Az atom visszatér
Az atom fogalma Démokritosz agyából pattant ki Kr. e. 450 körül, de az utókor majdnem teljesen elfeledte. A XVII. században, a tudomány nagy lendületet vett és ekkor egy francia egyházi ember, Pierre Gassendi újra bedobta a köztudatba az atomokat.
Pierre Gassendi
Az
aranycsinálás hosszú évszázadokra lefoglalta a vegyészet iránt érdeklődő tudósokat
és műkedvelőket. A később megjelenő orvosi kémia (jatrokémia) is az arisztotelészi
anyagfelépítést, az őselemek rendszerét fogadta el. Az 1600-as években azonban
oly sok természettudományos felfedezés látott napvilágot, hogy ez végre felszínre
hozta a görög atomisták elméleteit is. Jól tudjuk, hogy Démokritosz és társai
nem kísérleteztek, nem számoltak, mégis ráhibáztak valami olyasmire, amely elvezett
oda, hogy ma már atomerőműveink vannak, létezik géntechnológia, Internet és
mobiltávközlés.
Pierre Gassendi (1592-1655) francia evangélikus lelkész volt, aki az atomokat szilárd részecskéknek tartotta. Elképzelései a következők voltak:
- az atomok az ürességben (vákuum) mozognak,
- az azonos minőségű atomok egyformák,
- a különböző atomok nagyságban és formában térnek el egymástól,
- az atomok egymáshoz kis kapcsokkal kötődnek.
|
Tudtad-e? hogy az atom a görög atomosz(=oszthatatlan)
szóból származik? |
Gassendi (egyházi ember lévén) elfogadtatta az atomelméletet az egyházzal. Az általa felépített elméletben ugyanis az atomok mozgását nem a véletlen, hanem Isten irányítja és mint más földi dolgok, az atomok sem örökkévalók. Pierre Gassendi megpróbálta kibékíteni az arisztotelészi tanokat az atomelmélettel oly módon, hogy szerinte az őselemek (föld, víz, tűz stb.) is atomokból állnak.
Kerek, szúrós, hegyes...
A Pierre Gassendi által népszerűsített atomelméletben az atomok különböző alakúak és egymással kampócskákon, horgokon keresztül kapcsolódnak. A különböző atomok összekapcsolódását oly módon képzelte el, mint ahogyan a betűket egymás mellé helyezve szavakat kapunk. Ha más a sorrend, akkor a szó jelentése is más. Például: PETÉK, KÉPET, PÉKET.
Az atomelmélet újraéledése egy sor érdekes kérdést vetett fel, így azt is, hogy létezik-e vákuum. Ennek nyomán jutott el Torricelli és később Guericke híres kísérleteihez.
Linkek
- A bölcsek köve (http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/af/0/5974/bolcsek.htm)
- Pierre Gassendi élete (http://www-gap.dcs.st-and.ac.uk/~history/Mathematicians/Gassendi.html)
- Természettudomány a társadalomban (http://www.math.bme.hu/~vecseib/webfiz/)
Főző Attila László
- Korábban a Sulineten
- Az atom szerkezete
