Streptococcus torokgyulladás

A penicillin terápia bevezetése jelentős javulást eredményezett a Streptococcus pyogenes okozta mandula-torokgyulladásek kezelésében. A betegek klinikai tünetei a kezelés megkezdését követően gyorsan javulnak.

A penicillin hatékonyan csökkenti a gennyes szövődmények gyakoriságát. Megfelelő mennyiségben és ideig adagolva megelőzi a rheumás láz (ARF) kialakulását, csökkenti a kórokozó szóródását. Az elmúlt több mint 40 éves klinikai alkalmazás ellenére, nem találtak penicillin rezisztens Streptococcus pyogenes törzset, és mégis, újra és újra találkozunk a klinikai kudarccal. A betegek egy része hordozóvá válik és/vagy a betegség recidivál. Milyen problémát jelenthet a hordozás? Mi az oka a sikertelen kezelésnek, és mit tehetünk, hogy elkerüljük, vagy legalább csökkentsük a gyakoriságát? Néhány szerző az 50%-os spontán gyógyulás miatt megkérdőjelezi az antibiotikum kezelés szükségességét.(2, 3) Valóban kezelendő-e egyáltalán a streptococcus okozta mandula-torokgyulladás?

Az akut torokgyulladást számos kórokozó okozhatja, vírusok, baktériumok és gombák egyaránt.(6, 10) Ezek közül kiemelkedően fontos a Streptococcus pyogenes által okozott megbetegedés, mert gennyes szövődményei és esetleges súlyos következményei (ARF) miatt szinte az egyedüli torokgyulladás, mely antibiotikum kezelést igényel.
A Streptococcus pyogenes maradéktalanul penicillin érzékeny, annak ellenére, hogy több évtizede használjuk a terápiában. A penicillin hatékony, nem allergiás beteg számára veszélytelen, kellően szűk spektrumú és olcsó. Ezért valamennyi klinikai ajánlás "arany standard"-ként az első választandó szernek a penicillint javasolja a mandula-torokgyulladás kezelésében.(1)

Bár a penicillin in vitro valóban hatékony, országtól és beteg populációtól függően a kezelések 10-25%-ban sikertelenek.(12) E tanulmány szerint amíg a 60 napon belül visszatérő fertőzések gyakorisága az 1975-1979-ig terjedő periódusban csak 10,7% volt, addig az 1995-1996-ig terjedő időszakban 37,5%-ra emelkedett (P<0,001). Ugyanakkor a bakteriológiai eradikáció tekintetében különbséget találtak az egyes antibiotikum csoportok között. A penicillinek és aminopenicillinek eradikációs sikertelensége 10-25%, a makrolideké alacsonyabb (5-15%), a clindamyciné (5-20%) és a cefalosporinoké (2-10%).(11)