• Educatio Kht.
• Elérhetőségek
• OFIK
• Impresszum
• Médiaajánlat
• Webmester

Az étke(zése)k öröme

Amióta világ a világ, élelem után kutatnak bolygónk lényei: a növények napsugarat falnak, néma amőbák kebelezik be a mikrovilág szereplőit, a farkas véres orral liheg vacsorája felett - mindenki éhes, s mindenkiből lehet ennivaló.

Az ínyencek kedvéért

A humanoid faj azonban kissé speciális lépéseket tett a fejlődés eme pontján: táplálékból hihetetlen tempóban csúcsragadozó vált, aki alig tízezer év alatt szinte teljesen kiaknázta a bolygó erőforrásait. A más fajoknál oly jól működő népességszabályozási technika – ami a táplálék létén és nem létén alapszik – nálunk idővel kiiktatódott. Rendkívül sikeres fajunk túlszaporodását, parazitaszerű elterjedését tehát semmi sem állíthatta meg. Mielőtt még végleg elkomorulnánk e gyilkos faj szörnyű tetteit sorolva, ne feledkezzünk meg Szophoklész híres mondatáról e Janus-arcú szépséges szörnyetegről, az emberről szólva: "Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb." Ez a csupasz fiókára emlékeztető, de védtelenségében is eleven lény rövid pár ezer év alatt az ásóbottól eljutott a nagyüzemi termelésig; a gyökerektől a kaviárig. Rövid irodalmi útra invitálom hát a kedves olvasót, hogy láthassuk: mi minden rejlik egy egyszerű fogásban.

Az az alma...

Két ősszülőnk édeni bűnét hajdanán a kísértés és hű társa, a kíváncsiság okozta. Az emberiség hajnalán azonban eleink még távol sem a torkosságnak – a hét főbűn egyikének – hódoltak, s nem holmi gasztronómiai élvezet hajszolta Ádámot és párját a kísértésbe, majd a végzetes kiűzetés felé. Az alma és a fa jelenléte tehát egyértelműen szimbolikus jellegű. A gyümölcs – mint a legösszetettebb jelképek egyike – jelölheti a termékenységet, lehet nemiségszimbólum, jelképezhet Bőséget, Jótékonyságot, esetleg Falánkságot is.
A ősmagyaroknál – László Gyula szerint – a házasság, a nemek szövetségének szimbóluma volt az alma. Ajándékozása egyet jelentett a lánykéréssel, míg elfogadása pedig a "boldogító igennel". Több mondában is a gyümölcs magjától esik teherbe az adott nép ősanyja.
A germán istenek az almának, mégpedig a magyar népmesékből is ismert aranyalmának köszönhették halhatatlanságukat. Másutt az alma a világ teljességének, az isteni tökéletességnek a szimbóluma.
A legendás almában tehát ott lapul az örök élet, az első emberpár pedig éppen ebbe a tökéletesnek és teljesnek tartott gyümölcsbe csúfít harapásával, megtörve az addigi isteni-emberi egységet, s elvesztve véle a hálás tudatlanság állapotát. Akár halandó, akár halhatatlan is volt korábban a paradicsomi ember, de eddig semmiképp sem lehetett tudatában annak. A tudás megfosztja a boldog öntudatlanságtól: nem hoz örök életet, ellenben bekebelezésével a bűn szerves részükké válik.

Az önsanyargató aszkéta

Ők a földi siralomvölgy mártírjai és aszkétaszentjei. A középkor nem követi a görögök harmonikus táplálkozási szokásait, hanem meglehetősen egyoldalú diétát ír elő – a szellem javára. A lelki tökéletesedés a cél a sivatag kopár homokdombjai és a kolostorok cúgos kőfalai közt egyaránt. A táplálék drasztikus lecsökkentése vagy teljes megvonása (böjt) kedvelt "fogása" volt a remetéknek és szerzeteseknek. Az éhezés, önsanyargatás nemegyszer látomásos révületet is okozott, amit később majd a XX. század egyik festője, Míró alkalmaz tudatos ihletforrásként.
A Krisztus sorsában osztozni vágyó önsanyargatók egyik honi "atlétájáról" Margitról is tudjuk – Ráskay Leának köszönhetően –, hogy böjtölések mellett túlzóan kemény munkát vállalt, ez vihette halálba legyengült szervezetét.

A nagy zabálás

Robin Hood történetéből azonban a középkor egy másik arcával is megismerkedhetünk: a búcsúcédulákat áruló, szegények pénzén hájasodó papság képével. Bár a mértéktelenség bűne az ételekre is vonatkozott (lásd: Falánkság), az egyház nem igazán tartotta be e szent fogadalmát. A "bort iszik, vizet prédikál" mondásban tehát nem véletlenül szerepel éppen a papságot idéző "prédikál" szó.
Pedig a Falánkság bűnét sem kezeli elnézőbben Lucifer. Dante Pokla feltehetően a korabeli elképzelések hű képét adja, mikor az Inferno harmadik körében Cerberus-szal, az örökké éhes mitikus szörnnyel kínoztatja a torkos bűnösöket. Jég, piszkos víz és hó zuhog folyton rájuk, térdig gázolnak benne, miközben lelkük bomlik, rohad.
Ebben is, akárcsak a Pokol többi büntetésében, érvényesül az ún. contrapasso elve. A contrapasso értelmében a halottak úgy bűnhődnek halálukban, ahogy életükben vétkeztek. A mérhetetlen falánkság egykori alanyai, itt a mohóság tárgyává válnak azzal, hogy a végtelen éhét csillapítani vágyó Cerberus kínzásának lesznek kitéve. Mondhatnánk: "Ki mint vet, úgy arat".

Egy finom város

...akik persze nem újonnan fölfedezett fajai Isten nagy állatkertjének, hanem talán nevezhetjük őket élő kövületeknek is. Ők vezényelték le egykor Lucullus nagy lakomáit a híres "trójai ökör" társaságában (Végy egy zsenge fürjet. Töltsd bele egy galambba, majd mindkettőt egy tyúkba. Helyezd mindezt egy lúdba, majd következik egy ifjú bárány ízletes teste. A bárányt töltsd egy disznóba, s mindezt végül egy ökörbe. A töltelék természetesen szabadon variálható. Jó étvágyat!); ők tartották a gyertyát az udvari lakomákon az elsőtől egész a tizennegyedik Lajosig, s nem utolsósorban közülük került ki nagy Levin is.
Ki volt a nagy Levin?
Ugyanezt a kérdést annak idején Csülök is nekiszegezte a foglárnak a maga módján Rejtő Jenő A három testőr Afrikában c., fergeteges humorú regényében:

Ínyenceknek

"Nevessen ki, köpjön le, de mondja el, ki volt Levin!
A foglár kineveti, leköpi, de aztán megadja a kért felvilágosítást. A nagy Levin, mint nadrágszabó kezdte. Már fiatalon lelkesedett a szakácsművészetért. Pályafutásában az hozott döntő fordulatot, amikor Cape Townban tetten érték betörés közben. Mikor a börtönben megkérdezték tőle, milyen munkára osszák be, habozás nélkül kijelentette: Hagyjanak főzni, és én megjavítom az emberiséget! Megfelelő gyógyszeres kezelést alkalmaztak, nehogy ez az elmélet elhatalmasodjon a szervezetén, mégis, mikor az átutazó walesi herceg meglátogatta a fegyintézetet, Levin a lábai elé vetette magát, és így kiáltott sírva: Én főzni akarok! Miért van az, hogy a rabok mindent tanulhatnak csak főzni nem? A trónörökös figyelemre méltónak találta az észrevételt." Levin hamarosan át is vette a rabok oktatását, és művészt farag a durva lelkek mélyén lakozó alkotóból. Ráadásul személyre szabott tantervvel rukkol elő. De hallgassuk a mester szavait:
"Jegyezzék meg drága fiaim, hogy egy rablógyilkos sose álljon oda marinírozott halat készíteni. Nekik csak a nyárson és roston sült pecsenyék valók. A hal az orgazdák és tolvajok specialitása, mint ahogy az édes tészták és a habos dolgok készítését a leánykereskedők és zsarolók sajátítják el leghamarabb."
Ez már valóban művészi tökély. Levinhez hasonló gasztronómiai csodabogarakkal azonban nem csak a regény lapjain találkozhatunk. Aki kedveli az efféle hivatásszerű "gasztrománokat", az elég, ha fellapozza a Rekordok könyvét, vagy egyszerűen "rácsatlakozik" a Spektrumra. Garantáltan összefut majd a nyál a szánkban a kókusztejben pácolt, rozmaringos halcsipetkék látványára, ahogy ezt tette neandervölgyi ősapánk ínyét bizsergetve a vonuló mamuthorda csapása.