Kétéves nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Az UWC Magyarországi Egyesülete idén is meghirdeti kétéves külföldi ösztöndíjaira szóló pályázatát. A pályázatra 10. és 11. évfolyamos középiskolások adhatják be jelentkezésüket. Az iskolákba több mint 80 országból érkeznek érettségi előtt álló diákok, hogy két évig együtt tanuljanak angol nyelven a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése és a kultúrák harmóniája jegyében, majd együtt tegyék le a nemzetközi érettségi vizsgát. A pályázatok beadási határideje: 2011. január 21.
ENSZ Gyermek Küldött Program
Idén a Magyar ENSZ Modell Diákegyesület és az UNICEF Magyar Bizottsága elindított egy programot, melynek célja, hogy Magyarország is delegáljon Fiatal Képviselőket az ENSZ-hez. A jelöltek kiválasztását célzó pályázatra olyan 15-18 éves fiatalok jelentkezését várják, akik szakértői státussal bírnak a magyarországi fiatalság ügyeiben, tisztában vannak a gyermekeket és az ifjúságot érintő helyi és globális problémákkal. A pályázati anyagok benyújtási határideje: 2010. november 14.
Ötletes és érdekes oktatási segédanyagok az Európai Unió megismertetéséhez
Szeretnél többet megtudni az Európai Unióról, és a hozzátartozó országokról? Érdekel, hogyan változtathatja meg a jövődet, ha nyelveket tanulsz? Kíváncsi vagy arra, mi a klímaváltozás, miért fontos a környezetvédelemben való aktív részvétel, vagy mi az Európai Iskolatej Program? A "Tanár-segéd", az EU tanároknak szóló webhelye színes és érdekes oktatási segédanyagok széles skáláját kínálja óvodáskortól égészen kamaszkorig.
Mozdulj ki! Európa rád vár
Európai szakmai gyakorlatok és munkalehetőségek, ösztöndíjak, karriertanácsadás, önkéntesség és csereprogramok lehetősége, valamint játékok, nyeremények, zene és színház várja azokat, akik 2010. október 8-án és 9-én ellátogatnak a Mozgásban az ifjúság (Youth on the Move) nevű kampány budapesti nyitórendezvényére, melynek a Millenáris ad otthont. A rendezvény fókuszában az oktatás és képzés, az önkéntesség, valamint a kultúra és a munka világa áll.
Fotópályázat - Mit jelent számunkra az euró?
Az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága fotópályázatot hirdet az Európai Unió 14 és 18 év közötti fiataljai számára "Mit jelent számunkra az euró?" címmel. A diákok csoportokat alkotva, közösen fedezhetik fel, hogy milyen szerepet játszik az euró az Európai Unióban. A részvételhez olyan fotóval kell pályázni, mely szemlélteti a csapat euróról alkotott képét. A hét legjobb csapatot meghívják Brüsszelbe a 2010 májusában megrendezendő díjkiosztó ünnepségre.
Keresik az Európai Unió legjobb fiatal fordítóit
Idén negyedik alkalommal indítja újra az Európai Bizottság a Juvenes Translatores elnevezésű fordítási versenyt, melyben az Európai Unió valamennyi tizenhét éves középiskolás tanulója részt vehet. A résztvevők bármilyen nyelvi kombinációban fordítanak: a lényeg, hogy az EU huszonhárom hivatalos nyelve közül kell választani. A megmérettetés célja, hogy népszerűsítse a többnyelvűséget, és megismertesse a diákokat a fordítói munkával.
- eTwinning
- Learning Events: újabb kurzusok indulnak
- eTwinning Road Show: Európa házhoz megy
- Kompetencia alapú programcsomagok
- Szolgáltatói kosár
- Sulinet Nyelvek
- Sulinova Adatbank
- Magyar Géniusz Portál
- Nemzeti Tehetség Program
- Digitális Irodalmi Akadémia
- Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár
- Történelemtanárok Egylete
- Magyarország Képes Történelmi Kronológiája
- A holokauszt Magyarországon
- Jelkép és örökségtár
- Realika - Digitális foglalkozásgyűjtemény és oktatásszervezési szoftver
- Természetbúvár labor
- A magyar nemzeti parkok honlapja
- Segítségnyújtó szervezetek
