• Educatio Kht.
• Elérhetőségek
• OFIK
• Impresszum
• Médiaajánlat
• Webmester

A kocka és a gömb művészei

Tatlin egy monumentális üvegtornyot álmodott meg, ami három részből áll, minden része azonos tengely körül forog, de eltérő sebességgel: az első évente, a középső havonta, a harmadik naponta fordult volna meg egyszer.

Tatlin tornyának makettje

Az irányzat által alkotott sajátos geometriai alakzatok jelentik a természettől való elfordulást. A mozgalom alapítója az a Kandinszkij, aki az 1900-as évek legelején elindította az expresszionizmust, majd 1910 körül az expresszionizmus lírai jellegét megőrző absztrakciót.
A régi nagy stílusok mintájára az új izmusok közül is volt olyan, amelyik az egységes alapforma megteremtésére törekedett (a gótikában pl. a csúcsív jelentette ezt a formát). A kubizmusnál ez a kártyalaphoz hasonló sík forma, ebből/erre épült fel minden, de itt még sok az absztrahált tárgyi, természeti elem is. A konstruktivisták már „csak” geometriai formákkal dolgoztak, a sík formákat térbeli szerkezetté alakították: a négyzetből kocka, a körből gömb lett.

Mondrián fájának első változata

A természettől való függetlenséget demonstrálták a képek: a formákat öltő színek ne a természetben megjelenő formákat és színeket képezzék le, ne azoknak vessék alá ezeket a művészek, hanem saját törvényeiket kövessék. Ez a szemlélet részben abból ered, hogy a természeti formák halandók, míg a geometria alakzatai nem. A geometriai ábrázolás azonban nem a klasszikus művészetre jellemző statika és szimmetria továbbélése, hanem a szimmetria - asszimetria és mozgás-statika helyes arányításával akarták megteremteni a dolgok egyensúlyállapotát. A színes négyzetek például új teret képeznek a fehér alapon: bizonyos színek közelebb látszanak lenne, mások távolabbinak, anélkül, hogy a perspektivikus szerkesztést alkalmaznák. Vagy például a konstruktivisták gyakran alkalmaztak különböző minőségű és jellegű alkotóelemeket (fém, üveg, fa stb.) a térbeli konstrukcióikhoz. Mivel a konstruktivizmus fő problémái túlnőttek a festészeten, ezért több alkotó a városépítészet felé fordult, ezen a téren elképzeléseik folytatását jelentette a Bauhaus és Le Corbusier.

Az irányzat jelképe lehetett volna Tatlinnak az a terve, amely az Internacionálé üvegtornya nevet kapta. Egy monumentális üvegtornyot álmodott meg, ami 3 részből áll, minden része azonos tengely körül forog, de eltérő sebességgel: az első évente, a középső havonta, a harmadik naponta fordult volna meg egyszer.
A képeken Mondrian alkotási módszere figyelhető meg: az elsőn a fa reális, a másodikon már stilizáltabb, de a forma még felismerhető, a harmadikon azonban teljesen absztrakttá válik.

„A kortársi irodalom szervezete még teljesen egy elkorcsosult nemzedék érzéseiben él.
A szó halott.
A szavak naturalista kliséi és drámai filmjei, melyeket a könyvek összetákolói hossz- és súlymérték szerint házhoz szállítanak, semmit sem tartalmaznak korunk mesterfogásaiból.
A szó tehetetlen.
Az asztmás és érzelgős költészet, a mindenütt, de főleg Hollandiában használt „én” és „ő” a tértől rettegő individualizmus hatása alatt állnak, elavult kor erjedő maradványai, és undorral töltenek el minket.

Mondrián fájának második változata

Regényirodalmunk pszichológiája szubjektív képzelgésen alapszik; a lélektani analízis és a mindent elfedő retorika megölték a szó jelentését.
Ezek akkurátusan egymás után és egymás alá helyezett mondatok, ez az általános és szikkadt frazeológia, amellyel az öreg realisták a csak magukra szorítkozó tapasztalataikat közreadják, már teljesen alkalmatlanok és képtelenek korunk kollektív tapasztalatainak kifejezésére.
Akár az avult életfelfogásban, a könyvek terjengősségében, hosszúságában is megegyeznek; jó vaskosak. Az új életelfogás a mélységre és az intenzitásra épül, s ezért nem akarunk költészetet.

Hogy a körülöttünk és bennünk zajló temérdek eseményt irodalmilag felépíthessük, a szó rekonstrukciója szükséges, hangzásilag és eszmeileg. Ha a régi költészet a viszonylagos és szubjektív érzések uralma miatt lerombolta a szó belső jelentését, akkor mi új jelentést és új kifejezőerőt akarunk adni a szónak, minden rendelkezésünkre álló eszközt – mondattant, prozódiát, tipográfiát, aritmetikát, helyesírást – felhasználva. A próza és a költészet, a tartalom és a forma közötti kettősség nem tartható tovább. A formának következésképp kifejezett spirituális jelentése lesz a modern író szemében: nem ír le semmiféle eseményt, egyáltalán nem ír le semmit csak ír. A szóban az események teljességét teremti újjá: a tartalom és a forma konstruktív egységét.
Számítunk mindazok erkölcsi és esztétikai támogatására, akik a világ szellemi megújításán dolgoznak.” (Szabó György fordítása)

Mondrián fájának harmadik változata

„A konstruktivista művészek szociális ember volta az, ami a mai szokatlan és száraz geometriai formákban kifejeződik. S itt többé nem esztétikai, hanem életformákról van szó. Úgy mint ahogyan a keresztény művésznek életérzése és világszemlélete szerint adekvát forma volt az ég felé nyúló gótika, a szociális embernek adekvát formája az egyszerű, tömör négyzet. A hierarchikus egymás fölé kapaszkodás helyett a mai ember az egymás mellett megférés életét kívánja, és így teljesen érthetővé kell hogy váljon a mai művész nem feltornyosodott, de eltestesedett kifejezési formája is. A mai ember nem az égben, itt a földön akarja megélni boldogabb életét, és így minden vágyával a földhöz kötődik, és minden formájában a föld méreteit akarja betölteni. Nem szétfolyni akar az űrben, mint az expresszionista, hanem magához akarja koncentrálni a világot. Nem teher neki az embersége, szereti azt, s mindenben szeretné kihangsúlyozni, megerősíteni. És innen van művészi formáinak szigorú rendszerbe szorítása, koncentrikus összehajlása és minden idegen tárgytól való elkontúrozása. […]”