Lezáratlan a hazai őssejt-ügy

A hazai őssejt-botrány - bár igazából csak néhány hete hangos tőle a sajtó - voltaképpen januárban pattant ki, amikor az egészségügyi tárcán belül működő Egészségügyi Tudományos Tanács emberen végzett tudományos kutatásnak, így engedélyköteles eljárásnak minősítette a köldökvér-levételt. A hazánkban egy éve háborítatlanul zajló - és rutineljárásnak számító - beavatkozások így rögvest törvénytelennek ítéltettek, a kórházak pedig - egy esetleges pert elkerülendő - a továbbiakban nem vállalták, hogy elvégezzék rövidke műveletet. (Aki szakmai jóváhagyás nélkül végez el egy engedélyhez kötött beavatkozást, a jelenleg hatályos jogszabályok szerint bűncselekményt követ el, ami 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.)

A gyermekük őssejtjeit tárolni szándékozó szülők Magyarországon eddig a Sejtbank kft. szolgáltatásait vehették igénybe, a cégnek azonban az ETT- határozat következtében fel kellett függesztenie tevékenységét. A szervezői, bonyolítói feladatokra vállalkozó kft. egyébként az uniós engedélyekkel és tizenöt éves tapasztalattal rendelkező belga Cryo-Cell vállalat központjába juttatta az itthon levett mintákat, és a rendelet megszületése előtt mintegy 900 esetben kötött szerződést gyermekük őssejtjeinek tároltatását igénylő szülőkkel - esetenként 260 ezer forintos megbízási díj ellenében.
Néhány héttel ezelőtt a szakmailag és anyagilag is ellehetetlenített Sejtbank kft, illetve egy gyermeke megszületését váró magánszemély pert indított az Egészségügyi Minisztérium és az Egészségügyi Tudományos Tanács ellen annak érdekében, hogy a bíróság soron kívül mondja ki: jogellenes az ETT-nek a köldökvérgyűjtést emberen végzett kutatásnak minősítő állásfoglalása. A felperesek oldalán később négy másik - szintén gyermeket váró - magánszemély is csatlakozott az eljáráshoz. Közös beadványuk szerint az ETT és a Tárca döntésével sérül a betegek törvényben előírt személyes szabadsága és önrendelkezési joga, ráadásul egy későbbi betegség esetleges gyógyulását akadályozza a minisztérium azzal, hogy nem engedi meg az őssejt levételét. A felperesek emellett annak megállapítását is kérik: az ETT januári állásfoglalása kárveszélyt okozott és olyan helyzetet teremtett, amely miatt egyformán kár éri azokat a szülőket, akik születendő gyermekük későbbi egészségéről kívánnak gondoskodni, illetve az őssejtek levételével és külföldre juttatásával foglalkozó cége(ke)t is.

A Fővárosi Bíróság (FB) végül formai okokra hivatkozva, illetve azzal utasította el a felperesek kérelmét, hogy nincs olyan közvetlenül fenyegető kárveszély, amit a döntéssel indokolt lenne elhárítani. A tárgyalást végül elnapolták; a következő fordulót - amely az álláspontok merevsége miatt sajnálatosan nem kecsegtet az eddigitől eltérő eredménnyel - június 10-re tűzték ki.

Időközben egy új, ígéretes fordulat állt be az őssejtek hazai kezelésének terén: az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet vezetésével állami cégekből, egyetemekből, országos gyógyintézetekből és kisebb magánvállalkozásokból álló tíztagú konzorcium a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok keretén belül 230 millió forintos támogatást nyert el a "Géntechnológiák fejlesztése nagy mortalitású betegségek sejt- és szövetátültetéssel kombinált terápiájához" című pályázatával.
A konzorcium fő célja, hogy olyan modellrendszert építsen ki, amelyben valamennyi gyakorlati, technológiai, jogi és etikai követelményt figyelembe véve kezelik és támogatják a témához kapcsolódó kutatásokat, emellett egy saját gyermek számára, későbbi felhasználás céljából történő, önköltséges köldökzsinórvér-letét rendszer, illetve egy orvosi javallatra (pl. már meglévő, öröklődő hematológiai betegségben szenvedő gyermek esetében) történő, alapítványi vagy államilag finanszírozott őssejtbank létrehozását tervezik.

Addig azonban a gyógyíthatatlan betegségek kezelésének, illetve később akár a szervátültetések alapanyagául szolgáló alapanyag műtéti hulladékként nap mint nap veszendőbe megy: újabb és újabb - a későbbiekben potenciálisan megbetegedő - újszülötteket fosztva meg majdani gyógyulási esélyüktől.

- Joó Hajnalka -