Salinger: Zabhegyező

Ötvenes évek, Amerika. Nem valami fényes és felemelő kor. Mégis sok fiatalnak akkor kellett felnőtté válnia. Holden Caulfield is kicsit szabadságolja magát az iskolából, hogy időt nyerjen, végiggondolhassa a végiggondolni valókat. Próbálja kitalálni, milyen emberré is legyen, ami nehéz dolog.

Salinger 1919. január 1-jén született New Yorkban. Először katonai akadémiát végzett, majd több egyetemet is elkezdett, de egyiket sem fejezte be. A II. világháború alatt Európában harcolt, s 1948-óta visszavonultan él szülővárosában.

A Zabhegyezőt 1951-ben írta. A regény, amely egy tizenhat éves fiú, Holden Caulfield egy hetét mondja el egyes szám első személyben, rögtön meghozta írójának a világhírt.

Holdent kicsapták iskolájából, és mielőtt hazamenne eltölt pár napot egyedül New Yorkban. Valójában mindez semmit sem mond el a regényről. Nem fontosak a történések, a tények. Az '50-es, '60-as évek Amerikájában járunk. A társadalom nyugodt, gondtalan jólétben él, de a felnövő generáció fuldoklik. Gyönyörű sportkocsikon száguldoznak, Coca-Colát isznak, twistelnek, rock and rollt táncolnak, de mégsem találják helyüket a világban.

Nem Salinger az egyetlen író, aki a problémával foglalkozik. Jack Kerouac Úton című ugyancsak világhírű regénye ugyanezt a témát boncolgatja. Hőseinek semmi dolguk, helyük az életben. Utazgatnak fel s alá Amerikában, itt-ott összefutnak, dolgozgatnak, isznak, alszanak és mennek tovább. Semmi céljuk, vágyuk, s nincs elképzelésük a jövőről.

A Zabhegyezőben megjelenő generáció tagjai azt tudják, hogy mit nem akarnak. Nem akarják szüleik kiüresedett, értelmét vesztett életét élni. Nem akarnak reggel öltönyben a munkahelyükre sietni egy felhőkarcoló x-edik emeletére. Nem akarnak hétvégén a ház előtt füvet nyírni, vagy a szomszéddal golfozni.

A II. világháború után járunk, mindenki örül a békének, a jólétnek, próbálja elfelejteni a világégést. Könnyű a felnőtteknek, megtették a magukét, de az új generációnak jövő kell. Nem elég kitalálniuk, hogy mivé akarnak válni, még félelmeiket is le kell győzniük. Előttük az elrettentő példa. Holden is ezzel küzd. Direkt megbukik az iskolában, csak hogy időt nyerjen. Nincs körülötte egy olyan ember sem, aki segítségére lehetne.

A felnőttek, tanárai, szülei nem tudják, akarják érteni őt. Aki nem tanul az buta, nem életrevaló. Eszükbe sem jut, hogy a dolgot más oldalról közelítsék meg. A vele egykorúak sem érnek rá egymással foglalkozni. Nekik is saját magukat, életüket kell kitalálniuk. Talán félnek is egymástól, hátha a másik rájön gyengeségükre, kifürkészi álmaikat.
A regény ezt a rideg, szeretettelen világot mutatja be. Holden csak magányos, elkeseredett emberekkel találkozik, akiknek múltját és jövőjét is tönkre tette a háború, a gazdasági válság. Nem is nagyon lehet ezeket találkozásoknak nevezni. Néha egy másik ember mellé sodródik, kicsit megáll. Elbeszélnek egymás feje fölött, csak saját bensőjükre képesek figyelni, majd továbbsodródnak.

Természetesen ez a generáció is megteremti saját bálványait, példaképeit. James Deant, akibe minden lány szerelmes volt, és minden fiú hasonlítani szeretett volna hozzá, olyan bőrdzsekiben járni, olyan kocsit vezetni, mint ő. Úgy szívni a cigarettát, úgy csókolni egy lányt, úgy szembeszállni a világgal, mint ő. Olyan hidegfejű, bátor, céltudatos ifjú amerikaivá válni, mint a másik nagy ideál, Marlon Brando.

Azonban nem lehet mindenkiből Marlon Brando. Így Holdenből sem. Neki több milliomod magával valami újat kell kitalálnia. Belőle nem is lenne jó James Dean, nem olyan típus. Inkább magába forduló, félénk. Nem tud úgy mosolyogni vagy nézni, hogy rögtön levegyen minden lányt a lábáról. Más utat kell találnia, amelyben csak hét éves Phoebe húga van segítségére. Ő az egyetlen szereplő, aki még tud szeretni, aki számára érthető és kezelhető a világ. Holden számára a vele töltött percek nyújtanak megnyugvást. Ilyenkor számára is kicsit kitisztulnak, helyükre kerülnek a dolgok.

Holden problémája nem korszakfüggő. Természetesen rányomja bélyegét az ország, a kor, de mégis minden 16 évesnek át kell esnie azon, amin neki. Senki nem mondhatja meg, hogy milyen emberré váljunk, magunknak kell megteremteni magunkat.

Fantasztikusan tárja elénk az író az '50-es évek New Yorkját. Egy ma már távoli világ, amelyben elképesztő figurák mozognak, és döbbenetes dolgok történnek. Mindenképpen tanulhatunk, új gondolatokat nyerhetünk a műből. Olyan gondolatokat, amelyeken fontos elgondolkoznunk.

Alapmű.