Szemtanúk, kortársak beszámolói

Napóleon kiáltványa a hadsereghez

"Katonák!

Nem győztek le bennünket: két ember, aki sorainkból került ki, árulta el babérjainkat, országunkat, fejedelmét, jótevőjét. [Két tábornokról van szó, akik feladták a szövetségeseknek Lyont és Párizst.]
Azok, akiket huszonöt éven keresztül láttunk bejárni Európát, hogy ellenségeinket reánk uszítsák, akik azzal töltötték életüket, hogy idegen hadseregek soraiban harcoljanak ellenünk, gyalázva a mi szép Franciaországunkat, követelhetitek-e azt, hogy vezessék és lebéklyózzák sasos hadi jelvényeinket, akik sohasem tudtak azokkal szembenézni? Eltűrjük-e, hogy ők örököljék munkánk gyümölcseit, hogy megkaparintsák tisztségeinket és javainkat, hogy rágalmazzák dicsőségünket? Ha uralmuk tartós lesz, minden elvész, még legnevezetesebb napjaink emléke is...
Tábornokotok, akit a nép választása trónra helyezett, és akit pajzsra emeltetek, visszatért: jöjjetek, csatlakozzatok hozzá!
Tépjétek le azokat a zászlókat, amelyeket a nemzet elvetett, és amelyek mögé huszonöt éven keresztül Franciaország összes ellenségei felsorakoztak. Tűzzétek fel a háromszínű kokárdát, amelyet a nagy napjainkban viseltetek. El kell felednünk, hogy más nemzetek urai voltunk, de nem kell eltűrnünk, hogy bárki beleavatkozzék ügyeinkbe. Ki formálhatna arra jogot, hogy uralkodjék felettünk. Kinek lehetne erre jogcíme? Emeljétek fel újra azokat a sasokat, amelyek vezettek benneteket Ulmnál, Austerlitznél, Jenánál, Eylaunál, Wagramnál, Friedlandnál, Tudelánál, Eckmühlénél, Esslingnél, Szmolenszknél, Moszkvánál, Lützennél, Wurtchennél és Montmirailnál... Sorakozzatok fel vezéreitek zászlai alá. Élete egy veletek, joga azonos a nép jogával és a ti jogotokkal; érdeke, becsülete, dicsősége azonos a ti érdeketekkel, becsületetekkel és dicsőségetekkel. A győzelem rohamléptekben közeledik; a császári sas a nemzeti színekkel toronyról toronyra fog szállni, egészen a Notre Dame tornyáig. Akkor becsülettel mutogathatjátok sebhelyeiteket, akkor büszkélkedhettek majd tetteitekkel: ti lesztek a haza felszabadítói...

1815 március

Napóleon felhívása az európai uralkodókhoz

Testvér Uram!

A múlt hónap folyamán tudomást szerezhettek arról, hogy átkeltem a francia partokra, hogy visszatértem Párizsba, és hogy a Bourbonok családja eltávozott. Ezen eseményeknek kell, hogy Felségedék most megismerjék igazi okát: Ellenállhatatlan hatalom művei ezek, egy nagy nemzet egyhangú akaratáé, mely ismeri kötelességeit és jogait. Azon várakozás, mely engem a legnagyobb áldozatra bírt: csalódást hozott, tehát visszatértem. Attól a lépéstől kezdve, amint partra tettem a lábamat, alattvalóim szeretete hozott fővárosomig. Szívemnek első vágya ezt a szeretetet visszafizetni becsületes nyugalom által. A császári trón visszaállítása a franciák boldogulására szükséges lévén, legfőbb gondom, hogy ezt felhasználjam Európa nyugalmának megszilárdítására. Elég sok győzelem fűződött a különböző nemzetek lobogóihoz; a sors változatossága eleget kergette egyre másra a nagy sikereket és veszteségeket: a mai uralkodóknak szebb küzdőtér nyílt meg, én az első vagyok, aki oda belépek. Miután bemutattuk a világnak a nagy harcok színjátékát, jó lenne más vetélkedést nem ismerni többé, mint azt, amelyet a béke előnyei nyújtanak, nem más küzdelmet, mint a népek boldogulásának szent kiküzdését.
Franciaország szívesen proklamálja, nyíltan és őszintén, óhajtásainak e nemes célját. Féltékeny önállóságára, és egész politikájának változatlan elve lesz a legteljesebb tisztelet más nemzetek önállósága iránt. Ha ilyenek, mint ahogy én boldogan megbízom bennök, a Felségedék személyes érzései is, akkor az általános béke és nyugalom hosszú időre biztosítva van. És az Igazság, mely így elhelyezkedett az államok határain, elegendő lesz a határok védelmére...

1815 április

(Forrás: Új- és legújabbkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény 1/ 1 k., Tk., Bp., 1970)

Byron a franciák vereségéről

"Undorodom már a politikától és a mészárlástól; de szerencse, mit a Gondviselés Lord ** [Castlereagh]re pazarol, csak azt bizonyítja, mily kevéssé értékelhetik az istenek a haladást, ha ilyen ***-knak, mint ő és az a részeges káplár, Blücher, megengedik, hogy terrorizálják a jobbakat. No, Wellington azért kivétel. Ő igazi férfi - a mi Hannibálunk Scipiója. De a waterlooi győzelmet ő is csak az orosz fagynak köszönheti, mely elpusztította a francia sereg elitjét." (Byron: Naplók, levelek. Európa K. Bp., 1978, 1815. Július 7-ei levél,)

Wellington

Wellington nem szívesen nyilatkozott a csatáról, s helytelenített minden történetírói szándékot a csata feldolgozásával kapcsolatban.

"...a Waterloo-i csatát tessék békén hagyni..."

"Egy csata története leginkább egy táncestély lefolyására emlékeztet! Bizonyára akadnak, akik fel tudják idézni mindazon apró-cseprő eseményeket, melyeknek közös végeredménye a diadal vagy a vereség; de nincs olyan ember, aki tudhatná, hogy milyen sorrendben követték egymást ezek az események, hogy pontosan mely időpontban történt, ami történt, holott épp ez adja az egyes események fontosságát."