- eTwinning
- Learning Events: újabb kurzusok indulnak
- eTwinning Road Show: Európa házhoz megy
- Kompetencia alapú programcsomagok
- Szolgáltatói kosár
- Sulinet Nyelvek
- Sulinova Adatbank
- Magyar Géniusz Portál
- Nemzeti Tehetség Program
- Digitális Irodalmi Akadémia
- Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár
- Történelemtanárok Egylete
- Magyarország Képes Történelmi Kronológiája
- A holokauszt Magyarországon
- Jelkép és örökségtár
- Realika - Digitális foglalkozásgyűjtemény és oktatásszervezési szoftver
- Természetbúvár labor
- A magyar nemzeti parkok honlapja
- Segítségnyújtó szervezetek
Mihály Dénes
A gödöllői születésű gépészmérnököt a hangosfilm feltalálójának tekintik, mivel a világon először neki sikerült mozgó televíziós közvetítést adnia.
Mihály Dénes Gödöllőn született, 1894. július 7-én. Kisgyerekként még nem az elektronika bűvkörében élt, mert érdeklődését sokkal inkább a motorok szerkezete és működése kötötte le. Olyannyira, hogy tizenhat esztendősen olyan könyvet írt az autókról, ami több kiadást is megért. Második könyvének témája pedig a motorkerékpár volt. Érdeklődése azonban a távolbalátás területére is kiterjedt.
Miután elvégezte a mai Vörösmarty Mihály Gimnáziumot, a Műegyetemre iratkozott be, ott szerzett gépészmérnöki oklevelet. Utána a telefongyárba ment dolgozni, ahol megkezdte a távolbalátással kapcsolatos kísérleteit. 1919-ben született meg a "Telehor" , amely akár több kilométerre is képes volt állóképeket közvetíteni.Találmányát azonban akkor nem találták sem olyan fontosnak, sem olyan hasznosnak, hogy további kísérleteihez támogatást adjanak, ezért 1924-ben elfogadta a berlini Allgemeine Elektrizitts Gesellschaft meghívását, ahol biztosították számára a kutatás feltételeit. Egyik legjelentősebb találmányával a "Projectophon"-al 1922-ben jelentkezett, mellyel a hangosfilm területén nyert elismerést. 1929. március 8-án pedig a világon először neki sikerült - a 175,4 méteres hullámhosszon - mozgó televíziós közvetítést adnia. A rá következő évben televíziók gyártására alapított vállalatot TELEHOR AG néven. 1935-ben fejlesztette ki E.H. Traub fizikussal a Mihály - Traub-féle forgótükrös vevökészüléket. A hangosfilm elterjedéséhez azzal járult hozzá, hogy tökéletesítette a hangrögzítést, és javította a hangminőséget.
Nevéhez sok más elektronikai jellegű találmány sikere is fűződik. Bár munkái és lehetőségei külföldhöz kötötték, ötleteinek alapjai itthon születtek, s ő is magyarnak vallotta magát. Az ő irányításával készült bel itthon, 1936 őszén az első zártláncú televíziós közvetítés a Gellért Szállóban, ahol mintegy 30 méteres távolságra közvetítettek televzis képet.
Az akkori felszerelés ma is megtalálható a Műszaki Egyetemen. Mihály Dénes munkája a filmművészetre is kihatott, mivel a televíziós képkompozíció a kamaradrámákhoz is utat nyitott, ami főleg az ötvenes évek végén, és a hatvanas évek elején éreztette stílusformáló hatását. Mihály Dénes Hitler uralma alatt koncentrációs táborba került, mert üldözötteket bujtatott. A táborban szerzett tuberkulózis okozta halálát 1953. augusztus 29-én, Nyugat-Berlinben.



