Napváros

Tommaso Campanella híres utópiája már a reneszánsz hanyatlása idején íródott, s a tökéletes világ iránti vágyódás bizonyos mértékig a szerző hányattatott életére vezethető vissza. Vessünk egy pillantást a valóságra és az abból kivont tökéletességre!

T. Campanella
T. Campanella

Bevezetés

Tommaso Campanella életét, sorsát talán az határozta meg leginkább, hogy a XVI. század végére, a XVII. század elejére az itáliai reneszánsz már a véget jelentõ végsõ válságba jutott. A kor két legfõbb jellemzõi - a gazdaság állandósuló válsága és a katolicizmus megreformálásával igen megerõsödõ Szent Inquisitio tevékenysége - közül az utóbbi volt döntõbb befolyással Campanellára. Az erõszakos Inquisitio mûködésénél elég ha utalunk néhány jelentõsebb reneszász elmével szembeni fellépésre: Carnasecchi kivégzése 1567-ben, Giordano Bruno megégetése 1600 Virágvasárnapján, Lucilio Vanini kivégzése 1617-ben, vagy Galileo Galilei üldözése.

Tommaso Campanella Dél-Itáliában, Calabria tartományban született, egy elég szegény családban. Ezen okból a kellõ mûveltség megszerzésére egyetlen lehetõsége volt: belépett a dominikánus rendbe, ahol tehetségének megfelelõen igen alapos oktatásban részesítették. Lázas gondolatai azonban, melyek egyre inkább feszültséget keltettek közte és a rend vezetõi között, 1591-ben a renddel való szakításhoz vezettek. Ekkor fogja perbe elõször a Szent Inquisitio, de 1593-ban a vádak alól még felmentik.
Ezután nagy vándorlásba kezd, mely során eljut Firenzébe, Rómába, Bolognába, Padovába. Ekkor ismerkedik meg Galileivel, ki igen nagy hatással van rá. Ismételten letartóztatják, de pártfógóinak befolyása ismét megmenti. Miután szabadon engedik elkezdi hirdetni próféciáit, melyek az általa is megjövendõlt, 1600-ban bekövetkezõ világvégére alapozódtak. Emelett szónoklatai a dél-itáliai spanyol uralom ellen is irányulnak, szervezkedni kezd annak megdöntésére. Mozgalmát elárulják, és 1599 november 8-n Nápolyban letartóztatják, és immár másodszor a spanyol Szent Inquisitio elé idézik. A halálos ítéletet csak úgy tudja elkerülni, hogy õrültséget színlel, így "csak" "örök idõkre" tömlõcbe vetik.
Támogatóinak azonban sikerül elérniük, hogy 1526-ban szabadon bocsássák. Ekkor a pápai udvarba megy, hol VIII. Orbán pápát /1623-1644/ próbálja meggyõzni igazáról. 1634-ben azonban összeesküvéssel vádolják, így a gyanú elõl ismételten menekülnie kell.
Immáron elhagyja Itáliát és az ultramontán területekre megy, ahol is a francia király udvarában lel menedékre. Itt élvezi Richelieu bíboros figyelmét, de gondolatai pusztán csak "érdekességek" az udvar számára, gyakorlati megvalósításuk lehetõségét senki sem veszi komolyan.
Campanella ekkor egyre inkább az asztrológia felé fordul, társadalmi, metafizikai kérdésekkel többé már nem igen foglalkozik. Az asztrológiában nem szerzett különösebb érdemeket, kivéve talán, hogy a fáma szerint megjósolta halálának napját: 1639 május 21..

XIV. Lajos
XIV. Lajos
Mûvei többnyire német területen jelentek meg, hol a reformációnak köszönhetõen a könyvnyomtatás igen nagy méreteket öltött, s így erre lehetõséget nyílott. Elgondolásaira a reformáció teoretikusai igen szívesen hivatkoztak, mint annak kiválló példájára, hogy a "pápista Itáliában" is léteznek "helyesen gondolkodók".
Campanella álláspontja azonban nem oly radikális mint ahogy ez a Napvárosból kitûnhet. "De Monarchia Hispanica"-jában /1600/ keresztes hadjáratért könyörög a spanyol királynak, melyet a Török Birodalom ellen kellene vezetni, így létrehozandó az Egyetemes Királyságot. 1638-ban íródott "Ecloga"-jában, melyet XIV. Lajos születésére írt, megjósolta egyrészt a "recuperatio Terrae Sanctae"-t , másrészt a "renovatio saeculi"-t. Szerinte XIV. Lajos király 1000 nap altt meghódítja a világot, majd teljesen kereszténnyé teszi azt, s ezzel beköszönt az "új Jeruzsálem" érája, amivel a kereszténység küldetése beteljesül.

Campanella Napvárosában igen sok antik és reneszánsz elemet fedezhetünk fel. Ez annál is inkább érthetõ, mivel a szerzõ fõleg e két korszak gondolkodói iránt érdeklõdött.
Az antik filozófusok közül legfõképpen Platón, Arisztotelész és a püthagóreusok elképzelései tûnnek fel. Platónra utal a Napváros dialógusformája és az "Állam" néhány gondolatának megjelenése /pl.: mindkét államot csak a filozófusok, tudósok vezethetik/. Arisztotelészre utal Campanella etikája: a Sztagirita "arany közõpútját" ismerhetjük fel a Napváros etikai felfogásánál.
Campanella azonban elég jól ismerte az Egyházatyák és a skolasztikusok - fõleg Aquinói Szt. Tamás - azon elképzeléseit, melyek belefértek az õ világképébe /pl.: a természetjog/. Rájuk fõleg a "Vitás kérdések a legjobb köztársaségról" címû részben hivatkozik.
A reneszánsz gondolkodók közül ,- kik talán a legnagyobb befolyással voltak rá - fõleg a firenzei újplatonistákat /Marsilio Ficino, Pico della Mirandola/ és Telesiot kell megemlítenem. Ez utóbbi azért is fontos, mert az õ hatására tanúsított Campanella igen nagy érdeklõdést az asztrológia iránt, melynek nyomát a Napváros szinte minden oldalán felfedezhetjük.
A szellemi atyák közül még megemlíteném Mórus Tamást, kinek "Utópiá"-ját Campanella ismerte és akit nagyon tisztelt.

Ha összehasonlítjuk a reneszánsz e két nagy képviselõjének utópiáját az újkor utópistáinak mûveivel, akkor fontos azonosságokat de különbségeket is fellelhetünk. Az azonosság abban mutatkozik meg, hogy mindkét korszak utópistáinál fontos szerep jut a természetességnek, caritasnak, tudományosságnak, de az azonosság legfõképpen az ésszerûség, ami szemünkben talán már túlzott propagálásában jelenik meg - gondoljunk csak Fourier Falanszterére.

A különbség leginkább az ideális állam tér és idõbeli elhelyezkedésében mutatkozik meg. Míg a reneszánsz gondolkodók utópiái a jelenben léteznek, csak a térben másutt /pl.: a Napváros valahol Szumátra környékén/, addig az újkori gondolkodók államukat, közösségüket az ideálisnak képzelt jövõbe, vagy a múltba helyezik.
Campanella mûveinek hatása tehát leginkább az újkor utópistáinál jelent meg, bár elõszeretettel hivatkoznak rá a nácizmus ideológusai is. Õk fõleg Campanella "fajtanemesítési programjában" látták elõfutáruknak e jeles gondolkodót.

E bevezetõt végül azzal zárnám, mintegy szubjektív magánvéleményként, hogy Campanella társadalmában valószínúleg a XX. század embere nem élne szívesen, azonban a mû számos elgondolása mindenféleképpen figyelemreméltó.