Hollókő
Hollókő hazánk egyetlen olyan falva, amely az UNESCO világörökség része. A vár, a különleges épületek és a természeti kincsek miatt is érdemes elutazni a nógrád megyei kis településre, mely minden évszakban gyönyörű. A rengeteg látnivalón kívül a hollókői rendezvények is sok izgalmat nyújtanak. Minden évben megrendezik például a Húsvéti fesztivált, a Bornapot, a Pünkösdölést, a Szent István napi várjátékot, a Szüreti felvonulást, vagy éppen a Szent Márton napi vígasságot.
Nagykarácsony, Szeretetposta
A Fejér megyében található Nagykarácsony már nem csak a különleges pecsétekkel díszített levelekről, képeslapokról szól, hiszen adventi vásárral, karácsonyi kézműves foglalkozásokkal és egyéb színes programokkal is várják a gyerekeket és szüleiket. A Szeretetposta idén november 28-án, vasárnap nyitja meg kapuit.
Pályázat gyerekeknek kínai utazásra
Nyári kínai utazás lehetőségére hirdet pályázatot sportban vagy művészetben tehetséges gyermekek és gyermekcsoportok számára a Panda Nemzetközi Gyermek Alapítvány, a Kínai Soong Ching Ling Alapítvánnyal és a Shanghai Soong Ching Ling Alapítvánnyal együttműködve. Mindenki pályázhat 9-18 év között, az úti cél Peking és Sanghaj. Az indulás időpontjai: 2011. június eleje és vége.
Világutazó Széchenyi a hónap műtárgya a Nemzeti Múzeumban
Göndör fürtök, hetyke bajusz, lezserül megkötött nyaksál, ábrándos tekintet - Széchenyi István nevét hallva, nem valószínű, hogy a fenti jellemzés jut eszünkbe. Emlékezetünkbe beleivódott a Barabás Miklós festményeiről vagy a Franz Eybl litográfiájáról ránk tekintő karakteres bajszú, szakállas férfiarc. A fiatal Széchenyit azonban már nehezebben képzeljük el, pedig a róla készített kép a hónap műtárgya a Nemzeti Múzeumban.
"Róma-Brigetio-Memphis Rally" levelező pályázat diákoknak
A budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye idén is meghirdeti levelező pályázatát. A pályázat célja, hogy a résztvevő diákoknak bemutassa a Kr. u. 2. századi Itália sokszínű világát. A gyerekek egy képzeletbeli rally versenyt követve beutazzák Marcus Aurelius birodalmát és megismerik az ott élő népek kultúráját. A pályázatra 2010. szeptember 27-ig lehet jelentkezni.
Szabadegyetem a Magyar Nemzeti Múzeumban
Tíz alkalomból álló szabadegyetemet indít a Magyar Nemzeti Múzeum gimnazisták, felvételire készülők, egyetemisták és a témák iránt érdeklődők számára csütörtök délutánonként. Az előadások témafelvetései, a különböző álláspontok ismertetése, ütköztetése kibővíti és elmélyíti a fiatalok tudását. A következő előadás 2010. október 28-án lesz, címe: Játszd újra a Mohácsi csatát!
Őze Áron, a Pesti Magyar Színház új vezetője
Őze Áron 1970-ben született Budapesten Őze Lajos és Thoma Ildikó gyermekeként. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1993-ban végzett Iglódi István tanítványaként. 1992-től a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1998-tól három évig szabadfoglalkozású színészként dolgozott, főként a kecskeméti Katona József színházban láthatta a közönség, de játszott Sopronban, sőt Nagyváradon is.
- eTwinning
- Learning Events: újabb kurzusok indulnak
- eTwinning Road Show: Európa házhoz megy
- Kompetencia alapú programcsomagok
- Szolgáltatói kosár
- Sulinet Nyelvek
- Sulinova Adatbank
- Magyar Géniusz Portál
- Nemzeti Tehetség Program
- Digitális Irodalmi Akadémia
- Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár
- Történelemtanárok Egylete
- Magyarország Képes Történelmi Kronológiája
- A holokauszt Magyarországon
- Jelkép és örökségtár
- Realika - Digitális foglalkozásgyűjtemény és oktatásszervezési szoftver
- Természetbúvár labor
- A magyar nemzeti parkok honlapja
- Segítségnyújtó szervezetek
