Téli olimpia - Amikor a házigazdáknak semmi sem sikerült...

Bizony, előfordul, hogy hiába vár nagy győzelmeket a hazai közönség. Bár az otthoni szurkolótábor sokszor jelent nagy előnyt, ez sem mindig törvényszerű. Így volt ez az 1988-as téli olimpián is Calgaryban, amikor a kanadai jégkorongozók a többi versenyzővel karöltve mindent megtettek, mégsem sikerült nekik. Ettől azonban az olimpia még nagyszerű volt!

Az 1988-as Calgaryban rendezett téli olimpia volt az utolsó, ahol még érintetlen volt a nyerő keleti blokk. Ugyanis négy év múlva már egy újraegyesült Németországgal és egy szétszakadozott "Szovjetunióval" találkozhatott a közönség. Ebben azonban akkoriban még nem mertek hangosan reménykedni, bár a változások előszele természetesen már fújdogált.

Ám most még ne ugorjunk előre akkorát a jövőben, hiszen 1988-ban még a negyvenhat versenyszámból húszban a Szovjetunió és az NDK versenyzői lettek a legjobbak. A norvégok viszont történelmi mélypontra süllyedtek, először tért haza aranyérem nélkül a csapatuk.

Alberto Tomba
Alberto Tomba
A házigazda kanadai csapatot leginkább az a gondolat foglalkoztatta, hogy megleckéztessék a szovjet hokisokat, de a reményeik nem váltak valóra. Sőt... Az egész torna negatív szenzációját szolgáltatták azzal, hogy még a dobogóra sem állhattak fel, a finnek és a svédek is jobbnak bizonyultak náluk. A legendás szovjet jégkorongcsapat pedig minden gond nélkül nyert.

Vreni Schneider
Vreni Schneider
Az alpesi számok közé bekerült a szuperóriás műlesiklás is, amelyben elsőként a francia Piccard nyert. A lesiklásban a világbajnok Pirmin Zurbriggen lett az első, a svájci sportoló még egy bronzérmet is hazavihetett, amit óriás műlesiklásban nyert. Ám mégsem ő volt a legtündöklőbb csillag, hanem az olasz Alberto Tomba - akit Bombának becéztek -, aki kétszer állhatott a dobogó legfelső fokára. Ugyanígy a hölgyeknél a svájci Vreni Schneider is. Mindketten alig nőttek ki a tinédzserkorból.

Brian Boitano
Brian Boitano
A kelet-németek még egyszer, utoljára kitettek magukért: műkorcsolyában a szép Katarina Witt és szánkón Steffi Martin ismét győzelmet aratott, a gyorskorcsolyázók közül pedig a sprinttávon Jens-Uwe Mey volt a legjobb. A sílövészetben az NDK-s Roetsch volt a sztár két bajnoki címmel. A bobos klasszis Hoppét viszont letaszították a trónról: kettesben a szovjetek, négyesben pedig a svájciak bizonyultak jobbnak nála.

Matti Nykanen
Matti Nykanen
A férfiak műkorcsolya-versenye hatalmas küzdelmet hozott, végül Brian Boitano mindössze négy tizeddel verte a kanadai Brian Orsert. Sífutásban a svéd Svan két aranyérmet "zsebelt be", a hölgyeknél pedig Tyihonova nyert kétszer. Síugrásban Matti Nykanen tiszteletére háromszor szólt a himnusz, aki ezzel minden idők legeredményesebb olimpiai síugrója lett. Gyorskorcsolyában Gustafsson szintén duplázott a férfiak versenyében. A hölgyeknél őt is túlszárnyalta három aranyérmével a holland Yvonne van Gennip. A sprinttávot az amerikai Bonnie Blair nyerte.

Engi Klára és Tóth Attila
Engi Klára és Tóth Attila
Hogy említsünk végre magyar sportolókat is, a magyar Engi Klára - Tóth Attila jégtáncos pár hetedik helyezést ért el. Akkor aligha gondolta volna bárki is, hogy ezt az eredményt azóta sem tudta felülmúlni magyar versenyző. Az Engi-Tóth duó azonban az 1992-es versenyen is szépen szerepelt. Tarts velünk a jövő héten is, amikor megtudhatod, hogy mi történt Albertville-ben!



A képek forrásai:
http://www.tsn.ca/olympics/images/1988-calgarylogo.gif
http://members.shaw.ca/mhuen/cc/cc11.JPG
http://web.tiscali.it/jack11/sport/tomba.jpg
http://kataca.hu/sport/sportolo/jeg/engi-toth.jpg
http://www.vrenischneider.ch/V0203/images/ski1.jpg
http://www.baltimoretheatre.org/mab_files/boitano13.jpg
http://www.whom.co.uk/squelch/o92_10.jpg