Irán istenei és vallásai

Az óperzsa királyi vallás

A perzsák nem állítanak isteneiknek szobrokat, templomokat és oltárokat, mert nem hitték el soha (amiként ezt a görögök teszik), hogy az isteneknek emberi természetük lehetne. A hegyek csúcsain áldoznak a kerek Égboltozatnak - mert ezt nevezik Zeusznak -, továbbá a Napnak, Holdnak, Földnek, Tűznek, Víznek és Szeleknek. (Hérodotosz 1, 132)

I. Dareiosz A természeti erőkben fedezték fel Irán (Perzsia, itt: a Zagrosz-hegység, tehát voltaképpen a mai Irántól kicsit keletre lévő terület) lakói azokat az emberfeletti hatalmakat, amelyeknek saját jó sorsuk, boldogulásuk érdekében kellett áldozniuk. Az is kitűnik az antik történetíró közléséből, hogy a személytelen, s egymással egyenrangú természeti erőknek ekkor már fölébe kerekedett egy mindnyájuknál nagyobb, legfőbb isten, akit a görög történetíró érthető okokból Zeusznak nevez. A legkorábbi óperzsa feliratokból azonban kiderül eredeti (ti.: óperzsa) neve is: Áhura-Mazdá (más átírással Ahuramazda).
nagy isten, a legnagyobb az istenek között az eget és a földet teremtette, teremtette az embert, s neki boldogságot adott - aki Dareioszt királlyá tette és neki ezt a királyságot adta, melyben jó lovak és derék emberek vannak a bölcsességet és tevékenységet Dareiosz királyra ruházta. (Dareiosz király perszepoliszi felirata)

A feliratból kitetszik, hogy egyfajta despotikus kormányformával van dolgunk, mintha Hatti és Asszíria vallási rendszerének keveréke lenne. A hettiták és a médek vizsgálata során kiderül, hogy ez a fajta kormányzás leginkább az indoeurópai népekre jellemző. Ilyen vagy olyan formában hasonló a hettiták, a médek, a perzsák és az árják kormányzási rendszere is.
Áhura-Mazdá (szó szerint: a bölcsesség ura) ezek szerint a perzsa királyság megalakulásakor nem az egyedüli isten - amiként a királyok királya sem az egyetlen a maga nemében -, de lévén, hogy a legfőbb isten, ezáltal hatalma ugyanolyan mértékben meghaladja a kisebb istenekét és démonokét, mint ahogy a nagy király is mérhetetlen távolságra van Irán földjének számtalan kiskirályától, törzsfőjétől és arisztokráciájától. Az Ég istene a monarchia megalapításakor így a királyi hatalom égi mása és egyben védelmezője lett, s az óperzsa királyok mind őrá hivatkoznak hatalmuk természetfeletti forrásaként.

A méd perzsa valláskultúra

A méd uralkodók még az ősiráni Áhurá-Daiva törzsi mágiáját támogatták. Az Ahura-Daiva hitvilág leginkább a törzsekre korlátozódott. Minden törzsnek megvoltak a maga jó- (Áhurá) és ártó (Daiva) szellemei. Különböző babonákból táplálkozó hiedelemvilágukat a törzsi mágusok irányították. A mondák szerint a papok régebben egy törzs tagjai voltak, de később szétszóródtak a többi törzs között, s varázslással, gyógyítással, illetve temetkezési szertartásokkal foglalkoztak. A temetési szertartásuk számunkra igen szokatlannak tűnhet. Amikor ugyanis valaki a törzsből meghalt, annak holttestét kivitték a hegyekbe, hogy ott a keselyűk és dögevők a húsát felemésszék, nehogy beszennyezze a szent tüzet és földet. Amikor az állatok már csontig lecsupaszították a tetemet, akkor a csontokat szarkofágba helyezték, és úgy temették el.
Ezek a szokások s a ráolvasás, jóslás még sok ideig nyomot hagy a későbbiekben a kifinomult perzsa valláskultúrában is.
A perzsa nagykirály mauzóleuma. A perzsa törzseket i.e. 558-ban egyesítette Kürosz perzsa király, és i.e. 522-ben ezek a törzsek döntötték meg a méd királyságot. A még egységes perzsa-árja vallás átvett ugyan bizonyos törzsi elemeket, de annál már sokkal kifinomultabb elemekkel is rendelkezett. Fő jellemvonása, hogy az őselemek isteneit kiegészítették a különböző társadalmi rangok, feladatkörök isteneivel. Például Mithra a törzsi törvények, a végrehajtók, a törzsfők és a bírák istene, Varuna a papság istene, Indra a harcosoké. Megjelentek a termékenységi és pásztoristenek is. Amikor pedig Kürosz végleg egyesítette a méd-perzsa törzseket, akkor az egységesített királyi hatalommal együtt az Áhurák a nagy égisten, Áhura-Mazda alakjává sűrűsödtek.

Zarathustra

Bizony kezdetben volt a két szellem:
Eltérnek ők egymástól szóban, tettben, gondolatban:
Az egyik a jobbik, a másik a rossz
Közöttük a tisztán látók jól választanak,
De a hitvány elméjűek rosszul.
Amikor a két szellem először találkozott:
Első teremtménynek létrejött az Élet és a Nem-élet
a hit ellensége a kettő közül a rosszabbikhoz húz,
az igaz ember, az erény birtokosa: mindig a jobbikhoz.

(Aveszta, Yasna 30, 3 skk.)

A vándor Zarathustra Az ie. 6. sz. végére az ősi ellenség, az Asszír Birodalom bukásával, majd a perzsa arisztokrácia Média fölé emelkedésével párhuzamosan megindult a gazdasági fellendülés is Irán térségében. Az óperzsák fémolvasztással kezdtek el foglalkozni, majd nemsokára felismerték a vasat, s nemzetközi kerskedelmi gócponttá váltak, ugyanakkor saját hadseregüket is fejleszthették.
A politikai és gazdasági vonal mellett gyorsan átalakultak a vallási elképzelések is. I.e. 600 körül megszületett az első jelentős perzsa teológus-próféta, a ma ismert ősiráni vallás megteremtője: Zarathustra ([g.]: Zoroaszter, magyarul: tevehajcsár (?)). A szájhagyomány szerint a Szpitama nevű papi nemzetségből származott. Először egy északkelet iráni fejedelemség királyát Vistaszpát nyerte meg tanainak. Ő (Vistaszpa) lehetett az Akhaimenida-dinasztia őse.
Zarathustra után nem sok tárgyi emlék maradt fenn a mohamedán üldöztetések miatt. Valószínűleg ő és tanítványai szerezték azokat a himnuszokat, amelyeket a csaknem ezer évvel később írt Aveszta (Tudás könyve) foglal magába. Ez arra enged következtetni, hogy e vallás alaptanait valóban Zarathustra alkotta meg.
Zarathustra az ősi Ahura-Daiva kultúra alapfogalmait hozta vissza, s illesztette meghatározott keretek közé. Mivel az a szál, amin elindult, a szabályok kialakítása, az egységesítés volt, ezért az Ahura szellemeit a már ismert Ahura-Mazdaként határozta meg. A Daivákat is egy istenségben összegezte. A mitológia szerint Ahura-Mazdának két ikerfia volt. Szpenta-Majniu, aki Ahuramazda tükörképe volt, és Ahra-Majniu (Ahrimán), aki szembefordult apjával és a sötét divek (démonok) pártjára állt. Apja, s fivére ellen pedig már eleve kudarcra van ítélve.
A két erő, a jó és a rossz vív örök küzdelmet egymással, s ez a harc okozza a világ menetét.
A perzsák természetesen nem fogadták volna be ezt a monoteista árnyalatú elképzelést, ha a küzdelemben nincsenek ott a jól ismert szellemek. Ez alapvetően Zarathustra filozófiájával ellentétes elképzelés volt, de a próféta mégis beépítette a vallásba.
Ily módon Ahura-Mazda és Szpenta-Majniu oldalán áll a hat ősi jó szellem. A Jóindulat, Igazság, Hatalom, Mértéktartás, Egészség s a Halhatatlanság. Míg a másik oldalt a démonok serege segíti élükön két vezérrel a Rossz Gondolattal és a Hazug Beszéddel.
Megfigyelhetjük, hogy Zarathustra írásai megpróbálnak mindent szellemi síkra vetíteni. Tanoknak azért nem nevezhetők ezek a szövegek teljes joggal, mert többnyire nélkülözik az összegzést, s nem adnak szabályokat az áldozáshoz stb. Ezeket a teológusok csak később dolgozták ki.
A természeti jelenségeket azonban már Zarathustra egyértelműen kapcsolja az istenségekhez. Eszerint Ahuramazda teremtett mindent, ami világos, ragyogó, tiszta és értelmes. Ahrimán alá tartozik a sötétség, a hazugság, az ostobaság és az alattomosság. Az emberi társadalmon belül pedig Ahuramazda hívei mindazok, akik békés, dolgozó, rendpárti emberek, et cetera.

Az időbeosztás igen érdekes ennél a vallásnál. Zarathustra szerint a világ tizenkétezer évet fog megélni, s négy háromezer éves negyedre lehet felosztani, eszerint:

1. negyed: Ahuramazda tündöklése, az ősi boldogság kora
2. negyed: Ahrimán fellépése, a sötétség támadása
3. negyed: Zarathustra születése, a sötétség fokozatos hanyatlása
4. negyed: megszületik Zarathustra és a Szent Szűz gyermeke: Szaósjant, az örök idők megváltója. A világosság győzelme.

A hasonló tanokkal, istenségekkel és időrendi beosztással rendelkező vallásokat nevezi az utókor vallási dualizmusnak.. A Zarathustrának tulajdonított himnuszok (gáthák) ekkor még azonban sem a népi vallásgyakorlatot, sem a királyi Ahura-Mazda hitet nem változtatták meg.

Az egységes iráni vallás kialakulása

Később a királyi vallás mellett kialakult az Avesztára és a gáthákra épülő népi mazdaizmus, amely i.e. 522-re már meghatározó lett a perzsák körében. Ebben a hitkörben a hangsúly leginkább az idők végén eljövő megváltáson és a megváltón, valamint a minden ezredik évben eljövő prófétákon van. A templomok közepén az Ahuramazdát jelképező örök tűz lobogott, itt mutatták be a vértelen áldozatokat s a himnuszokból származó imákat. A temetés szokása ugyanolyan volt, mint az ősi mágia idejében.
A Perzsa Birodalom Kambüszésztől egészen Xerxészig a királyi vallást a mazdaizmus előkelő formájaként minden fölé helyezte. Zarathustra neve egyik az Akhaimenida-dinasztiából származó feliraton sem fordul elő, még Hérodotosz sem említi.
A makedón hódítás alatt azonban ez a királyi vallás a dinasztiával együtt elpusztult. A perzsák viszont közösségi tudatuk megőrzésének céljából ez időben elkezdték lejegyezni a gáthákat. Így a mazdaizmus árvészelte a hellénisztikus kort is.

A Parthus Birodalom királyai (i.e. 247-től), de még tudatosabban az i.sz. 3 sz-ban uralomra került Szászánida dinasztia uralkodói már valódi Mazdá-hívőknek, Zoroaszter (Zarathustra) követőinek vallották magukat, s a mazdaizmust tették államvallássá.
Így volt ez egészen i.sz. 622-ig, amikor is Perzsiába megérkeztek az iszlám hódítók. Az ország rövidesen már az iszlámot, annak is a siíta ágát kezdte el követni. A mazdaizmusnak mára már alig százezer hívője van Indiában és Iránban.
Szellemisége azonban ma is jelen van. A zoroaszteri megváltás-motívumot teljes egészében átvette. A perzsa fény-, és számmisztikának szerepe volt a gnoszticizmus és a középkori eretnek vallások tanaiban is.
Az iráni népekkel kapcsolatba kerültek a népvándorlás korában többek között a magyar törzsek is, s ezen kapcsolatfelvétel során a zoroasztrizmus a magyarok ősvallását is befolyásolta.