 |
Biológia és történelemtudomány - memetika
Sokaknak úgy tűnhet, kevés olyan tudományterület van, mely annyira távol állna egymástól, mint a biológia és a történelem. Ez azonban koránt sincs így. Az utóbbi két évtizedben született egy új tudományág, a memetika, mely valahol a biológia, a történelem és a kognitív tudományok határmezsgyéjén helyezkedik el.
A biológia és a történelem első afférjai
Már a XII. századi arab tudós Ibn Khaldún is biológiai alapokkal magyarázta
az egyes civilizációk közti különbségeket nagy ívű, Bevezetés a történelembe
című könyvében. Szerinte az emberi karaktert az éghajlat alakítja ki, ami aztán
meghatározza, hogy milyen civilizációban élnek az adott népek. Talán nem meglepő,
hogy véleménye szerint a népkarakterre legelőnyösebb és ezért a legjobb társadalmat
eredményező, a sem túl meleg, sem túl hideg, sem túl nedves, sem túl száraz
éghajlat. Amilyet például az arabok földjén találhatunk.
 Herbert Spencer |
Később azonban a történelemtudományban és a biológiában is a leíró szemlélet lett úrrá, krónikák és bestiáriumok születtek. A két tudomány találkozására több évszázadot várni kellett. A nagy lökést Charles Darwin minden szempontból nagyhatású könyve, az 1859-ben megjelent A fajok eredete jelentette. Az angol Herbert Spencer villámgyorsan alkalmazta Darwin elméletét a társadalmakra.
Így született meg a dicstelen pályát befutott szocio-darwinizmus. Spencer gyorsan
alkalmazta Darwin elméletét az "emberi fajokra". És a fehér ember nagyobb rátermettsége
mellett érvelt. Evvel mintegy igazolva a gyarmatosítást, az "alacsonyabb rendű"
fajok leigázását. Biológiailag már ez is elég nagy marhaság lett volna, hiszen
az emberi rasszok nem tekinthetők fajoknak és az emberek között nem működnek
azok a mechanizmusok, amikre Darwin elmélete épül. De Spencer ennél tovább ment,
kidolgozta a tudatos embernemesítés, az eugenetika alapjait. Nem csoda, hogy
művei a nácik kedvenc olvasmányai közé tartoztak.
 Nikolaas Tinbergen és Arnold Toynbee |
Toynbee és Tinbergen
Ez a rosszemlékű gondolat aztán sokáig elvágta a biológia és a történelemtudomány
együttműködését. Két a saját területükön különleges tehetségű tudósra volt szükség
ahhoz, hogy újra kapcsolatot találhassanak.
Egyikőjük Arnold J. Toynbee, a XX. század egyik legnagyobb hatású történésze.
Eltökélt célja volt, hogy objektív, törvényeken alapuló tudománnyá tegye a történelmet,
evvel próbálkozik fő műve a tizenkét kötetes A történelem tudománya (A Study
of History). Ebben kifejti, hogy a történelem a civilizációk tanulmányozásának
tudománya és megpróbálja törvényekbe foglalni a civilizációk fejlődését. Később
sokan vádolták, hogy meglehetősen szabadon bánik a tényekkel, és csak azokat
veszi figyelembe, melyek megfelelnek törvényeinek, de ez nem változtat azon,
hogy a későbbi történészek szinte mindegyikére hatással volt.
Nikolaas Tinbergen holland etológus a tüskés pikó nevű halak viselkedését tanulmányozta.
Az ösztönviselkedések tanulmányozása során megfigyelte hogyan reagálnak az élőlények,
ha ellentétes ösztönkésztetések érik őket, jelentős eredményeket ért el a viselkedés
evolúciójának vizsgálatában is. Kutatásaiért (Konrad Lorenzzel és Karl von Frischsel
együtt) 1973-ban Nobel-díjat is kapott.
 II. Erzsébet, a britek násztánca? |
Toynbee és Tinbergen a hetvenes évek elején jelentettek meg egy közös tanulmányt. Ebben Tinbergen leírja, hogy a tüskés pikók násztáncában megtalálható egy mozdulat, mely rokon fajoknál egy adott zsákmány megölésére szolgál. Ez a zsákmány azonban nem él a tüskés pikók élőhelyén, a szerepét vesztett mozdulat a násztánc részévé vált. Toynbee ezzel párhuzamba az angol királyság intézményét állította. A királyság eredetileg valós politikai funkciót töltött be, majd mikor ez eltűnt egyfajta kulturális szerepet vett fel. Ha úgy tetszik, a brit nép násztáncának része lett. (Hiszen a násztánc legfontosabb feladata a fajtárs beazonosítása.)
Jönnek a mémek!
Richard Dawkins az evolúcióbiológia fenegyereke, provokatív stílusú, de gondolatokat
provokáló könyve, Az önző gén 1976-ban jelent meg (magyarul 1983-ban). Könyvében
amellett érvel, hogy az evolúció alapegysége nem az egyed, hanem a gén. Az egyedek
nem többek, mint a gének hordozói. Bár ezt a látásmódot ma is sokan vitatják,
tagadhatatlan, hogy sok új meglátással gazdagította az evolúcióbiológiát.
Ebben a könyvben szentel Dawkins egy rövidke fejezetet a kulturális vírusoknak,
melyeket (a gének mintájára) mémeknek nevezett el. A mém bármilyen kis információ
lehet (egy dallam, egy mozdulat, egy kifejezés), melyet más emberek átvesznek,
tehát a mém replikálja magát. A mém természetesen önálló létezésre képtelen,
hasonlóan a vírusokhoz, egyfajta információs parazita.
Kezdetben maga Dawkins is azt állította, nem is tudja, komolyan gondolta ezt
a dolgot, de mára már egy egész tudományág kezd kinőni vicces ötletéből. (Ami
persze nem gátolja Dawkinst abban, hogy az első memetikai szaklap a Journal
of Memetics szerkesztőbizottságának tagja legyen.)
A memetika
Bár a memetika még csak éppen születőben lévő tudomány, mégis (vagy éppen ezért)
nagyon is érdekes eredményeket és látásmódot hozott a humán tudományokba. Művelői
között főleg biológusokat, pszichológusokat és informatikai szakembereket találunk,
lényegesen kevesebben vannak a történészek és a szociológusok. Mint minden formálódó
tudományág a memetika is alapdefinícióval, alapvető vizsgálati módszereivel
vajúdik. jelenleg két nagy iskola különíthető el benne.
A vírus iskola a mémet alapvetően apró kis információmorzsának tartja, mely
parazitaként élősködik az emberben. Kifejezéseik is a virológia szótárából valók:
gazda, immunizáció, fertőzés. Elméleteik szerint egyes mémek összekapcsolódhatnak
és bonyolult replikátorokat képezhetnek, melyek együtttovábbítódnak. Ilyen replikátor
lehet például szerintük egy vallási szekta, mely több mémből áll. Az egyik immunizálja
a gazdát más mémekre (csak ez az igaz tanítás), a másik alapvető ösztönökre
játszik rá (örökéletet ígér), a harmadik gondoskodik az egész replikátor szaporodásáról
(terjeszteni kell a tanítást). De hasonló elven magyarázhatók az e-mailben terjedő
lánclevelek is. Érdekes esete az ilyetén mém felfogásnak a mém-mém, vagy más
néven metamém létezése. A metamém maga a mém gondolat, ami maga is egy mém.
Egyes szerzők szándékosan népszerűsítő és közérthető stílusban
 A Szabadság a barrikádokon - csak egy mém? |
A szelekciós iskola követői szerint a mém lényegesen nagyobb kulturális elem. Ilyen lehet például a nacionalizmus, vagy az írás. Szerintük az egyes mém változatok befolyásolják a kultúrák, civilizációk rátermettségét, és a rátermettebbek kiszorítják a többieket. Így magyarázható szerintük például a nacionalizmus mém rohamos terjedése a francia forradalmat követően, hiszen az erősebb, tehát rátermettebb államot képes létrehozni. A szelekciós iskola követői gyakran hangsúlyozzák, hogy a mém evolúció nem állítható tökéletes párhuzamba a biológiai evolúcióval, de boldogan csapnak le minden olyan jelenségre, mely párhuzamosságot kínál. Elképzelésük szerint a történelmi folyamatok mindegyike leírható ezen eszközökkel és sok máig megoldatlan jelenség (pl. Kína magába zárkózása) könnyen magyarázhatóvá válik.
Mi is akkor a memetika?
A memetika egy új tudományág, mely lehet, hogy sosem fejlődik valódi irányzattá.
Olyan tudomány mely a biológiai evolúció és a biológiai jelenségek fogalomtárát
használja, hogy történelmi és társadalmi jelenségeket magyarázzon. Legfőképpen
pedig érdekes gondolat (mém), mely minden bizonnyal megmozgatja a biológia vagy
a történelem iránt érdeklődők agyát.
Linkek
a memetikáról
Egy könyv a kulturális
szelekcióról
A
lánc e-mailek memetikai értelmezése
A Journal of Memetics
