• Educatio Kht.
• Elérhetőségek
• OFIK
• Impresszum
• Médiaajánlat
• Webmester

A tragédiától a mimusig

A hagyomány szerint a Kr.e. 365. évi pestisjárvány idején mutatták be Rómában az első engesztelő etruszk fuvolás-táncos játékot, s innentől vált rendszeressé az ilyen típusú előadás az állami ünnepeken, állami temetési szertartásokon.

Bacchus

A római drámajátszás gyökere nem a görögöknél, hanem részben az etruszkoknál, részben az itáliai népi játékokban keresendő. A latinra fordított drámákon keresztül érvényesülő görög hatás a már meglévő kereteket formálta át, s ebben jelentős szerepet játszottak a dél-itáliai görög gyarmatvárosok. A hagyomány szerint a Kr.e. 365. évi pestisjárvány idején mutatták be Rómában az első engesztelő etruszk fuvolás-táncos játékot, s innentől vált rendszeressé az ilyen típusú előadás az állami ünnepeken, állami temetési szertartásokon, fogadalomtételen stb. A népi játékokat oszkusz gyökerűnek tartja a szakirodalom, ezek a mindennapi élet témáit feldolgozó felelgetős-veszekedős előadások voltak, melynek főszereplője két bohóc. A „színház” még a Kr.e. 2. században is gerendákból és deszkákból összeácsolt 1-1,5 méter magas ideiglenes színpad volt, aminek előnye, hogy bárhol fel lehetett állítani, hiszen könnyen szétszedhető és összerakható installációt jelentett. Nem használtak díszletet, egyszerű kellékek és ruhák segítségével álarc nélkül formálták meg a vándorkomédiások zenés-táncos elemekkel vegyített előadásaikat. A nézők az emelvény körül állva követték az előadást.

Az első jelentős kőszínházat Pompeius építtette Kr.e. 55-ben, ennek a nézőterén 40.000 ember fért el. A nézőtér szabályos félkör alakú volt, s fölé napvédő ponyvát erősítettek. A jegyek meghatározott helyekre szóltak és fizetett ültetők segítettek az eligazodásban a nézőknek.

Bacchus-maszk

Mivel a római darabokban nem szerepelt kar, ezért a színházban nem volt szükség a görögöknél megszokott orkhésztrára sem. A korábbi színpadokon is szerepet játszó hátsó deszkafal elé azonban készült egy festett díszletfal is (pl. két szomszédos lakóházat festettek rá), így a közöttük keletkezett folyosón a színészek zavartalanul közlekedtek, váratlanul előbukkanhattak, ami a komédiában fontos dramaturgiai szerepet kaphatott. A Kr.e. 1. századtól az előretolt díszletfal elemei cserélhetővé, mozgathatóvá váltak, ami a mozgatásra, süllyesztésre, emelésre használt szerkezetekkel együtt a korábbinál képileg mozgalmasabb előadásokat tett lehetővé, a cothornos (cothurnus) elterjedése azonban a színészek játékát statikusabbá tette. A díszes előfüggöny – ami a középkorban eltűnik és majd a 17. századtól tér vissza – a császárkorban terjedt el.

Római kori színház maradványai

A görög hagyományú római kori dráma azonban gyorsan kiment a divatból, sokkal népszerűbb volt a cirkusz ill. a mimus. Ez utóbbi a színházban előadott zenés-táncos darab, aminek lényege a rögtönzés. A köznapi élet eseményeit dolgozták fel romantikus táncos némajátékban, ahol a szereplők maszkján nem is volt szájnyílás. A mimusban a női szerepeket nők játszották, voltak közöttük kétes hírnevet szerzők is, talán a leghíresebb Theodóra, aki bizánci császárné lett. 

A színház világtörténete Gondolat Kiadó 1972
Székely György: A színjáték világa Gondolat Kiadó 1986
Színházi kalauz Gondolat Kiadó 1981