Matyó hímzés


Annak ellenére, hogy Mezőkövesd az ország legszegényebb térségei egyikének számított, népviselete és a különleges sajátosságokat mutató hímzéstechnikája -a kívülállók számára- mégis jómódúságot sugallt. A világszerte elhíresült hímzés elsődleges lelőhelye Mezőkövesd, Szentistván és Tard környéke.

A hímzések anyaga fekete klott és fehér vászon volt. Elsősorban azért, mert eleinte egyszerű vászonhímzéseket használtak kék és piros vászonfonallal, ami később a gyapjú és gyöngyfonallal is kiegészült. Először csak a lepedők szélén, a legényingek lobogós ujján, majd a "surcon", a keskeny női vagy férfi kötények alján használták az 1870-es évektől. Ma már önálló ruhadíszként, párnák mintázataként, terítőkön, könyvborítókon és ajándéktárgyakon is előfordul.

Minden színnek megvolt a maga jelentése, használatának szokása: Ó-matyó - piros-kék. Eleinte piros, zöld, sárga, kék, fekete színeket használtak, majd a lilát és ezek árnyalatait is. (Tüzessárga, borszín, halványsárga, tüdőszín, püspöklila, stb.) A fekete matyó hímzés a föld színét és erejét jelentette, melyből az élet és a termés sarjadt. A piros az öröm, a sárga a Nap, a nyár színe, a kék a bánaté, az elmúlásé. Az első világháborút követően új szín került be a hímzések közé. A zöld, mint a gyász színe. A háború halottaira emlékezve zöld folyókával hímezték körbe a kötényeket, melyek úgy hatottak, mint a zöld mezőben tarkálló virágok.

A leggyakoribb öltések közé a rózsák, csillagok, levelek, tulipánok, bimbók és egyéb virágok tartoztak. Motívumok közül a rózsa, "cipe", madár (kedvelt volt a kakas motívum),"macskafark", azaz a csigavonal, valamint a körök, bimbók voltak a legkedveltebbek. Ám gyakori volt a bokorminta és a végtelen sor is. A középen lévő nagy rózsákat alul és felül kisebb motívumok egészítették ki. Később a férfi szűcsök által készített (szűcshímzés) bőrruhákat díszítő hímzés is hatott a női kézimunkára. E mintázatok között szerepelt a "nagyrózsa", "szívrózsa", "cserfarózsa", tulipános levelek, bimbók. A motívumoknak tengelyes vagy térkitöltő változatai alakultak ki. A tengelyesnél egy tengelyből ágaznak ki a levelek és a virágok, a térkitöltőnél egymástól függetlenül, egymás mellé rajzolt díszítőelemek vannak. A hímzőcérna milyensége is változott az idők során, mert a pamut -és gyapjúfonal mellett egyre inkább előtérbe kerültek a tarkább és fényesebb szűcsselymek is. Eleinte öt színnel (piros, kék, sárga, zöld, fekete), később még többel (piros és zöld más árnyalataival, valamint az előbbieket lilával kiegészítve) hímeztek.

A hímzések tervezői az ún. íróasszonyok voltak, akik előre rajzolták (írták) a mintákat. A matyó íróasszonyok legismertebb képviselője Kis Jankó Bori (1876-1954) volt, aki a "népművészet mestere" címet is kiérdemelte, s magas állami kitüntetésben részesítették.

Portál