"az orosz történelem legnagyobb tette" (Borisz Csicserin)

140 éve írta alá II. Sándor orosz cár a jobbágyfelszabadítást elrendelő manifesztumot

Előzmények

II. Sándor cárAz 1853-1856-os krími háborúban az orosz hadsereg olyan súlyos vereséget szenvedett, mely egyértelművé tette, hogy Oroszországnak mindenképpen reformokat kell végrehajtania, amennyiben az európai hatalmak sorában meg kívánja őrizni a napóleoni háborúk idején kivívott pozícióját. Az új cár, II. Sándor (1855-1881) maga is a változtatások elkerülhetetlenségébe vetett szilárd hittel látott neki az uralkodáshoz 1855-ben. 1856. március 30-án már így nyilatkozott a nemesség előtt: "Olyan hírek járják, hogy be kívánom jelenteni a jobbágyság megszűntetését. Ez így nem igaz. … Nem azt mondom Önöknek, hogy teljesen ellene lennék, hiszen olyan évszázadban élünk, amikor ennek idővel be kell következnie. De azt hiszem, Önök is osztják véleményemet: sokkal jobb, ha ez felülről, mintsem ha alulról történik." Ez tömör összefoglalása a fennálló állapotoknak, de egyúttal előre is vetíti a reform lehetséges következményeit is.
Hogy a helyzet megérett a reformokra, azt az alábbi grafikon is egyértelművé teszi.

A krími háború idején harcoló parasztok abban a hiszemben éltek, hogy a háborús megpróbáltatásaikért cserében elnyerik a szabadságukat. Már nagyon vágytak erre, hiszen földesúri terheik egyre csak növekedtek: II. Katalin óta négyszeresére emelkedett a robot, melyet még a téli hónapokban is igénybe vettek a földesurak. Mivel az infrastruktúra elmaradott volt, így a téli hónapokban szállítási munkálatokat kellett végezniük, melyek a jobbágyok munkaidejének mintegy 30 %-át tették ki. Ez ellen pedig legfeljebb csak felkelésekkel tiltakozhattak, azokat azonban véresen megtorolták.
"A robotot megtagadni, nyíltan tiltakozni ellene, a paraszt nem tudja … Tetszik, nem tetszik, dolgoznia kell. De mi az eredménye? Egész Oroszországban, minden földesúri birtokon a parasztok egészen sajátos módon tiltakoznak a kényszermunka ellen: rosszul dolgoznak. Többnyire nem is tudják talán megindokolni ennek okát, de az, hogy a robotmunkát rosszul végzik, általános jelenség." (Dobroljubov)
Ez a földesurak számára is egyre aggasztóbb volt, hiszen Oroszország gabonájával betört a világpiacra, s egyre inkább abban voltak érdekeltek a földbirtokosok, hogy jó minőségű gabonájukkal állni tudják a versenyt. A jobbágyság nagy tömege az ipar és a kereskedelem érdekeit sem szolgálta kellőképpen. Egyrészt nem képezett vásárlóképes keresletet, hiszen nagyjából önellátásra rendezkedett be, másrészt pedig az ipar számára sem biztosított megfelelő munkaerőt, holott küszöbön állt az ipari forradalom. Egyre inkább nőtt a szakadék Oroszország és a fejlett nyugat között, s ez már Oroszország katonai potenciálját, s ennek következtében nagyhatalmi helyzetét is veszélyeztette.

Az előkészítés

1857-ben a jobbágykérdés megnyugtató kezelése céljából titkos előkészítő bizottságot hoztak létre, melyben konzervatív és liberális elveket valló magas rangú hivatalnokok készítették elő a javaslatot Orlov herceg vezetésével. Az eredeti elképzelés szerint a jobbágyokat személyükben szabadítanák fel, de földesúri kárpótlás nélkül. A javaslatot a cár fivére, Konsztantyin nagyherceg is támogatta. 1857 végén nyilvánosságra is hozták a tervezetet, főként a közvélemény megnyugtatására, vagyis annak bizonyságaként, hogy a reform beindult. 1858-ban egy liberális történész már azzal a javaslattal állt elő, hogy minden olyan földet, melyet a jobbágy megművel, adjanak át a jobbágy tulajdonába. Ez azonban túlságosan is megrázta a nemesi közvéleményt, s ezért inkább úgy döntött a cár, hogy a reform sikere érdekében cenzúrát vezet be. Közben gőzerővel folytak az előmunkálatok: az előkészítő bizottság egy tagja 4 hónapra Németországba utazott, hogy tanulmányozza a jobbágyfelszabadítás porosz módozatát, választott kormányzósági bizottságokat hoztak létre, melyekbe a nemesség képviselőit is bevonták, s ezek a bizottságok írásban javaslatokat terjeszthettek elő. Ezt a hatalmas anyagot egy külön "szerkesztőbizottság" tekintette át, mely 11 kormányzati képviselőből s 20 a jobbágyfelszabadítást helyeslő nemesből állt. 1860 októberére befejeződtek az előkészületek, s a végleges tervezetet a Konsztantyin nagyherceg vezetésével összeült Főbizottság készítette el 1861 januárjára. Ekkor az államtanács még egyszer megvizsgálta a tervezetet, majd a nemesség javára még néhány apróbb módosítást végrehajtott. 1861. február 19-én (régi naptár szerint) a trónra lépése évfordulóján a cár aláírta a reformot, de csak három héttel később hirdették ki, mégpedig azért vártak ennyi ideig, mert úgy vélték, hogy a böjti időszakban kevésbé kell tartani a paraszti megmozdulásoktól. A rendelet értelmében minden templomban felolvasták a törvényt.

A törvény

  1. 22 millió (földesúri függésben tartott) jobbágy megváltás nélkül személyi szabadságot nyert. (1858-as adat szerint Oroszország összlakossága 74 millió fő volt.)
  2. A jobbágy megválthatta portáját (azt a földet, melyen udvara, háza volt).
  3. A jobbágytelket (szántó, kaszáló, legelő) a földbirtokossal történő kölcsönös megállapodás alapján válthatta meg.
  4. A földesúrtól megváltott föld nem a paraszt magántulajdonát képezte ezek után, hanem az obscsina (faluközösség) tulajdona lett.

A törvény két éves átmeneti időt szabott arra, hogy az ún. szabályzati iratokat elkészítsék, ezekben rögzítették ugyanis a konkrét teendőket. Ez alatt a két év alatt a jobbágynak továbbra is teljesítenie kellett addigi szolgáltatásait, mintha ki sem adták volna a törvényt. Ezt a parasztok nagyon nehezen értették meg, s az egész jobbágyfelszabadításban sokan politikai mesterkedést véltek felfedezni. Két év letelte után köthették csak meg a jobbágyok a szerződéseket a földesuraikkal (usztavnaja gramota), de ekkor sem közvetlenül tárgyalták meg a feltételeket, hanem ún. közvetítők (mirovije poszrednyiki) útján. Az is előfordult, hogy a két fél nem tudott megegyezni (ez sokszor a parasztok ellenállása miatt volt így, mert féltek az önállóvá válástól is), ilyenkor a szabályozási okiratot a felsőbb hatóság elé vitték, s az döntött a jóváhagyásról. A kárpótlás összegének 20 %-át a jobbágy fizette, a maradék 80 %-ot egyelőre az állam vállalta át, a földesurak kamatozó államkötvényeket kaptak, s a jobbágyok 49 éven át törlesztettek volna az államnak. Ún. parasztbankokat hoztak létre a pénzügyi tranzakciók lebonyolítására. (Az 1905-ös forradalom, majd a sztolipini reformok végleg megszűntették a jobbágy törlesztési kötelezettségeit, sőt a földet is teljesen a paraszt tulajdonába utalták.)

A megvalósítással járó gondok és következmények

A rendezés azonban kívánnivalókat hagyott maga után. A jobbágyok az ország egész területére vonatkoztatottan kb. 25 %-kal kevesebb földet birtokoltak 1861 után, mint amekkorát a reform előtt műveltek, s ráadásul 1861-63 között még a hagyományos szolgáltatásokat is teljesíteniük kellett. A cári család jobbágyait 1863-ban szabadították fel, de itt kötelező volt a megváltás. 1866-ban az állami parasztokat (kb. 16 millió fő) is felszabadították. A jobbágyfelszabadítás nem volt elegendő a modernizáció hatékony beindításához. Az ipar ugyan megfelelő mennyiségben juthatott volna olcsó munkaerőhöz, de hiányzott az iparosításhoz szükséges szemlélet, így az ipari forradalom csak egyes körzetekre terjedhetett ki. Az obscsinák is hátráltatták a kibontakozást. A paraszti birtok az obscsináé lett, amit a paraszt csak használatra kapott meg, így nem is idegeníthette el azt, s ezáltal számos életképtelen kisbirtokos művelte a földet, egészséges birtokkoncentráció viszont 1905 előtt nem mehetett végbe. A parasztot szabadságában is korlátozta az obscsina, ugyanis a közösség életét a faluközösség rendje szabta meg, s a városba is csak az obscsina által kiállított útlevéllel mehetett a jobbágy.
Az 1860-as évek reformjai (igazságügyi, zemsztvo-, oktatási stb. reformok) átalakították Oroszország belső életét, egyedül a mezőgazdaság nem változott jelentősen. A parasztságnak csak nagyon vékony felső rétege volt képes hatékonyan a termelés részesévé válni, a túlnyomó többség a nyomor árnyékában élt. Az 1906-os sztolipini reformok jelentettek csak alternatívát a modernebb mezőgazdasági rendszer kiépítéséhez. Az első világháború, majd az azt követő események megakadályozták, hogy egy önálló életképes birtokosi réteg alakuljon ki Oroszországban.
Viszont az 1861-es reform jelentősége vitathatatlan. Enélkül Oroszország a mozdulatlanság állapotába merevedett volna. A várakozások 1861-ben nagyon erőteljesek voltak, ezt igazolja Nyekraszov néhány sora is:

Szabadság

Az 1861-es jobbágyfelszabadítás hírére

"Anyám, Haza Földje, te, drága vidék,
Nem jártalak ily vígan soha még.

Csecsemőt ha látok anyai keblen,
Boldog repeséssel dobban a mellem:

"Jókor jöttél a világra, fiú
A te jövőd már nem szomorú!

Magad ura, senkire sem vigyázva,
Magad lehetsz sorsod kovácsa.

Ha tetszik, szántod a földedet,
S ha bírod, sasként az eget!"

Ah, álom mindez … Az emberi szellem
Van olyan ravasz, hogy a jó ügy ellen

Ki tudjon eszelni őröket,
Új hálókat és tőröket …

Mindegy! … Mégis kisebb a rabság …
Higgy hát, Múzsa: közelebb a Szabadság!" (Szabó Lőrinc fordítása)

Források:

  • Mihail Heller: Az Orosz Birodalom története
    Osiris - 2000 K. Bp., 1996,
  • Font M. - Krausz T. - Niederhauser E. - Szvák Gy.: Oroszország története
    Maecenas 1997
  • Berend T. I. - Ránki Gy.: Európa gazdasága a 19. Században 1780-1914
    Gondolat K., 1987
  • D. Mackenzie Walace: Russia - Az Orosz Birodalom ismertetése
    Franklin Társ. Bp., 1878
  • Niederhauser Emil: Roskatag birodalom
    Rubicon 1999/3
  • Kurunczi Jenő: Sztolipin reformjai és történelmi hátterük
    Klió 1999/1.
  • Nyikolaj Nyekraszov válogatott versei
    Európa K., Bp.
  • R. Milner - Gulland - N. Dejevsky: Az orosz világ atlasza
    Helikon K., 2000
  • Krausz Tamás: Az orosz sajátszerűség ideológiáiról
  • http://portret.by.ru/list.htm
Portál