John Ronald Reuel Tolkien (1892-1971), angol irodalomtörténész, nyelvészprofesszor és író Dél-Afrikában látta meg a napvilágot. Négyéves volt, mikor édesapja meghalt, és a család visszaköltözött Angliába. Tizenkét éves korára elveszítette édesanyját is. A Tolkien-fiúk nevelését anyjuk gyóntatópapja vállalta: írónkat egy rangos birmingham-i magániskolába íratja. Tanulmányait követően egy rövid időre kivette részét az első világháborúból, de hamarosan elfoglalja azt a békés posztot, amit élet végéig betölt: oxfordi katedráját. Első könyve, a "Babó", 1937-ben jelent meg, s hatalmas sikert aratott. Ezt követte még a Gyűrű-trilógia, valamint a Szilmarilok, s még számos meséje.

A Gyűrűk urában lépten-nyomon kelta és germán mitológiai szereplőkre bukkanhatunk. Bűvös hatalommal bíró gyűrűre példát már Wagnernél is találunk a Niebelung gyűrűje c. négyrészes zenedrámában. Wagner művében a Rajna kincsét, köztük a hatalom gyűrűjét, kegyetlen harcok árán szerezi meg a hős Siegfried Fafnirtól, a sárkánytól. Ha nem is ily heroikusan, de Bilbó és törpe társai is hasonlóan cselekednek a Babóban. Ráadásul az Edda mondán alapuló zeneműben nemcsak valkűrök (germán "tündék) és törpék, de egy csodakard, a Notung is feltűnik, ami Siegfried atyjáé, Siegmundé volt egykor - isteni atyja, Odin ellen viselt harcában törte össze Siegmund.

MINI SZIMBÓLUMTÁR

"A könyvben nincs semmiféle üzenet, sem allegorikus, sem aktuális." (J.R.R. Tolkien)

- Mi azért megkockáztatjuk... - a Jelképtár c. könyv alapján

Gyűrű Alakja a végtelenre és örökkévalóságra utal, zártsága pedig a kapcsolódásra, a kötődésre egy természetfeletti hatalomhoz, egy közösséghez, vagy egy másik emberhez. Az egyiptomiak már olyan varázsgyűrűket is ismertek, melyek mágikus hatalommal ruházták fel viselőjüket. A bibliai Salamon is egy gyűrűnek köszönhette bölcsességét. Népmeséinkben a hősnek meg kell forgatnia ujján, hogy legyőzhesse a sárkányt, vagy előhívhassa segítőjét. Rokona a bilincs.		Út A tér-időben zajló folyamatok elemi jelképe. Általában maga az emberi élet szimbóluma, de lehet a lelki fejlődésé, a megvilágosodásé is, ahogy a keleti vallásokban gyakran megjelenik. (taoizmus => Tao = "Út"). Ez utóbbi vallások, elsősorban a buddhizmus szerint az emberi élet célja maga az Út. A kereszténységnek is kedvelt szimbóluma: az igazulás és a lelki üdv útja révén. Így találkozunk vele Dante Poklának bevezetőjében is.
Szem A szem a lélek tükre. A tiszta isteni lényeget is gyakran ábrázolták egyetlen, háromszögbe rajzolt szemmel. A szem jelképezheti a mindent látó és láttató természetfeletti lényt. Ugyanakkor a szem nemcsak a világosság, befogadás és tisztaság jelképe lehet, de rajta keresztül tekinthetnek világunkba a gonosz erők is. Ezért lehetséges a "szemmel verés", "szemmel rontás". (lásd: Szauron szeme)		Fekete Lovas (nazgúl) A keresztény felfogásban a fekete ló a vágyat szimbolizálja. Ugyanakkor számos freskón lovon jár maga a halál is, nem beszélve az apokalipszis lovasairól. A közép- és belső-ázsiai eposzok alvilági urainak is többnyire fekete a hátasa. Az angol nightmare (=lidércnyomás) szó szerint "éjkancát" jelent. A francia cauchemar hasonló eredetű. A kezdő gondolathoz visszatérve, kiegészítve azt: a lidérc (lásd: a fekete lovasok) eredetileg a csalóka vágy, a tünékeny remény szimbóluma volt.

Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében - vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorsát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és a szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak (Göncz Árpád)

"Ez az ok feltehetőleg főleg történeti. A pogány magyarság régi istenvilágát, szellemvilágát felcserélte a keresztény istenvilággal. A nép még feltehetőleg őrizte egy ideig emléküket. Minthogy azonban a környező népek kizárólag indoeurópai nyelveket beszélő népek, ezeknek mitikus lényei feltehetőleg jelentősen különböztek a magyar nép természetfölötti lényeitől, s így a régi magyar képzetek nem kaptak további tápot, megerősítést."

Különös, hogy ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs. (Göncz Árpád)

Szépasszonyok, kisasszonyok - pannon tündérek

Pannonfölde mondabeli tündéi nem éppen bájos, jóindulatú lények. Bár külsőre gyakran hasonlatosak kecses középföldei rokonaikhoz, a "pannon föld sötét rögein" asszonydémonok bújnak meg a hófehér leplek alatt.
Annyira tartottak tőlük, hogy még nevük is tabunév: nem volt szabad kimondani, ezért használták helyette a "szépasszony"-t. Akárcsak közeli rokonaik (oly közeli, hogy alakjaikat gyakran össze is mossák!), a boszorkányok, rontást hozhatnak bárkire, legnagyobb veszélyben mégis a férfiak vannak, akiket igéző szépségükkel megkörnyékeznek.
A kedves tündékhez hasonlóan, a szépasszonyok is igen kedvelik az éneket.
A magyar néphit Csallóközt és Erdélyt tartotta a tündérek lakhelyének, Tündérországnak. Erdély tündérei nem mindig veszélyesek: van, hogy várakat építenek, tavakban élnek és kincsekkel jutalmazzák a halandókat.

Erdélyben egyébiránt a Tejutat nevezik Szépasszonyok vásznának és Tündérek útjának is.

Helységnév is őrzi nevüket: az egri Szépasszonyok völgye.

A Kárpát-medence Galadrieljei

Középfölde tündéi igen hasonlítanak a kelta mesehagyomány csodás lényeihez, kik nyomokat is hagytak hátra Skóciában és Írországban: az ún. "sidhe"-eket, tündérdombokat. Akárcsak a magyar mesék tündérei, és mitikus szépasszonyai, a kelta mesék is őriznek jó és gonosz "tündéket". Ahogy magyar területen, Britföldön is tabunévvel illetik az "Apró Nép"-et, akik többnyire üregekben, barlangokban vagy dombok alatt élnek. Varázserejük és nem egyszer finom szárnyacskájuk is van. Szeretnek gyönyörködni: mindenük a dal és a mese. Tölgyfa ligeteket és bodzabokrok környékén tanyáznak. Harmonikus lények.
A tündék közvetlen pannonföldi megfelelőjét a magyar népmesékből ismerhetjük. Itt találkozhatunk a könnyed, nesztelen léptű Tündérszép Ilonával, aki holló alakjában éjjel jár aranyalmát csenni. Csodálatos aranyhajával távoli rokona a tündéri szépségű breton Izoldának.
Nem is kell messzire mennünk, hogy Árgyélus királyfi története máris egy másik, nem kevésbé érdekes tündérmesét idézzen meg: Csongor és az ő Tündéje esetét. A halhatatlanságát halandó létért elcserélő szerelmes tündér alakja Középföldén sem ismeretlen: gondoljunk csak Lúthien regéjére!
Tündérország idilli világával Petőfi Sándor János vitézében is találkozhatunk. A költemény tündérei közeli rokonságot mutatnak a rózsák és liliomok szirma közt repkedő törékeny, légies lényekkel.
Weöres Sándor Bóbitája vagy galagonyája már inkább szellemszerű lény.

Törpék, manók

A magyar néphitben alig találjuk óriások és törpék nyomát, Pannonföldén igazi életterük a mesevilág. A törpék régi magyar neve lyuki emberke volt. Ha véletlenül találkozunk velük a bányavidékek egyes mondáiban, akkor rendszerint egy apró bányarémre lelünk, a törpmandlira. Furcsa, ellentmondásos kis lény, aki néha segítő szellem, máskor azonban ijesztgeti a bányászokat. Ellentmondásos, akárcsak a Gyűrűk föld mélyén élő - bár nem törp - Gollamja.
Törpék helyett meséinkben gyakran feltűnik azonban egy másik pöttöm lény, a veres sipkás, aki egyes történetekben ördögfiókára, másutt manóra emlékeztet.
Manó feltűnésére mondáinkban is van példa, lásd Koponyányi Monyók alakját a Fehérlófiából.

Hófehérke és tsai

Míg Pannonfölde nem dúskál törpökben, addig a germán mitológia nem szenved bennük hiányt. A niebelungok maguk is törpék. Kincsek őrzői és a kovácsmesterség ismerői ők. Az Edda monda világfájának, az Yggdraszilnak egyik gyökere a törpék birodalmába ér le.
Nem mondhatnánk azonban, hogy közeli rokonai lennének a heteknek, akik Hófehérke kis társai lettek. A bájos, öregecske törpékhez képest a niebelung törpék bizony alattomosak és veszélyesek.
A törpék ember előtti világok lényei, innen a hosszú, ősz szakáll és a torz külső. A misztikus köd - ami alakjukat mindig is körülvette-, eredményezi, hogy királyi udvarok kedvelt udvari bolondjai, bohócai lettek földi "testvéreik".

Sárkányok

A sárkány szinte kivétel nélkül minden kultúrában, így a magyar néphitben is jelenlévő mitikus szörny. A kora középkor századaiban Magyarországon a viharral hozták kapcsolatba a sárkányt. Ebből az időből származott a szörnynek engesztelésül felajánlott szűz áldozat.
Később jelentkezik csak a Babóból is ismert sárkány szerep, a kincsőrzőé. Másutt a sárkány paripaként szolgál a különös garabonciásoknak.
A sárkány a néphitben egyetlen fejjel rendelkezik csak. A többfejű sárkányok a népmesék jellegzetes alakjai.
A sárkányt legyőző vitéz alakja szintén ismert, hiszen a kereszténység szimbológiája szerint a sárkány - ahogy régen nevezték: sárkánykígyó - a Sátán egyik megtestesülése volt. Legyőzése a rossz feletti győzelmet jelentette.

Süsüke

A magyar népmesék sárkányainak rendszerint több feje is van, s a fejek száma mindig mágikus, bűvös szám.
A mesék sárkányai más szempontból is különböznek a néphit sárkányától: a népmesékben ugyanis a sárkány nem egyértelműen állati jellegzetességekkel bír, hanem gyakran olyan, mintha valójában emberi lény lenne, több fejjel. Tulajdonságai is emberiek: várakban vagy épp palotákban laknak, asztalnál esznek, emberfeleséget rabolnak maguknak.
A mesék sárkányai gyakran az égigérő fa tetején élnek, esetleg innen avatkoznak bele az emberek életébe úgy, hogy eltakarják tőlük az égi világot, esetleg elrabolják a napot vagy a holdat; vihart gerjesztenek, vagy épp megvonják az éltető vizet a földtől.
A sárkányok - eltekintve az egyetlen Süsütől! - rendszerint erőszakos lények: a mesékben állati jellegzetességük, hogy megérzik az "emberszagot".

Garabonciások

Néphitünkben a garabonciás a táltosok rokona, gyakran össze is vegyítik alakjukat. A múlt században azonban még élt egy meglehetősen éles választóvonal közöttük. Míg a táltos születésénél fogva kiválasztott bölcs, aki tudását az anyaméhből hozza, addig a garabonciás tanulmányok útján sajátítja el ördöngös tudását. Ez a tudás teszi később képessé arra, hogy sárkányokat idézzen meg, majd hátaslóként használja őket. Persze az emberi hiszékenység nemegyszer idézett meg ál-garabonciásokat is falun, akik csak kiforgatták vagyonukból a hiszékeny, gyanútlan falusiakat.
A garabonciás könyvből tanul és könyvből varázsol. Így talán megkockáztathatom, hogy korunkban reneszánszát éli a garabonciás mesterség, hiszen nem rég tűnt fel a legifjabb és legmodernebb garabonciás diák, Harry Potter is.

Vándor, a kósza

A garabonciások, vándorlegények a népmesék kedvelt figurái közé tartoznak. A vándor sok tulajdonságában kapcsolatot mutat a tarot-kártya bolondjával.
Az útra kelő köztes világba érkezik, hiszen otthonát elhagyta már, azonban a cél még messze vagy épp ismeretlen. A vándorlás szabadság, felszabadulás a földi gondok alól.
A vándor névtelen: nem hoz magával semmit, s nevének tiszteletét az új közegben újra ki kel érdemelnie.
A vándorlegények bölcsek ugyanakkor, hiszen világlátottak. Ilyen, garabonciásokhoz hasonlatos vándorlegény Csongor úrfi is Vörösmarty mesedarabjából, vagy Gyűrűk ura kószája, Aragorn.

Táltosok

Pogány hitelemeink közül igen kései túlélő volt a táltos alakja. Ősi szó, ami eredetileg "varázserejű"-t jelent. A bölcsességgel és mágikus képességekkel felruházott táltost a néphit a szibériai sámánok magyar megfelelőjének tartotta.
A táltos eredeti funkciója a világok közötti közvetítő szerep volt. Révületbe esve lélekutazás részesévé lesz: találkozhat a túlvilág szellemeivel és a legfőbb istenekkel.
A táltos ugyanakkor gyógyító és mágikus erővel is bír egyben: a néphit szerint táltosok keltik a jégesőt. Az északi és nyugati varázslók, mágusok, így Gandalf, távoli rokona.
A táltos kiválasztott: már születésének körülményei is utalnak későbbi szerepére. Minden tudásával együtt jön a világra. Általában burokban születik, s van egy "fölös csontja" (rendszerint fölös ujjról, vagy ujjpercről van szó - akárcsak Ady Endrének, aki hat ujjal jött a világra!), Már fiatal korában meg kell vívnia más táltosokkal, amit később akár állatalakban is megtehet majd.

Gandalf és a csodaparipa

A mesék táltosa egészen más. Valójában ugyanis egy csodás paripa. Égbe repíti utasát, s parázzsal táplálkozik. A táltos paripa ugyanakkor több is annál, mint egyszerű csodalény, hiszen igazi segítőtárs: beszél, emlékezete messzi ősidőkbe nyúlik vissza és szükség esetén betekinthet a jövőbe is. Ez utóbbi tulajdonsága talán rokon Akhilleusz csodás jós paripáival.
Nagyon ritkán más állatokat is felruháznak népmeséink táltos vonásokkal (pl. csóka).
Bűvös paripákkal a Gyűrűk urában is találkozhatunk, ráadásul jellegzetes színszimbolikával: gondoljunk csak a Fekete Lovasokra, a tündék fehér paripájára vagy Gandalf Keselyüstök nevű lovára. Ezek azonban inkább értelmükkel és gyorsaságukkal érdemeltek ki elismerést, s nem fenti tulajdonságaikkal.
Táltosaink igen távoli rokoani az egyszarvúak.