Könyvkötések

Társunk, a könyv, a benne közölt fontos tartalom mellett műtárgy is lehet. A mai könyv őse, a két fatábla közé helyezett ívekből álló kódex, teljes egészében kézi munkával készült.

A legrégebbi könyv fa borítással készült
A legrégebbi könyv fa borítással készült
A nagy értéket jelentő, scriptorok általmásolt kéziratos könyveket ékesen festett iniciálékkal, kezdőbetűkkel és miniatúrákkal, festett lapdíszekkel látták el. A könyvek fa-, illetve papírtábláit különféle anyagokkal borították be, így jött létre az egyszerű, vagy művészien díszített könyvkötés. A 15. század második felében, Európában térhódító ősnyomtatványok /inkunábulumok/ mímelték a kéziratos könyveket. Ezeket a korai nyomtatványokat kézi festéssel díszítették. A nyomtatott könyv egyre jobban megtalálta a maga kifejezési formáját, a lapdíszek és az illusztrációk is mindinkább sokszorosító eljárással készültek. A 16. század óta jellemzővé vált nyomtatott könyv kötése, azonban továbbra is egyedi alkotás maradt.

Rokokó díszítés
Rokokó díszítés
A könyv érdemi része a könyvtest, amely összefűzött ívekből áll. A fűzés helyét gerinc, az egyenesre vágott lapok felületét metszés néven említjük. Az ívek összefűzésére szolgáló több összefőzést bordának nevezzük. Az oromszegés kiviteli módja gyakran egy-egy műhelyre jellemző lehet. Az előkészített könyvtestre egyenesre vágott, vagy srégelt fatáblát illesztenek. A gerinből kiinduló spárgabordákat ezekhez illesztik, majd különböző anyagokkal beborítják, s ezután következik a kötéstábla művészi díszítése. A reneszánsz időszakában mindenek előtt Itáliában és Spanyolországban a könyvkötések technikai és művész kivitele is nagy változást mutat.
A kisméretű könyvek bekötésénél mindinkább papír anyagot alkalmaztak. Az európai típusú könyv csaknem kétezer éves fejlődése folyamán bőr, elefántcsont, ötvösművű, textil, papír anyagú kötésekkel ismerkedhetünk meg. Az elefántcsont kötések a római birodalom területén alakultak ki, de a 11-12. század után már nemigen készültek. Ugyancsak a középkorra jellemzőek az ötvösművű kötéstáblák.

Később gyakran a bársonnyal borított kötéstáblákat látták el gazdag ötvösművű veretekkel, csattokkal. Ilyenekkel a kora reneszánsz időszakában is találkozunk, így Mátyás király könyvtárában. Textilkötések a kezdeti időktől napjainkig használatosak. A selyemkötés nem vált soha általánossá, mégis szép példáit találjuk meg a 18-19. század emlékei között. Főleg a 17. században tűnik fel néhány kiemelkedő hímzett kötés. Jellegzetesek a 19. századi gyöngyhímzéses kötések, ezeknek érdekes csoportját alkotják Magyarországon, Debrecenben készült zsoltárok kötései. A 19-20. században a textilkötések között a vászon kapott mind nagyobb szerepet. Európában a 6-7. századtól kezdve használtak bőrkötéseket, a technikák azonban csak a 15. század végétől lettek mind sokrétűbbek.
A 16. századtól az ún. Grolier-kötéseken használták a később másutt is elterjedt sávozott bélyegzőt. A bélyegző továbbfejlesztése útján alakult ki a 15. század végén a görgető. A 15. század második felétől mind nagyobb szerepet kaptak a könyvkiadók. A 17. században, Sopronban rézmetsző könyvkötőkkel találkozunk. Magyarországon a kora reneszánsz kötéstábla díszek új változatai születtek meg, és ezek a közép-kelet-európai, sőt az egész európai fejlődésre is nagy hatással voltak. Az új európai stílus kialakításában fontos szerepet töltöttek be a Mátyás király számára készült aranyozott, címeres bőrkötések.
Kiemelkedők az erdélyi fejedelemség területének kötésemlékei, de ekkor már a később irányított szerepet betöltő Nagyszombat és Debrecen könyvkötői is európai szempontból jelentős alkotásokat hoztak létre. Az 1730-as évektől Nagyszombatban, a korábbi virágos stílust felváltva egy szigorúbban komponált jezsuita kötésstílus lett általános. Debrecenben továbbra is a késő reneszánsz növényornamentikában tobzódó stílusa folytatódott az 1730-tól elterjedt színesen festett és aranyozott pergamenkötéseken.