A fentanil
Október 30-án az orosz hatóságok közölték, mi volt az a titokzatos gáz, amit négy nappal korábban a
![]() |
moszkvai színház ostromakor bevetettek. Mint tudjuk, a gáz több mint száz túsz
halálát okozta, neve: fentanil.
A fentanil molekulát az 50-es évek végén szintetizálták Belgiumban. Teljes mértékben
mesterséges vegyületről van szó, semmiféle természetes előanyaga nincsen. A
60-as évektől kezdték el a gyógyászatban is használni, elsőként mint intravénás
altatószert Sublimase néven. Ma is széles körben használt az altatás
elindítására és az operáció utáni altatásban. A 70-es évek végétől megjelent
kábítószerként is, ma szinte minden országban a tiltott anyagok listáján található.
Csak az USA-ban 12 különféle változatát állították már elő illegális laborokban.
Mivel szerkezete más, mint a heroiné, az átlagos kábitószer-tesztek többnyire
nem mutatják ki.
![]() |
A fentanil az opitát típusú drogok közé tartozik, tehát abba a csoportba, mint a morfium és a heroin. Bár
![]() |
szerkezetében nem rokon velük, hatása szinte pontosan megegyezik velük. Ugyanazokra az idegsejtekre fejti ki a hatását, elsősorban a limbikus rendszerben, a thalamusban és a hypothalamusban. Ezekben a sejtekben gátolja az ingerületátvivő anyagok felszabadulását és a sejtmembrán ingerületi állapotának kialakulását. A fentanil hatása a véráramba kerülése után 7-8 perccel jelentkezik, csúcsát 30 perc után éri el, hatása 1-2 óráig tart.
A fentanil hatásának tünetei megegyeznek a heroinéval, kábultság, hallucinációk és eufória, légzésszám csökkenése, hányás, kóma. A tünetek azonban sokkal gyorsabban jelentkeznek és sokkal kisebb mennyiség is elég a kiváltásukhoz. A heroinnál ezerszer hatékonyabb, egy felnőttre már 0,0004g is halálos lehet. Megfelelő mennyiségű ellenanyag időbeni beadásával elkerülhető a kóma.
![]() |
Gázként való alkalmazásakor nagyon nehéz kiszámítani, hogy egy-egy személy
mennyit kap az anyagból és a hatás beállása is lassabb és bizonytalanabb, nagyok
az egyéni különbségek. Kábítószerként való használata is nagyon veszélyes, jóval
gyakoribb a túladagolás, mint a többi opiátnál. Ez vezethetett ebben az esetben
a tragédiához, a legyengült emberek, az oxigénhiányos levegő, a gáz kiszámíthatatlan
terjedése.



