Legyezők

Európában főleg a 18-19. században fontos viseleti kellék, amely az elegáns hölgyek dísze és játékszere volt. Használata hozzávetőleg az első világháború idejéig tradíció maradt. A világ minden táján megtalálhatók a légáramlatot megkönnyítő legyezők.

Nélkülönözhetetlen eszköz a legyező a melegebb égtájakon, és nem kizárólag a levegő frissítést, de az oltalmat is szolgálja a legyek és egyéb repülő rovarok ellen. Anyaga sokfajta lehet / lótusz- és pálmalevelek, páva- és strucctollak/. Alapvető formai jellegzetessége, hogy a legyező levél, szív vagy kör alakú síkfelület.

Az összecsukható legyező divatja Kínából kelteződik, és a 16. században Itáliából terjedt el Európában. A toll legyező mindkét alapformát követheti. Ezen túl használtak zászló alakú legyezőket is.
Az első ismert strucctoll legyező egy Kr.e. 1370-ből való egyiptomi sírleletből származik. A korai középkorban, Európában egyházi, liturgikus célokra használták a kör alakúra nyitható flabellumot és a hosszú nyelű, kör alakú ripiont.

Lotz Károly
Lotz Károly
A 13-14. századi lovagregényekben szerepelnek ugyan női legyezők, de ezeknek igazi virágkora majd csak a 18. századi Franciaországban következik be. A 17. századtól a legyezők többnyire összecsukhatók voltak. A küllők felső kétharmadát pergamen-, papír-vagy selyem borítja. Magyarországon Lotz Károly festett legyezőket. A 18. század végén és a 19. század elején mind gyakoribb, hogy a legyező teljes felületét vagy egyes részleteit metszetek ékesítik.