A drogfogyasztás hátteréről

A hallucinogének élvezete egyidős a főemlősök evolúciójával. A majmok rájárnak a pálmaborra, hiszen a gyönyörközpont ingerlése magasabb örömöt biztosít, mint a másnapi macskajaj kellemetlenségei. Tudatos választásról van szó, vannak köztük, akik csak egyszer próbálják meg a tüzes vizet.

Az emberi tudat kibontakozásában a tudatmódosítóknak mindig is jelentős szerepe volt. A hallucinogéneket, tudatmódosítókat az emberiség hajnalán a spirituális beavatási utak vándorai használták rendszeresen: kaput jelentettek a szellemvilágba. Később, az intézményesített a racionalizmus térhódításával a tudatmódosítók "élvezeti" szerré váltak, ebben a szerepben azonban kevéssé áldásos hatással voltak fogyasztóikra.

A középkortól Európában is elérhetővé vált a a hasis, és a XVIII-ik századtól pedig tért hódított az ópium, majd a morfin. A kokacserje leveléből kivont kokain, amely Dél-Amerika egyik legfontosabb spirituális hatású vegyülete volt, az orvostudomány fejlődése révén lett drog. Köhögéscsillapítóból közellenség, írhatnánk le pályafutását. A kémia fejlődésével és a 60'as évek szellemi szabadosságával a drogok karrierje szédítő magasságokba ívelt. Az urbanizáció, a perifériára szorultság hatalmas piacot teremtett, amelyre nem lehet azóta sem eleget termelni. Az innovatív késtítmények száma folyamatosan nő, egyre újabb és gyilkosabb szerek kerülnek piacra. Hatalmas a piaca a természetes vegyületeknek, nem ismeretlen a törekvés Európa egyes országaiban a lágy drog: a kannabis legalizálására.

Mára a drogok fogyasztása nem a spirituális beavatódás útja, hanem ahogy egy divatos internetes médium írja: "...Fontos megjegyezni, hogy a kábítószerezés személyes és társadalmi válsághelyzetről árulkodik. Magyarországon a kábítószer-fogyasztás orvosi, jogi és társadalmi problémává vált...".

Nem akarunk etikai, jogi kérdésekről eszmét cserélni, hiszen jelen írás célja az egészségügyi aspektus megvilágítása. Tekintettel azonban a probléma komplexitására, valamint hasábjaink jellemzően holisztikus megközelítésére, botorság lenne kihagyni a szocio-pszichológiai hátteret sem.

Szociológiai háttér

Magyarországon a lakosok többsége megveti a kábítószereseket, és a drogfogyasztást jellemhibának tartja. Ennek oka pedig nem a személyes tapasztalás, mint azt hihetnénk, főleg a másságtól való idegenkedés és a mindent meghatározó előítéletek. Azt gondolják a legtöbben, hogy ez a probléma a kilencvenes évekkel tört ránk. Pedig nem. Ennél sokkal régebbre nyúlnak vissza a gyökerek. A kábítószer fogyasztás Magyarországon a '80-as évek derekán jelent meg társadalmi problémaként, de a szakemberek már a '60-as évek végétől rendelkeztek információkkal kábítószert fogyasztó fiatalokról. Az információk titokban tartása és a probléma elhallgatása következtében a téma a 70-es évek végéig tabu maradt. A 80-as években társadalmi problémák egész sora vetődött felszínre, amelyek egyre súlyosabbakká váltak, és mindinkább megoldhatatlannak tűntek. Ez a helyzet felkeltette az érdeklődést a devianciák iránt, és hirtelen nyilvánosságot kapott a drogprobléma is.

A '70-es évek fogyasztási szokásaira az alkohol és a gyógyszer kombináció, illetve a szipuzás, a szerves oldószerek belégzése volt a jellemző, de azért a felszín alatt jelentkezett a tiltott szerek élvezete is. A '80-as évek közepétől mind többen jutottak ki Európa különböző, a kábítószerek megszerzésére alkalmas országaiba. Ugyanakkor egyre több külföldi utazott be az országba, köztük sok kábítószer-fogyasztó, akik nagy mennyiségben hoztak be "klasszikus" kábítószereket: heroint, kokaint, LSD-t, hasist, marihuánát. Megkezdődött a kábítószerek iparszerű csempészete.

A tranzitcsempészet mellett a '90-es években a belső piac is kialakult. 1995-től az amphetamin származékok (főleg az Extasy tabletták) robbanásszerű elterjedése volt a jellemző. Elárasztották a fiatalok által látogatott szórakozóhelyeket: a diszkókat, klubokat és a különböző rendezvényeket.

Ez a tendencia 1996-ban is folytatódott. A hatóságok által lefoglalt amphetamin tabletták száma 1994-1996 között kb. húszszorosára nőtt. Folyamatosan emelkedik a klasszikus kábítószerek iránti kereslet is. Magyarország tehát már nemcsak tranzitország. Még elszomorítóbb tény, hogy "termelőink" is vannak a hazai piacra. Kevesen tudják, hogy hazánk az egyik legnagyobb legális ópiumgyártó ország a világon: évente több tonna ópiumszármazék tartalmú gyógyszert állít elő a tiszavasvári Alkaloida Gyár. Emellett több helyen folyik illegális előállítás, főleg belföldi igények kielégítésére. A legnépszerűbbek az amphetamin készítmények, a diszkó drogok, melyeknek naponta új és új változataik jelennek meg a feketepiacon, s a hétvégi diszkó partikon.