Kosáry Domokos kilencvenéves

Ünnepel a hazai töürténetírás, sőt, tágabb értelemben a tudománytörténet meghatározó alakja, Kosáry Domokos. A tanár úr július 31-én töltötte be kilencvenedik életévét.

1913. július 31-én született Selmecbányán (ma: Banská Stiavnica, Szlovákia). A családnak erős gyökerei voltak a Felvidéken, apja Kosáry János zongoraművész és tanár, nyelveket tanított a főiskolán. Anyja Réz Eleonóra, a két világháború között Kosáryné Réz Lola néven ismertté vált írónő. Anyai nagyapja, Réz Géza volt a selmeci bányászati és erdészeti akadémia utolsó magyar rektora, aki az intézményt 1919-ben Sopronba költöztette. A szülők fiuk hatéves korában elhagyták a várost, mivel az apa nem volt hajlandó az új csehszlovák államnak letenni az esküt. Hamarosan Pestre került a család, ahol elkezdődött anyja írói karrierje, baráti körükhöz neves írók és művészek tartoztak.

Kosáry Domokos a Trefort utcai gimnázium után az Eötvös Kollégiumba jelentkezett és a történelem-latin szakot választotta. Francia nyelvtanára Gombocz Zoltán, a kollégium igazgatója volt, majd az egyetemen Szekfű Gyula tanítványa lett. A kollégium és Szekfű szemináriumai életre szóló élményt adtak. Ugyancsak meghatározó volt számára a Franciaországban, Angliában, majd 1941-ben Teleki Pál megbízásából az Egyesült Államokban tett tanulmányút. 1936-ban szerzett doktorátust. 1937-1950-ig az Eötvös Kollégium tanáraként működött. 1941-ben létrehozta a Teleki Pál Intézetet, a mai Történettudományi Intézet elődjét, 1945-ig igazgatóhelyettese, majd 1949-ig igazgatója volt. Harmincévesen, 1943-1949 között a Revue d,Histoire Comparée című folyóirat főszerkesztője volt. 1946-1949 között a Budapesti Tudományegyetemen az Újkori Magyar Tanszék professzora.

1949 végén az egyetemi oktatómunkából, az intézet éléről, tulajdonképpen az egész szakma területéről menesztették. Félreállítása éveiben állította össze a Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába című, 1951-1958 között megjelent háromkötetes "ideológiamentes" munkáját, mely azóta is alapmű minden történész számára. 1955-ben megszerezte a történelemtudomány kandidátusi, 1977-ben a doktori címét. 1954-1957-ig az Agrártudományi Egyetem Központi Könyvtárának az igazgatója volt.

Az 1956-os forradalom idején a Magyar Történészek Nemzeti Bizottságának elnöke volt, ezért 1957-ben letartóztatták és 1958-ban négy év börtönre elítélték. A börtönben írta meg a Széchenyi Döblingben című könyvét, amely 1981-ben jelent meg. 1960-ban amnesztiával szabadult.

1960-1968-ig a Pest Megyei Levéltár, majd 1968-1989-ig az Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, tudományos tanácsadója volt nyugdíjba vonulásáig. 1982-1985 között az MTA levelező, 1985-től rendes tagja, a Történettudományi Bizottság elnöke.