Megszépül a magyar Versailles

Megkezdődött a fertődi Esterházy-kastély felújítása

A hazai műemlékvédelem ez évi legnagyobb beruházásaként, július 21-én megkezdődik a fertődi Esterházy-kastély díszudvari homlokzatának és díszkertjének a felújítása.

Esterházy-kastély, Fertőd
Esterházy-kastély, Fertőd
A XVIII. század második felében épült, magyar Versaillesnak is emlegetett barokk műemlék együttes rekonstrukciójának jövő évre áthúzódó első üteme 600 millió forintot igényel. Az idei munkálatokra 350 millió forintot költenek, s a rekonstrukció első ütemével jövőre végeznek. Megfiatalítják a díszudvari homlokzatot, restaurálják a kőelemeket, a díszkivilágítást, felújítják a díszlépcsőt és az 1790-es állapotnak megfelelően rekonstruálják a főépület tetőszerkezetét.

A fertődi műemléket a felújítás ideje alatt is látogathatják az érdeklődők. A kultuszminiszter szerint a tárca Észak-nyugat Magyarországon szeretné létrehozni a közép-európai térség új kulturális régióját, így az egymástól nem nagy távolságban lévő Győrnek, Fertődnek, Sopronnak, Szombathelynek közösen, regionális alapon érdemes gondolkodni. Hiller István hozzáfűzte: az elképzelést anyagilag is támogatja a tárca.

A kép forrása: fertod.hu