Formai és tartalmi követelmények

A haiku a világ legrövidebb kötött versformája, a japán irodalomból terjedt el a Távol-Keleten, azon belül is elsősorban Kínában, majd a világ egyéb tájain is. Egyetlen versszakból áll, amely önmagában tartalmilag teljes közlést fogalmaz meg. Ha több haikut kapcsolnak össze, vagyis több szakaszból áll az alkotás, akkor annak haiku-füzér vagy haiku-lánc a neve. Minden haiku három sorból áll, a sorok 5 - 7 - 5 mora (rövid szótag) értékűek. A magyar nyelvű haikukban ez nem feltétlenül tartható, ezért itt 5-7-5 hosszú vagy rövid szótag alkot egy egységet.

A haiku formai és tartalmi kritériuma még, hogy szótagszintig lehatóan legalább egy alapvető ellentét álljon benne és legalább egy ismétlődés. Ezt a kitételt formailag már a vers szerkezete önmagában biztosítja, hiszen az 5 morás vagy szótagos sor ismétlődik, s ezekkel ellentétet képez a középső 7 morás szótagos. Igen szoros és erős tartalmi követelmény viszont, hogy a haiku első két sora éles ellentétben álljon a harmadikkal: az első két sor leíró jellegét egy váratlan fordulat, csattanó zárja le, igen gyakran értelmezi át utólag. (Az európai irodalom is ismeri ezt a szerkezetet, gondoljunk csak a szintén kötött ritmikájú és szerkezetű görög epigrammákra.) A tartalmi ellentétet egy ún. hasítószó (kiredzsi) jelzi előre: ez választja el a kétféle funkciójú szöveget. A magyar nyelvű haikukban a hasítószavakat kettősponttal vagy ferde vonallal (perjel) helyettesítik.

Hangulatilag és tematikusan a haikunak két fő típusa létezett: a Teitoku-iskola a szójátékon alapuló fajtát művelte, a Darin-iskola a természeti kép mögött húzódó gondolati hátteret emelte ki. A haikuk csaknem minden esetben tartalmaznak valamilyen természeti képet, utalást. E tény magyarázata a japán ember és a természet szoros kapcsolatában keresendő, a versben a hangulatot ezért fejezik ki a költő által várt emóciókat felkelteni képes tájképek.

A számmisztikai alapok

A haiku tehát 17 alapegységet tartalmazó vers, amely az 1 - 3 - 5 - 7 - 17 számokkal írható le. Ezek mind prímszámok, azaz önmagukon kívül csak 1-gyel oszthatók. A számokkal való játék azonban nem öncélú „erőfitogtatás”, hanem a régi koroknak a világ számviszonyokkal való kifejezhetőségében, leírhatóságában való mélységes hite áll mögötte. Nem a japán az egyetlen kultúra, ahol a számoknak mítoszteremtő ereje volt, ahol hittek abban, hogy a számsor tagjai között vannak kiemelt, a többinél jelentősebb szereppel bírók – gondoljunk csak a görög püthagoreusokra. „Az archaikus hagyományokban a számok betölthettek transzcendens, "kozmoszalkotó" szerepet is, világképpé válhattak, ebből következően pedig a romboló, kaotikus tendenciák leküzdéséhez mértékké és aránnyá ahhoz, hogy a világ az önmagába visszatérés útján periodikusan megújuljon.” (Szepes Erika)

A japán kultúrára a történelem során oly erős befolyást gyakorló kínai hagyományban az első három szám a világ három legfontosabb princípiumát jelentette: az 1-es az egyet, a 2-es a földet, a 3-as az embert. A számok mellett a tao duális rendszere (Jin és Jang) is alkalmas volt arra, hogy a világ teljességét érzékeltesse a szövegekben. Az 5-ös számot, a makro- és mikrokozmosz elemeinek leírására használták: „5 a világ oszthatóságának hányadosa; 5 az elemeknek, az állatok osztályainak, az érzékszerveknek, a belső szerveknek a száma; 5 aspektusa és ugyanennyi manifesztációja van a létezésnek. Az 5 elem tanának további funkciója, hogy szimbolikus összefüggést létesít az 5 fő elem és más szemantikai területek között, így kapcsolatos a természet 7 fő csoportját alkotó szemantikai sorával, egy 7-es alapú láncolattal (fa - tavasz - savanyú - kecske [illat] - tigris - mezei nyúl)”. (Szepes Erika)

Az 1-es tehát a világ teljességét kifejező szám, így érthető, hogy a lehető legtömörebb közlésre vállalkozó haiku is egyetlen szakaszban vállalkozik egy teljes világ egységben láttatására. Ha a számmisztikától elszakadunk, akkor azt látjuk, a japánok voltaképpen a tömörséggel leképezik a természeti környezetből fakadóan is helytakarékos életüket. A költők azon igyekeztek, hogy néhány szóba besűrítsék az egész életet, az örömöt, a bánatot, születés és a halál elválaszthatatlan kettősét. Vannak kutatók, akik szerint ugyanez a gondolkodásmód jelenik meg a japán kertkultúrában is. A kövek és kavicsok hegyeket és tengereket jelképeznek, a lakásban elhelyezett parányi fa, a bonsai, az egész természetet szimbolizálja.

Issza egy gyöngyszeme Terebess Gábor fordításában

Forrás

Farkas Judit

Név:

Jelszó: