Dudanóták, bordalok, tréfás népdalok

A dudanóták a magyar népzene legrégibb emlékei. Ez a többszólamú fúvós hangszer majdnem világszerte ismert. A ránk maradt ősi hangvételű dudanóták arra vallanak, hogy pásztornépünk, főleg a juhászok és a kanászok a legrégibb időktől használták a dudát.

A dudadallamok 2/4-es ütemű, egyenletes ritmusú, ereszkedő dallamvonalú melódiák, izometrikus sorokkal. A duda-dallamok nagy része a régi stílushoz tartozik. A bordalok, ivónóták, a lakodalmak, torok, névnapok hangulatát emelték. A dallamok egy része idegen mintára alakult ki, vagy jövevény dallam, ritka közöttük az igazán népi szöveg.

Tréfás népdalaink a fonók, fosztók és boros mulatságok darabjai. Szövegükben gyakran csúfolódó, gúnyolódó s nem nélkülözik a vaskos humort sem.

A szerelem irodalmi és népzenei kifejezője a lírai dal, amely különféle formában az egész világon ismert. Európában a négysoros forma fejlődött ki. Körülbelül a reneszánsz és a humanizmus korában.

Azonban a magyarság népdalainak nagy részében nem ezt vette át, hanem még a honfoglalás előtti hazájából hozta magával az ereszkedő kvint- és kvartváltó dallam szerkesztés elvét. Így a négysorosságnak ez a kettős: ősi és európai ága a magyar népdalok további fejlődésében összekeveredett.

A szerelem költészete végig kíséri népdalaink hosszú történetét, hiszen a magyarság az élet minden szakaszában komolyan vette a párválasztást. Lakodalmat játszottak a gyerekek a mezőn, utánozva a felnőttek legnagyobb családi örömét, a felcseperedett fiatalság párosítókban énekelte össze a szerelmeseket, a felnőttek népdalaiban leplezetlenül szólnak a kesergő és boldog szerelemről.