Szépségszalon - Szappan vagy tusfürdő?

Manapság úton-útfélen azt hallani, hogy szappan helyett inkább tusfürdőt használjunk, mert az nem szárítja, sőt táplálja a bőrt. Akkor most már többé ne is vegyünk szappant, mert csak ártunk vele? A különböző tusfürdőket viszont korlátlan mennyiségben alkalmazhatjuk? Vagy mi az igazság?

A reklámkampányok világában nehéz eldönteni, hogy mi az, ami csak reklámfogás, és mi az, ami valóban igaz. Hiszen gyakran előfordul, hogy nem azért népszerűsítenek egy terméket, mert tényleg jobb, mint a többi, hanem egyszerűen csak azért, mert el akarják adni. Vajon így van ez a tusfürdőkkel is, vagy tényleg kellemesebbek a bőr számára, mint a szappanok?

Eleinte természetesen az emberek csak szappant használtak. A föníciaiak voltak az elsők, akik szappankészítéssel próbálkoztak: kecskezsírból és bükkhamuból készített találmányuk nem volt kimondottan bőrtápláló, ám csúnya bőrbetegségeket gyógyított. Ennek az utódja a finoman illatozó pipereszappan, amellyel egészen addig szívesen habosítottuk testünket, amíg meg nem jelentek a piacon a tusfürdők. Azóta pedig értékben és mennyiségben is növekszik a tusfürdők piaca.

A szappanról pedig elterjedt az a hír, hogy szárít, és egészen visszaszorult a használata, ezzel együtt pedig a gyártása is. A szappan tényleg kiszárítja a bőrt, ám - talán furcsa ezt hallani - a víz sokkal jobban szárít, mint akármelyik kozmetikai termék. Mégsem lehet elképzelni a mosakodást víz nélkül. És ráadásul a szappan igazán csak akkor szárít, ha túl sokáig hagyjuk a bőrünkön, illetve ha rengeteget használjuk.

Egyszóval nyugodtan mosakodhatsz szappannal is, csak ne állandóan azzal! Ha úgy érzed, hogy kiszáradt a bőröd, akkor fürdés után kend be krémmel, testápolóval! Egyébként a lúgos szappannak jótékony hatása is van, hiszen nem hagyja, hogy szőrtüszőid begyulladjanak, sőt segíti bőröd öntisztulását is. Valamivel néha le kell dörzsölnöd az elszarusodott réteget, különben előbb-utóbb nem kap majd levegőt a bőröd, és akkor a jobbnál jobb krémjeid sem tudnak majd felszívódni.

Mostanában az antibakteriális termékeket nagyon sokan vásárolják, ezekkel azonban vigyázni kell. A tökéletes tisztaság ígérete ugyanis sok vásárlót elbűvöl, ezek a termékek azonban még jobban szárítják a bőrt, mint a normál szappanok. És emellett nemcsak a káros baktériumokat pusztítják el, hanem a hasznosakat is. Így pedig megbomlik a bőr természetes védőburka, és ezáltal a fertőzések és a különböző kórokozók könnyebben behatolnak a szervezetbe.

Tehát a szappant és a tusfürdőt egyaránt alkalmazhatod. Használd őket felváltva! Ne habozz habozni!



A képek forrásai:
http://www.pinsolutions.com/bubbles/pics/soap.gif
http://www.soapthyme.com/girl-soap.gif
http://avon9.homestead.com/files/Shower_Gel.gif
http://www.flutterbyfairies.com/images/soap.jpg