Iskolapszichológia a nemzetközi gyakorlatban

Amióta iskolarendszerű oktatás folyik, az oktatási gyakorlat rendszeresen kénytelen szembesülni azzal, hogy vannak olyan tanulók, akik - társaiktól eltérően - nem úgy teljesítenek, nem úgy viselkednek az iskolában, ahogyan azt saját képességeikhez mérten el lehetne tőlük várni. Ugyanakkor a pedagógus a tanóra keretin belül gyakran nem képes megfelelően orvosolni ezeket a nehézséget. Ez a tapasztalat szülte azt az igényt, hogy olyan szakemberekre lenne szükség az oktatási intézményekben, akik szakszerűen, erre a problémára koncentrálva igyekeznének a tanulók gondjait megoldani. (...)

Az iskolapszichológia intézménye mára már egy jól működő, több évtizedes múltra visszatekintő szakmává fejlődött a nemzetközi gyakorlatban. Franciaországban a kiváló pszichológus, Wallon közreműködésével már 1944-ben tervezet készült az iskolapszichológusok munkába állításának szükségességéről; ennek alapján 1945-ben alakították ki az első ilyen jellegű posztot, ennek várományosát az ugyancsak nemzetközi hírű René Zazzo készítette fel. A következő évben már országosan 74 -en sajátították el ezt a szakképzést, mostanában pedig csupán az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán több mint 3000 működő pszichológusról tudnak. Többségük hivatalosan, az 1970 februárjában kiadott körlevéllel létrehozott úgynevezett pszichopedagógiai segítőcsoportokban dolgozik; hatáskörükbe egyidejűleg általában 800 -1000 gyermek tartozik.

Vannak azonban olyan vélemények is, amelyek szerint az iskolapszichológusi szakma megszületése még ennél is korábbi időkből eredeztethető: Belgium francia területein a pszichológia iskolai jelenlétét 1915-től, az első pályaválasztási tanácsadást végző intézmények megalakulásától számítják, hozzátéve, hogy ennek az intézménytípusnak hálózattá bővülése náluk is vitathatatlanul a II. világháborút követő időkre tehető. Ennek, az iskolapszichológusi feladatokat is ellátó intézménynek a megalakítását a belgiumi Keresztény Munkásfiatalok Szervezete kezdeményezte, a fiatalok sikeresebb munkaerő-piaci beilleszkedésének segítése érdekében.

Nagy-Britanniában 1978-ban jogszabályi úton írták elő az iskolapszichológiai szolgálatok számának növelését: ennek értelmében minden 5000 gyermekre biztosítani kell legalább egy iskolapszichológust. (Korábban ugyanezt a szükségletet 10 ezer főben határozták meg.) Ezen előírásoknak megfelelően az 1981-es brit oktatási törvény hatályba lépésével vett igazán lendületet a fejlesztés.

Ez a szakma láthatóan az európai integrációs folyamatokban is meghatározó szerepet kap: az Európai Unió számára bizonyos szempontból politikai fontosságú kérdésként fogalmazódik meg az, hogy vajon az iskolapszichológia a későbbiekben is meg tudja-e őrizni a tagországokban ma tapasztalható szélesebb szerepét az oktatási rendszerben vagy nem. Úgy ítélik meg, hogy az európai eszmények minél eredményesebb megvalósítása érdekében e szakma jelenlétére szükség van az iskolában a szocializációs és a tanulmányi eredményesség érdekében.


Hatáskörök és feladatok

Ma az iskolapszichológiát általában elsősorban a tanulói adaptáció folyamata és annak szereplői foglalkoztatják, vagyis érdeklődésének középpontjában a tanuló (intelligenciájának, érzelmi érettségének és szociális alkalmazkodóképességének kérdései), a család (az általa megtestesített pszichológiai értékek jellemzői, érzelmi klímája és szocioökonómiai- szociokulturális státusa), az iskola (a pedagógus személye, az oktatás viszonyrendszere, a reformok természete) és a társadalom (a szűkebb és tágabb közösség működésének sajátosságai) áll. Az iskolapszichológusok saját szerepüket elsősorban a valamilyen nehézséggel küszködő tanulók speciális segítésében látják, ilyen módon helyüket az iskolai kudarcok elleni harc területén jelölik ki. (...)

A legtöbb országban az iskolapszichológustól tudományos kutatási programok megvalósítását, az azokban való állandó részvételt is elvárják a rendszeres szakmai publikációs tevékenységgel együtt. A mindenkori szakmai tapasztalatok kutatási igényességű feldolgozásán kívül így az iskolapszichológusoknak módjukban áll sokféle határterület eredményeit is rendszerezni, értékelni; az Amerikai Egyesült Államokban például újabban e szakma képviselői is végeznek kulturális és nyelvi kisebbségvizsgálatokat. Ennek megfelelően hosszú évtizedek óta rengeteg országos és nemzetközi tudományos-szakmai folyóirat, állandó és időszakos kiadvány is rendelkezésre áll, s ezek közleményeikkel, beszámolóikkal szinte az egész világ szakmai életét átfogják. (...)

Az iskolapszichológusok szakmai lehetőségeinek megítélése még ma is - sok évtizedes nemzetközi szakmai múlt után - gyakran ambivalens. Vannak pedagógusok, akik riválist látnak bennük, ezért nem szívesen fordulnak hozzájuk; s vannak, akik szinte mindenhatónak hiszik őket, s velük szemben majdhogynem irreális elvárásokat támasztanak. Mindkét álláspont túloz. Igazi eredményeket ugyanis csak a valódi együttműködéstől lehet elvárni.


Az iskolapszichológiai szolgáltatások természetéről

Az iskolapszichológus segítségét leggyakrabban vagy maga a tanuló, vagy a pedagógus (az intézmény) kéri. Milyen problémák esetén kerül erre sor? A saját, elsősorban magatartási és tanulmányi nehézségeik, pályaválasztási gondjaik, családi konfliktusok, bizonyos orvosi-egészségügyi problémáik esetén fordulnak hozzájuk. A pedagógusok leggyakrabban fegyelmezési gondjaikhoz, nem kellő hatékonyságú nevelőmunkájukhoz kérnek az iskolapszichológustól segítséget; de olyankor is, ha a tanuló látszólag indokolatlan teljesítményromlása, szokatlan magatartása mögötti okokra kíváncsiak. Nemegyszer közvetítő szerepet is be kell tölteniük a szülő-tanuló, illetve a tanár-tanuló közötti konfliktusokban.

A beavatkozás területei és szakmai eszközei-módszerei is változatosak. Egyénileg foglalkoznak az ezt igénylő tanulókkal, vizsgálják és tanácsokkal látják el őket, törődnek a családjaikkal, dolgoznak kisebb csoportokkal és egész osztályokkal (szintfelmérésekkor, szociometriai elemzések készítésekor stb.), és együttműködnek a pedagógusokkal, hogy szakmai segítséget adjanak nekik a speciális nevelési szükségletű tanulókkal való foglalkozáshoz. Együttműködnek - ahol erre lehetőség van, főleg az iskoláktól szeparáltan működő központokban - a szociális munkásokkal, orvosokkal és ápolónőkkel, és ha vannak, pszichológus-asszisztensekkel is. (...)

Munkájuk során megfigyeléseik és vizsgálataik eredményeire, statisztikai adatok összehasonlítására, különféle projektív vagy diagnosztikus teszteredmények értékelésére támaszkodhatnak. Sokszor intelligenciavizsgálatokat is kell végezniük.. Általában megnő a szerepük az iskolai életút különféle fordulóinál: a beiskolázáskor kétséges esetekben az iskolapszichológusoktól várják az iskolaérettség megállapítását, a továbbtanulási és a pályaválasztási döntések időszakában pedig a tanuló személyiségét, képességeit és a munkaerőpiac aktuális igényeit egyaránt figyelembe vevő szakmaválasztási javaslatait . Ezért is kap munkájukban mind nagyobb szerepet a pályaorientáció és a pályaválasztási tanácsadás. S szükség van rájuk az egyén és a kollektíva krízishelyzeteiben is.

Az iskolapszichológus jövőbeli munkája teljes mértékben attól függ, milyen lesz a jövő iskolája. Egyes vélemények szerint például a majdani iskolás gyermekeket nem fogják sem az életkoruk, sem pedig a képességeik alapján csoportokba sorolni; minden gyermek egyéni program szerint fog tanulni. Ez önmagában is alapvetően megváltoztatja majd a pszichológus szerepét és munkáját.

Mihály Ildikó


A cikk teljes változata az Új Pedagógiai Szemle 2001. februári számában olvasható.
Portál