Egerszegi Krisztina

Az ország "egere", minden idők legjobb magyar (hát)úszónője, minden idők legfiatalabb női olimpiai bajnoka, az évszázad sportolója, azaz - a bemutatásra egyáltalán nem szoruló - Egerszegi Krisztina augusztus 16-án ünnepli születésnapját.

A kicsi lánynál több egyéni úszó olimpiai bajnokságot senki sem nyert a világon. Így lett mindenki Egérkéjéből Krisztina királynő, vagyis az úszósport legeredményesebb versenyzője, öt olimpia aranyérem birtokosa. Továbbá Egér a második úszónő, akinek egyéni számban három egymást követő olimpián sikerült elsőséget szereznie.
Ez a sporttörténetben eddig összesen csak három versenyzőnek sikerült, persze Vele együtt.
A szakemberek megítélése szerint a Hírességek Csarnokába (Hall of Fame) beválasztott klasszisnál senki sem úszott elegánsabban. Nem kétséges, ez az ifjú hölgy megelőzte a korát.

A lány hihetetlen sikersorozata Szöulban kezdődött 1988-ban, amikor még csak 14 esztendős volt, de már a dobogó legfelső fokán állhatott. Sikerét négy évvel később, majd 1996-ban is megismételte, páratlan teljesítményt nyújtva. Az 1992-es döntőben a második helyezetthez képest 4.15 másodperces előnye minden idők legnagyobb arányú különbségének számít a női 200-as versenyszámokban.

1981-96 között a Budapest Spartacus Egyesületéhez tartozott. Az eredmények elérésében jelentős szerepet játszott a nevelőedző Kiss Miklós (1981-82) valamint Túri György (1982-86) és az aranykovács Kiss László(1986-96) is.

Egerszegi Krisztina 1996-ban, 22 évesen fejezte be aktív pályafutását. Még ugyanabban az évben átvehette az Aranyszarvas-díjat, valamint az MSOSZ Hajdúszoboszlón rendezett úszóversenyének is ő volt a fõvédnöke, s õ adta át a díjakat is.
1998-ban Magyar Örökség-díjban részesült,
1999 májusában férjhez ment,
2000 januárjában az Évszázad magyarja elnevezésű választáson 3. helyezett lett.
2000 júliusában megszületett Bálint nevű fia,
2000. 08.25-én bemutatták a róla készült filmet.
2001.01.28-án Az évszázad sportolójává választották.

Örökös bajnokságát senki nem veheti el tőle, ezért ma már azt is megengedheti magának, hogy a magánélet töltse be életében a legfontosabb szerepet. Ugyanis Krisztina már háromgyermekes családanyaként él.

Születésnapja alkalmából szerkesztőségünk is sok boldogságot kíván!

Egerszegi Krisztina eredményei:

1987
felnőtt Európa-bajnoki 4. és 5. helyezett (200 és 100m hát)
amerikai bajnok (200m hát)
1988
olimpiai bajnok (200 m hát) és olimpiai ezüstérmes (100 m hát)
háromszoros ifjúsági Európa-bajnok (100 és 200m hát, 200m vegyes)
amerikai bajnok (100 és 200m hát)
1989
háromszoros felnõtt Európa-bajnoki ezüstérmes (400m vegyes, 100 és 200m hát)
négyszeres ifjúsági Európa-bajnok (100 és 200m hát 200 és 400m vegyes), ifjúsági Eb ezüstérmes (200m pillangó)

1990
Jóakarat Játékokon arany- (200m hát), illetve ezüst (100m hát)

1991
kétszeres világbajnok (100 és 200m hát)
háromszoros Eb (100 és 200m hát, 400m vegyes)
2-szeres világcsúcstartó
2-szeres Európa-csúcstartó
1992
háromszoros olimpiai bajnok (100 és 200m hát, 400m vegyes)
Európa legjobb női sportolója
a világ 2. legjobb női sportolója

1993
Európa bajnok: 100 és 200m hát, 200m pillangó, 400m vegyesen
1994
világbajnoki ezüstérmes 200m és 5. helyezett 100m háton
1995
2-szeres Európa-bajnok 200m hát és 400m vegyesúszásban
2. helyezett a nõi 4X100m vegyesváltóval

1996 olimpiai bajnok a 200m-es hátúszásban, bronzérmes 400m vegyesen Emellett: 97-szeres magyar bajnok 7-szer megválasztották az Év sportolónőjének (1988-1992 között ötször zsinórban) 1987-tõl 1996-ig 3-szor a világ legjobb női úszója (1991, 1992) 2. a világ legjobb női sportolója választáson 1992-ben 1996-ban Amerikában a The Time és Olaszországban a Corriere dello Sport a világ első számú sportolójává választotta Európa legjobb sportolónője (1992) világ- és Európa-csúcsok fűződnek nevéhez Az Évszázad Sportolói jelöltje (világ) Egerszegi Krisztina a Hírességek Csarnokában Az évszázad sportolója (magyar) A képek forrása: www.mob.hu www.inacqua.it www.kinga.com www.axel.hu www.fina.org