- eTwinning
- Learning Events: újabb kurzusok indulnak
- eTwinning Road Show: Európa házhoz megy
- Kompetencia alapú programcsomagok
- Szolgáltatói kosár
- Sulinet Nyelvek
- Sulinova Adatbank
- Magyar Géniusz Portál
- Nemzeti Tehetség Program
- Digitális Irodalmi Akadémia
- Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár
- Történelemtanárok Egylete
- Magyarország Képes Történelmi Kronológiája
- A holokauszt Magyarországon
- Jelkép és örökségtár
- Realika - Digitális foglalkozásgyűjtemény és oktatásszervezési szoftver
- Természetbúvár labor
- A magyar nemzeti parkok honlapja
- Segítségnyújtó szervezetek
A pásztorművészet I.
A pásztorkodás a magyar nép talán legrégibb foglalkozása. Az állattartásnak a honfoglalástól nagy hagyományai voltak hazánkban, különböző hagyományos formái alakultak ki.
A pásztorok művészetével Herman Ottó, a XIX. században élt természettudós és etnográfus foglalkozott először behatóan, s ő nevezte el pásztorművészetnek a népi kultúrának ezt a különösen szép, magas művészeti értéket képviselő területét. Sorozatunk első részében a pásztorok életét, használati tárgyaikat, az alapanyagokat, készítésüket mutatjuk be.
A pásztorok még néhány évtizede is nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be a falu közösségében. Mivel az állatok nagy értéket képviseltek, ezért azokat is tisztelték, akik őrizték őket, gondoskodtak róluk. Szinte külön réteget alkottak, elkülönültek a parasztoktól, foglalkozásuk apáról fiúra szállt, lehetőleg csak pásztorcsaládba házasodtak.
A pásztorok életük nagy részét a falun kívül, az állatok között, a legelőn töltötték. Asszonyaik bent éltek a faluban, időközönként kihordták a férfiaknak a sót, kenyeret, ruhát. A pásztorok a legelőn a maguk urai voltak, és magukra voltak utalva. Maguk készítették kunyhóikat, magukra főztek, nekik kellett javítani, foldozni ruháikat. Emellett persze érteniük kellett az állatok gyógyításához is, hiszen az állatok rájuk voltak bízva, s ők voltak egyben az "állatorvosok" is...
A legeltetés és sok más feladat mellett volt idejük arra, hogy elkészítsék eszközeiket, melyek segítették őket az állatok őrzésében, és mindennapi használatai tárgyaikat is, melyek szükségesek voltak a falutól távoli élethez.
A juhászok egyik ilyen eszköze a kampó, ezzel kapták el a juhok hátsó lábát, a csikósok jellegzetes maga készítette eszköze a karikás ostor, a kanászoké a balta.
Nyelét a kanász készítette, fejét a kovács. Nemcsak az állat kiszabadítására szolgált, ha lába gyökerekbe akadt, de fegyver is volt a vaddisznók, farkasok ellen.
A háztartás nélkülözhetetlen eszközei a csanak (ivásra szolgált) szolgafa (főzésnél használták), tükrös, borotvatartó.
(folytatjuk)



