Egy titokzatos ősi írás: a rovásírás

Fába rótt betűkkel manapság többnyire már csak kirándulás közben találkozunk, amikor "Itt jártam: Zoli" és "Szilvi + Petya" feliratokat viselő bükkfák között vezet az utunk. Pedig a régi magyarok - a papírt nem ismervén - mindig fába rótták a betűiket. Egyik nagy különbség, hogy nem élő fába (!!!) írtak, a másik pedig, hogy egészen más betűket kanyarítottak ki hegyes késeikkel.

Történelemből biztos tanultátok már, hogy a honfoglaló magyarok remek lovasok voltak, kitűnően bántak az íjjal, és ezekkel a tudományaikkal egy jó ideig félelemben is tartották egész Európát. Aztán jött István meg az államalapítás, a magyarok megtanultak szépen a fenekükön ülni és nem össze-vissza kalandozni, és a keresztény papoknak köszönhetően megtanulták írni és olvasni is azokat a betűket, amiket a mai napig használunk.

De ne úgy képzeljétek el, hogy a magyarokat úgy kellett írni-olvasni tanítani, mint egy első osztályos kisdiákot. A magyarok ugyanis akkor már réges-régen tudtak írni, csakhogy egészen másféle betűket használtak, mint amiket most mi. Milyenek is voltak ezek a betűk? Többnyire egyenes vonalakból álltak, minthogy a fába elég nehéz girbe-gurba, tekergő vonalakat belevésni. Az "A" betű például leginkább a mai "4"-es számunkhoz hasonlított, a "B" olyan volt, mit a mai "X", a "C"hangot egy felfelé mutató nyíllal (↑) jelölték. No, az ábécé első három betűjét már tudjuk is! A többi kicsit bonyolultabban néz ki. (Ha kíváncsiak vagytok rájuk, ajánlom figyelmetekbe a http://geocities.com/rovasiras1/dia/ROVASIR_elemei/frame.htm oldalt).

A rovásírás azonban nem tűnt el teljesen és azonnal a latin betűs írás megjelenésével. Sőt, nagyon sokáig használták! Egészen a középkor végéig, mitöbb, erdélyi iskolákban még a 18. században is tanították! Azonban, meglepő módon nem a keresztény kultúrának ellenszegülő, csökönyös pogány magyarok tartották életben ezt az ősi hagyományt. Pedig az ember azt gondolná, hogy ezek az emberek voltak azok, akik azt mondták, hogy "Mit nekünk a keresztény kultúra, mi csakazértis a régi, jól bevált betűinknél maradunk!" Épp ellenkezőleg: keresztény magyar papok, elsősorban a pálos rendiek voltak azok, akik még hosszú évszázadokig megtartották a rovásírást, sokszor rovásírással leveleztek egymással.

Ők - a később róluk elnevezett - pálos rovásírást használták. Emellett volt a rovásírásnak egy másik fajtája is, a székely rovásírás, ami idővel sokkal elterjedtebb lett. A legszembetűnőbb különbség a kettő között, hogy a pálosok balról jobbra vezették a sort (mint ahogy mi írunk) a székelyek viszont épp fordítva. A betűk alakjában is van eltérés a kettő között: a pálos rovásírás betűi egy másik nép, a türk rovásírására hasonlít, valószínűleg nem is véletlenül, hiszen a magyarok vándorlások során találkoztak velük.

Sajnos csak kevés rovásírással írt szöveg maradt fenn a hosszú évszázadok alatt. Tudjuk, hogy még Mátyás idején is használhatták, hiszen Mátyás király történetírója, Bonfini egy helyütt ezt írja: "Szkítiai betűik vannak, melyeket nem papírra írnak, hanem rövid fácskára rónak, kevés jeggyel sok értelmet fognak egybe". Ezen az utaláson kívül fennmaradt egy istálló falára írt szöveg Konstantinápolyban, valamint egy fakulacs, néhány gyűrű, egy levél és a budavári régi domonkos templom tornya őrzi a régi magyar rovásírás betűit. A székely rovásírást állítólag elszórtan még ma is használják, de inkább csak díszítésre, nem valóságos írásként. Bár titkosírásnak sem lehet utolsó!