A pásztorművészet alapanyagai

A sorozatunk előző részében bemutatott eszközöket (tükrös borotvatartó, lőportartó, kanászbalta) aprólékos munkával díszítették, melynek elkészítése hónapokig is eltartott. A faragások magas művészi színvonalat képviseltek. Az eszközök alapanyagát a környező természet adta.
Felhasználták a fát, a bőrt, a szarut. A Dunántúlon, a Felföldön, az erdőkben gazdag területeken a fafaragás fejlődött magas szintre. Az Alföldön az állatok szarvából készültek az ivótülkök, ill. a tereléshez használt kanásztülök.
A díszítmények a környező világot ábrázolják, stilizált virágot, leveleket, makkot, fákat, állatokat; szarvasokat, őzeket, de szívesen ábrázolják az embert; pásztorokat, betyárokat. Mivel a juhászoknak volt a nyáj mellett a legtöbb idejük, a legjobb faragók közülük kerültek ki. Eszköztáruk nem volt bőséges. Bicska és kis véső (bizsok), esetleg egy kanálvájó.
A pásztorok nagy szakértelemmel választották ki eszközeik alapanyagát. Értettek az állatok bőrének kikészítéséhez is. Ezt a falukban dolgozó szűcsökhöz hasonlóan végezték, és a borjú, a szarvas, a kutya bőréből ostort készítettek.
Szerszámtartó toknak az erősebb marhabőrt, tarisznyának a puhább borjúbőrt használták. Ugyanilyen gondossággal választották a megmunkálandó fát. Például mogyoróból és juharfából apró dolgokat készítettek. A bot somfából és tölgyből, az ostornyél szilvafából vagy galagonyából volt a legjobb. Csanakot bükkből és vadcseresznyéből, bárányjeleket (ezeket láthatjátok a képeken) hársfából faragtak.

(folytatjuk)

Portál