Egy csésze kávét!

Talán tapasztaltátok már, hogy szüleitek, nagyszüleitek, tanáraitok - vagyis a felnőttek általában - milyen sokszor emlegetik ezt a mondatot, legtöbbször óhajtó mondatban. A gyerekek többsége el sem tudja képzelni, hogy lehet erre a keserű folyadékra vágyni. Voltak is a történelem folyamán nagy viták a kávé szeretetéről!

Vajon hogyan ismertük meg ezt a növényt? Senki sem tudja pontosan megmondani, mióta fogyaszt az emberiség kávét. Különféle legendák élnek a kávé titkának felfedezéséről.

A legközismertebb egy Káldi nevű kecskepásztorhoz kötődik, aki kb. Kr.e. 300-ban élt Etiópiában. Legeltetés közben észrevette, hogy ha kecskéi egy bizonyos fehér csillagvirágú, piros bogyójú cserjét rágcsáltak, akkor még éjjel is ugrándozós kedvükben voltak. Ő maga is megkóstolta a bogyókat, és ugyanazt a hatást tapasztalta. Elmondta ezt a közeli apátságban élő szerzeteseknek, akik szintén elkezdték a kávécserje teljes gyümölcsét enni, hogy az esti ima során sokáig fenn tudjanak maradni. A szerzetesek véletlenül rájöttek, hogy ha megpörkölik a bogyókat, és italt főznek belőle, akkor ugyanazt a hatást érik el, de az íze messze finomabb.

Egy másik legenda szerint Gábriel arkangyal adta a kávét Mohamednek. A harmadik történetben pedig egy száműzött szúfi bölcs talált rá a kávécserjére, melynek gyümölcse megmentette őt és tanítványait az éhhaláltól. E legendák közül természetesen egyik sem bizonyított, valószínűleg a kávéital elterjedése folyamán jöttek létre.

A kávét, mint jótékony, serkentő hatású növényt, először a 9. században említette egy Rhazes (852-932) nevű orvos az Al-Haiwi (A kontinens) című munkájában. A 11. század fordulóján Avicenna (980-1037) az Al-Ganum fit-Tebb (Az orvoslás kánonja) című könyvében már konkrétan említi a kávét.

Ha a feketekávé eredete homályba vész is, a különböző források abban megegyeznek, hogy a kávécserje egy etióp tartományból, Kaffából származik. Innen terjedt el Jemenbe, Perzsiába, Arábiába és Egyiptomba. Az egészen biztos, hogy Jemenben valamikor a 15. század derekán már általánosan használták. Ahol is a különféle növényekből készült serkentő italok fogyasztása már régóta szokásban volt. Különösen a misztikus szerzetesrendek tagjai, a szúfi dervisek éltek szívesen ilyen szerekkel, hogy az éjszakai szertartásaikon elűzzék az álmot és a fáradtságot. A szúfik, a kereskedők és a zarándokok közvetítésével a 16. század első két évtizedére már Egyiptom és Szíria lakói is megismerték.

Érdekes kérdés, hogy vajon miért pont ezzel a névvel illetik ezt az italt. A mi kávé szavunk - mint ahogy a török kahve szó - az arab kahwára vezethető vissza. A kahwa egy etiópiai vidék, Kaffa nevéből származik. A kahwa szót eredetileg egyéb növényekből főzött serkentő italokra is használták. Akárhogy is volt, számunkra az a lényeges, hogy a kahwa szó a 16. századi iszlám világ legnagyobb részén már azt a Coffea arabicából főzött italt jelölte, amit ma is értünk rajta.

Az 1500-as évek derekán az arab és területeken divatba jöttek a kávézók. Három típusuk volt jellemző: a vásári kávésbódé, ami csupán az ital megfőzésére szolgált; a törzsvendégek kávézója, ahol a környékbeliek gyűltek össze; a harmadik pedig a nagyobb vonzáskörzetű, gazdag kialakítású, szélesebb vendégkörű kávéház volt. E kávéházak hangulatát a zene, a táncosok, és a különböző szerencsejátékok határozták meg, de a helyi filozófusok, politikusok és kereskedők is szívesen időztek itt, s közös kávézásaik során nemegyszer születtek lázadó gondolatok és eszmék. Így a kávéházak gyakran okoztak fejfájást az éppen uralmon lévőknek, akik a történelem során több alkalommal igyekeztek bezárni azokat. A kávéivás egyik figyelemre méltó sajátossága, hogy közösségformáló erejét napjainkig megtartotta. Ma is igaz ez a régi török közmondás: Az ember lelke nem kávéra, s nem is kávéházra vágyik; az ember barátra vágyik - a kávé csupán ürügy. A 17. század közepén egy francia utazó így emlékezik meg törökországi emlékeiről: "a kávé azokhoz a dolgokhoz tartozik, amiket a férj köteles biztosítani a feleségének".

A kávéivás szenvedélyének híre a Törökországot és Arábiát megjárt utazók által Európába is eljutott. Az első kereskedelmi célú szállítmány a 17. század elején érkezett Velencébe a török kikötőkből. A kávét az egyház az ördög italának tartotta, így hamar a figyelem középpontjába került. Végül a vitát VIII. Kelemen pápa döntötte el, és kóstolót kért a vitatott italból. A pápa áldását adta a kávéra, így az ital rövid idő alatt meghódította egész Itáliát. Ezt követően nagyon hamar megjelentek Európában a kávéházak. Az első dokumentált angol kávéházat Oxfordban nyitották meg 1637-ben.

Magyarország valószínűleg a török hódoltság idején ismerte meg a kávézás szokását. Példa lehet erre Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposza, melynek a harmadik énekében Szkender bék és Mehmet basa beszélgetését így írja le:

"Vánkosokra ketten ottan leülének,
Egymást közt sok dologrol beszélgetének,
Kávét kicsin fincsánbol hörpörgetének,
Osztán az után vacsorát is evének."

A 17. század végéig a kávétermesztés monopóliuma arab kézen maradt. A következő században sikerült a hollandoknak néhány csemetét kicsempészniük, s ezzel kezdetét vette nagyüzemi termesztése az Egyenlítő közelében fekvő területeken.

Immár nemcsak a kiváltságosok itala, hanem minden háztartásban egyszerű, hétköznapi termék. Akkor miért járunk kávézókba? Mert még mindig összehozza az embereket, és sok különlegességhez csak ott juthatunk hozzá.



A képek forrásai:
www.rotterdam-cafe.com
www.heilspen.dk
www.kenon.it
www.index.hr