Az olvasás éve és a funkcionális analfabetizmus

Az olvasás évében fókuszba került az olvasásnak a szocializációban betöltött szerepe. A szerzőpáros tanulmányában az olvasási képesség árnyoldaláról, a funkcionális analfabetizmus terjedéséről ír, megvilágítva ennek kulturális, munkaerő-piaci és szociális összefüggéseit. A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy milyen szoros összefüggés van az olvasni tudás szintje és az életminőség között. Ezért is nyugtalanítóak a magyar felnőtt lakosság rossz szövegértési képességeire utaló nemzetközi összehasonlító adatok.

Vajon mikor kezdődött? Mikor vált az olvasás társadalmasodása idült problémává?

Amióta az emberiség így vagy úgy írni és olvasni tud, évezredekig jól megvolt azokkal a felkent kevesekkel, akik az írás-olvasás tudományát birtokolták, és nem volt gondja arra, hogy az írás és az olvasás társadalmilag kiterjedt tudássá váljék. A nyomtatott betű, majd a reformáció - nagyjából fél évezrede - indította el a változást. A következő jelentős változást a felvilágosodás hozta. A felvilágosodás nagy hatású eszmeáramlata úgy kétszáz évvel a reformáció évszázada után az értelem világát és a tudományokat kezdte terjeszteni a jobb s talán boldogabb élet feltételeként a betű hatalma által is. A felvilágosító törekvésekkel szinte párhuzamosan az iparosodás és a merkantilizálódó társadalom szükségleteiből fakadó információs korszakváltás kényszerűen igényelte az olvasni tudás társadalmasodását, ebben a folyamatban az olvasási kultúra társadalmilag egyre inkább többrétegűvé vált.

De megmaradtak az olvasási kultúrából kiszorítottak tömegei, akikkel kapcsolatban a kérdés az volt, hogy vajon analfabéták vagy csupán félanalfabéták.

Analfabéta az a személy, aki nem tud írni-olvasni. A félanalfabéta legfeljebb a neve leírására képes, és töredékes olvasni tudása néhány gyakori szókép felismerésére, a nagybetűk döcögő összeolvasására alkalmas csupán. Az analfabetizmus és tulajdonképpen a félanalfabetizmus is - a kettő együtt - valódi, technikai analfabetizmus. Az olvasás társadalmasodása hosszú ideig az olvasási kultúrából kiszoruló társadalmi rétegek - az analfabéták - albafetizációja volt, ami nem járt feltétlenül együtt az olvasási funkciók használatának, művelődési szerepének és műveltségi értékének a növekedésével. (...)

Az alfabetizáció ügye elég lassan haladt előre. A folyamat fontosabb állomásai Magyarországon: a két Ratio Educationis (1777, 1806) és a népoktatási törvény (1868). (...) Egy felmérés szerint 1920-ban Magyarországon a 10 éven felüli népességből analfabéta 13 százalék, 1970-ben 1,9 százalék és 1990-ben 1,0 százalék körüli. (...) Új jelenség viszont, hogy az 1990-es években az analfabéták és félanalfabéták aránya emelkedést mutat (1992-ben 1,2 százalék, 1997-ben már 2 százalék).

Az olvasás társadalmasodásának másik vonulata - összefonódva az előbb vázolt alfabetizáló vonulattal - a többrétegű olvasási kultúra birtokosainak körében e kultúra színvonalának átalakulása, értékrendjeinek módosulása, illetve intézményesült törekvés a színvonal növelésére, az értékrendek gazdagítására a frissen befogadott társadalmi rétegekben is. A mennyiségi expanzióval együtt tehát kibontakozik valamilyen minőségi expanzió is a művelődés objektív folyamataiban, valamint az intézményes társadalomművelés programjaiban.
Az idők folyamán számos kezdeményezés célozta az olvasás elterjesztését, megkedveltetését. Gondoljunk csak az olvasókörök rendszerére, mely a 18. században bontott zászlót, az 1950-es évek olvasómozgalmaira vagy az 1961-ben indított könyvtármozgalomra. Szintén itt kell említeni az 1968-ban induló olvasó népért mozgalmat, valamint a színvonalas irodalmat olcsón terjesztő könyvkiadó mozgalmakat is. (...)

Mennyi erőfeszítés! A tennivaló mindig az olvasás társadalmasítása. Egyik vonulataként az alfabetizáció kiterjesztése, másik vonulataként az olvasni tudók olvasóvá tétele, olvasási kultúrájuk fejlesztése. (...) Aztán az erőfeszítések a funkcionális analfabetizmusba torkollottak.

A funkcionális analfabetizmus olyan műveltségi állapot, amelyben az írás-olvasás képességének a szintje egyre kevésbé teszi lehetővé az új információk befogadását és közlését, az új tudás megszerzését, feldolgozását és kezelését, a személyközi interakciók lebonyolítását. Az elnevezés az írás-olvasás funkcionális ellehetetlenülésére utal. (...)

A funkcionális analfabetizmus "felfedezése" az 1970-es évekre esik, olyan műveltségi állapot leírásaként, amelyre a művelődés, a tanulás alapképességeinek mozgósítási képtelensége a jellemző. Ebben az összefüggésben találtak rá az írni-olvasni tudás működési elégtelenségére. (...)

Magyarországon az 1990-es években éleződött ki a probléma. A rendkívül gyors társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális változások sok társadalmi csoportban devalválták a korábban szerzett szakmai és kulturális tudást és értékeket, és az alapképességek hiánya lehetetlenné tette az új helyzethez való alkalmazkodást. (...) A változások természetesen az aluliskolázottakat érintették először. (...) Az érintetteket valószínűleg csak az alfabetizációs alapképességek reanimálása után lehetett volna bevonni valamilyen képzésbe, oktatásba. A 2000-ben publikált "Literacy"-kutatás adatai alapján a felnőtt magyar lakosság 80 százaléka az olvasási feladatokban rosszul vagy gyengén teljesítők közé tartozik. (...)

Fontos lépés volt 2001-ben meghirdetni az olvasás évét, tennivalók azonban maradnak még az alfabetizálás területén, és még nem jutottunk el az olvasás minősége javításának időszakába.


Csoma Gyula - Lada László


Portál