemének (számjegy, körirat stb.) meghamisítása révén ritka, nagy értékű darabokat állítanak elő. Jó példa erre I. Ferenc József 1906-ban vert 5 koronás ezüstpénze, amelyből mindössze 6315 db készült, míg a többi évszámokból 0,5-19 millió darab. mivel az 1906-os 5 koronás nagyon keresett, drága darab, a hamisítók az 1900-as vagy 1908-as évszámú verteken igyekeztek kézi munkával a 0, illetve 8-as számjegyeket 6-ossá formálni. Természetesen az ily módon készült hamisítványok egy egyszerű nagyítóval is kiszűrhetők.


A középkori Magyarországon jellemző volt a pénz évenkénti rontása és kényszerbeváltása, amely a pénzhamisítás különleges, állami formájának tekinthető. A hamisítás ténye annyiban áll fenn, hogy a korábbinál kisebb nemesfémtartalmú érméket továbbra is a korábbi névértéken hozták forgalomba. Másrészt viszont királyaink ezen eljárása nem tekinthető a szó szoros értelmében vett hamisításnak, hiszen a pénzverési joggal rendelkező központi kormányzat nyilvános intézkedéséről volt szó, vagyis tulajdonképpen a devalváció egyik formájával állunk szemben. Mindezek mellett azonban ismerünk a történelemből állami megbízásból végzett pénzhamisítást is, amelynek általában az volt a célja, hogy a hamis pénzekkel egy másik állam gazdasági rendszerét ingassák meg. Ilyen céllal hamisították például a francia forradalom pénzeit Angliában és a francia frankot Magyarországon 1925-ben.