A haj betegségei

A haj és a fejbőr betegségei gyakrabban fordulnak elő, mint gondolnánk. Minden marketinggel és kommunikációval foglalkozó szakkönyv kiemeli az első benyomás jelentőségét, nem meglepő tehát, hogy minden elváltozás, amely a hajat és a fejbőrt érinti, megváltoztatja az ember megjelenését, alapjaiban megváltoztathatva a róla kialakított első benyomást. Az első benyomás az, amely a mindennapokban az ember mozgását idegen környezetben meghatározza, szabályozza.

A haj és a bőr elváltozásai nemcsak a külső környezetet befolyásolják, hanem a beteg énképét is, és akár komoly személyiségproblémákat, akár szorongást is okozhatnak.

A globális kommunikáció segítségével a divat ma már nem ismer határokat. Egy nemrég megjelent írásban olvashattuk, hogy a nyugati kultúra egó erősítő tendenciái remek szövetségest leltek a fogyasztói társadalom papjai, a reklámmenedzserek által. Mindenki szép, ápolt és divatos, sugallják a reklámok. A kozmetikai/kozmetológiai problémák ezért az elmúlt évtizedekben a szervi és lelki orvoslás egyik meghatározó tényezőivé váltak.
A bőr problémáival más cikkeink alaposabban foglalkoztak már, jelen dolgozatot a haj problémáinak szenteljük. Nem meglepő a kijelentésünk, hogy a hajjal kapcsolatos legalapvetőbb probléma az, ha nincs! A hajhullás megértésében kulcsfontosságú, hogy tisztában legyünk a hajas fejbőr élettanával, valamint a hajciklus egyes fázisaival.
Fejünkön általában 100-150 ezer szőrtüsző található, melyek átlagos sűrűsége felnőttkorban kb. 250-300/cm2 és az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken. Egy szőrtüsző az élet során 20-30 új hajszálat növeszt.

A hajciklus

Azt mindenki tudja, hogy a haj folyamatos növésben van. Az is közismert tény, hogy napi átlagosan 100-150 szál hajhullás normálisnak tekinthető, amely a hajszálak számához viszonyítva ugyan elenyésző, de matematikailag könnyedén kiszámíthatjuk - átlagos 12 cm-es koponyasugárral számolva (gömb alakú fejen, amely ugyan elég ritka, de hát minden modell csal!) és feltételezve, hogy a fej mintegy felét borítja haj - bizony a magyar átlagéletkor mintegy kétharmadánál elfogyna minden hajszál a fejről, ha nem képződne folyamatosan új hajmennyiség!

A szőrtüszők többsége a fejbőrön folyamatosan növekvő, azaz anagén fázsban van. Egy ilyen ciklus átlagosan 3 évig tart. A szőrtüszők mintegy két hét alatt ún. átmeneti (katagén) fázisba kerülnek, majd 3 hónap alatt a hámtól elválva, bunkós végű hajként a nyugalmi (telogén) szakaszban spontán kihullanak. Ekkor azonban a szőrtüsző mátrixsejei már megkezdik az új hajszál termelését. A hajciklus tehát az anagén fázisból a katagén és a telogén fázisokba való átmenetből, majd az anagén fázisba való visszatérésből áll.
A hajváltás aszinkron folyamat, (azaz az egyes szőrtüszők nem azonos fázisban vannak) melyben átlagosan a hajszálak 95%-a aktív növekedésben, 5-10%-a pedig nyugalmi állapotban van.

Normál esetben naponta kevesebb, mint 100, hajmosás közben és után azonban nagyobb mennyiségű - akár több száz - telogén fázisban lévő hajszál hullhat ki.

Miért hullik a haj?

A szőrtüszők gyorsan osztódó mátrixsejei a különböző behatásokra rendkívül érzékenyen reagálnak (lásd később). Logikailag lebontva a következő esetekben észlelhető jelentősebb hajhullás:

1. Az anagén fázis korai befejezése, átmenet a telogén fázisba, majd effluvium:
sok szőrtüsző egyszerre lép a telogén fázisba(pl. telogén effluvium),
a telogén fázisú hajszálak száma hosszú időn keresztül növekszik (pl. andogén hormon behatásra), sok szőrtüsző éretlenül és gyorsan lép a telogén fázisba, és eközben megtartja az anagén hajszál tulajdonságát (pl.alopecia areata).

2. Az anagén fázisban lévő mátrixsejtek osztódásának átmeneti lassulása, leállása:
Gyengébb hajszálak keletkeznek, melyek - anagén fázisban - a fejbőr felületére érve eltörnek (pl. kemoterápia okozta anagén effluvium).

Milyen típusú (oku) hajhullásokat ismerünk?

A hajhullás tehát szőrtüszőkben végbemenő változások eredményeként jön létre. Bizonyos hatások csak átmenetiek, a szőrtüsző nem roncsolódik, a hajhullás is csak átmeneti. Ha azonban a szőrtüszők károsodnak, hegesedés alakul ki, a haj visszanövése illuzórikus!

Melyek a legfontosabb tisztázandó kérdések?

Van-e krónikus betegség,
Van-e a hajhullással párhuzamosan fennálló esetleges körömrendellenesség?
A családban előfordult-e már hasonló hajhullás?
A hajhullást lehet-e időben más betegség kialakulásához, vagy ez idáig nem tapasztalt tünetek megjelenéséhez kapcsolni?
Összefüggésben van-e a menstruációs ciklussal, illetve szüléssel a hajhullás?
Szed-e fogamzásgátló tablettát, és ha már nem, mikor hagyta abba?
Az elmúlt 3 hónapban fedeztek-e fel bármilyen betegséget (különös tekintettel pajzsmirigy-, máj-, vesebetegségekre valamint daganatos megbetegedésekre)?
Az elmúlt 3 hónapban volt-e műtétje?
Az elmúlt 3 hónapban volt-e lázzal járó betegsége?
Fogyókúrázott-e az elmúlt időszakban?
Milyen gyógyszereket, gyógyhatású készítményeket, vitaminokat szedett az elmúlt fél év során?
A hajszálak gyökeresen hullanak ki, vagy inkább töredeznek?
Tapasztalt-e hajvisszanövést?
Dauerolták, festették-e haját a közelmúltban?
Vásárolt-e valami új kozmetikai szert az elmúlt 3 hónapban?
Utazott-e idegen országban?

Képek:

www.grantinc.com
www.christiansphotography.com