Portál
Portál

Csonka András ajánlja

Csonka Andrást nem kell bemutatni. Mindenki ismerheti a Reggeliből, az Operett Színházból, illetve akkor is mindenki rá gondol, ha meghallja a Ding-dong szót.
András nem mindennapi fiatalságáról mesél egy keveset, majd a jövő heteteket táblázza be rengeteg programmal.



A Petőfi Sándor Gimnázium teljesen átlagos osztályába jártam, átlagos tanuló voltam. Szerintem semmivel nem tűntem ki a többiek közül. Már akkor tudtam, hogy a Színművészeti Főiskolára megyek tovább, hisz oda nem kellett pontokat vinni, így a tanulással se nagyon törődtem. A közepes mindig megvolt, többre nem is vágytam. Az iskolai életben ennél sokkal aktívabban vettem részt. Szerepeltem irodalmi színpadon, klubokat hoztunk létre, bulikat szerveztünk.

Volt-e olyan élményed a négy év alatt, amire szívesen emlékszel vissza?

Persze, mindenkinek van szerintem. Amikor én voltam diák, 4 évente egyszer mindenkinek kötelező volt nyáron építőtáborba menni. Nagyon rossz ötletnek tartottam, és már előre utáltam az egészet. Szerencsére úgy oldottuk meg, hogy az egész osztály egyszerre ment. Őszibarackot kellett szednünk, ami elég kemény munka volt számunkra, de mindig megtaláltuk a megoldást, hogy hogyan lógjunk minél többet. Sokat buliztunk helyette. Esténként tábortűz volt, filmet vetítettek, kellemesen csalódtam az egészben. Végül már nagyon megszerettem.

Az iskolán belül is követtél el diákcsínyt?

Soha nem fogom elfelejteni. Dolgozatot írtunk és véletlenül benne maradt a puskám, amikor beadtam. Nagyon megijedtem. Páran bementünk a tanáriba, majd egy másik ember kintről felhívta az iskolát és kihívta a tanárt. Addig mi megkerestük a dolgozatot és kiszedtük belőle, ami nem odavaló volt. Majdnem szívinfarktust kaptam. Biztos kirúgtak volna, ha észreveszik. Többször leizzadtam közben, de végül sikerrel jártunk. Vagyis nem tudom mennyire volt sikeres, mert így is kettes lett a dolgozatom, tehát túl sokra nem mentünk vele.

Az érettségivel is voltak bonyodalmak?

Az se volt mindennapi. Nem voltam rossz matekos, de inkább biztosra akartam menni, így egy nagyon jó matekosról másoltuk le többen is a megoldásokat. Pechünk volt, mert az a diák hibázott, és a hibás feladatot másoltuk le mindannyian. Ezt persze a tanárok is észrevették és a 20 diákból 17-et azonnal megbuktattak. Utána mentünk szóbelizni, de itt már nagyon rendes volt a tanárunk, hisz eldöntendő kérdésekre kellett igennel vagy nemmel válaszolni. Elém tettek egy függvényt és megkérdezték, hogy "Ez a sinus-függvény?". Ennyit mindenki tudott, így végül hármas kaptam. A többi tárgyból nem volt problémám, ez is laza volt, mert az osztálytársak egymásnak dobálták a puskákat.

A mai diákok mások, mint ti voltatok?

Szerintem sokkal több lehetőségük van ma, kérdés, hogy mennyire tudnak vele élni. Bizonyos szempontból irigylem őket a nyelvtanulás miatt. Nekünk ennyi nem adatott meg. Talán sokkal lezserebbek is. Azóta már teljesen más a rendszer, több év eltelt. Talán az erkölcs változott még meg, manapság sokkal jobban kellene rá vigyázni. Megfogadtam, hogy ha már idősebb leszek, soha nem mondom azt, hogy bezzeg az én diákkoromban ez meg ez hiányzott, hisz ahogy változik az idő, változik a hozzáállás, az életfelfogás és változnak a lehetőségek is.



  2001. november 19.

Akinek ma tanítási szünete van, annak ajánlanám 10.00-kor a Duna Tv-n a Boldog Születésnapot, Marilyn! című magyar játékfilmet. A 70-es években játszódik Esztergályos Cecília főszereplésével. Aki suliban lesz ebben az időben, vegye fel videóra, ha tudja, és délután megnézheti. Ha sikerül hazaérned 14.50-ra akkor az HBO-n az Erin Brockovich jó szórakozást nyújt a hét első napjára. Julia Roberts az egyik kedvenc színésznőm, így ez garancia lehet arra, hogy jó filmet fogsz látni. Estére egy nagyszerű előadásra invitállak. Minden hétfőn az Experidance játékát nézhetitek meg, ma este a Muskétásokat. Ha már láttad, vagy nem kapsz rá jegyet, akkor marad a Játékszínben az Olympia, Haumann Péter főszereplésével.

  2001. november 20.

Műveltségfejlesztésre kiváló műsor az RTL Klubon Vágó István műsora, a Legyen ön is milliomos. Szerintem ezt senkinek nem kell bemutatni, biztos, hogy legalább egyszer már mindenki végignézte. A Spektrumon 19.30-kor adnak egy történelmi filmet, II. világháború címmel. Főleg végzősöknek nagyon tanulságos műsor. A színház imádóknak is találtam valamit. A Tivoli Színházban Vári Éva főszereplésével megy a Piaf. Sajnos, még nem láttam, így nem tudom, hogy csak dalok hangzanak-e el vagy életrajzi jellegű is. Mindenestre az biztos, hogy fantasztikus hangja mindenkit elvarázsol. Aki valamilyen mozi felé kerül egyet, az nézze meg az Amerikai Pite 2.-t. Minden korosztálynak van egy filmje, ami szinte már alapművé válik. Nálam ez az Éretlenek volt, most ez a szerep a Pité-nek jut. Biztos, hogy én is meg fogom nézni.

  2001. november 21.

Ma estére szintén színes a kínálat. A kultúremberkék menjenek a Tivoli Színházba. Alföldi Róbert rendezésében, Rátóti Zoltán főszereplésével láthatjátok A velencei kalmárt. A moziba vágyóknak egy magyar filmet javaslok, az Üvegtigrist, ami Rudolf Péter első filmje. Rengeteg olyan színész játszik benne, aki nagyon tehetséges, és ez az első filmszerepe. A lustaságok üljenek bele a kényelmes fotelba és nézzék meg 21.20-kor az RTL Klubon A bolygó neve: Halál című sci-fit Sigourney Weawerrel a főszerepben.

  2001. november 22.

Idén elsőként rendezték meg Pécsett az Országos Színházi Találkozót. Aki nem tudott részt venni rajta, az 15.00-kor az MTV1-en láthat róla egy beszámolót. A mai színházi program a Madách Színházban a Páratlan Páros, ami már lassan 12 éve megy töretlen sikerrel. Fantasztikus vígjáték. A másik a Pesti Színházban a Bölcs nátán. Ha hazaérsz és még nem vagy fáradt, akkor kapcsold be a televíziót. Az RTL Klubon megy lassan egy éve az Amstel Jam című műsor, amelyben magyar koncerteket láthatsz-hallhatsz. Ez azért jó, mert nagyon ritka dolog, hogy a tv-ben magyar koncerteket közvetítenek. Ma este Hevesi Tamás, Almási Enikő és az Old Boys szórakoztatja a nézőközönséget.

  2001. november 23.

Ha teljesen lefáradtál a héten, akkor maradj otthon és nézd meg a Filmmúzeumon a Megáll az idő című Gothár Péter filmet, ami a sokat emlegetett 56-ot mutatja be a fiatalok szemszögéből. Ha még utána is frissnek és üdének érzed magad, akkor vedd fel az elegáns ruhádat, és irány az Operett Színház. Itt a Cirkuszhercegnő című operettet láthatod. A fiatalok körében talán nem ismert eléggé ez a műfaj, ezért mindenképp látni kell egy klasszikusnak számító előadást. Ha ezt túl komolynak tartod, akkor vár a Fiatalok Színháza, ahol a Hair-t adják. Szerintem ehhez nem kell semmit hozzáfűznöm. Egy nagyon jó alapdarabot láthattok.

  2001. november 24.

Jó reggelt! Ma sokáig kell aludni! Ha mégis sikerülne felkelni 7.50-ig, akkor kapcsold be a tv-t és lustálkodás közben nézz meg egy Tina Turner-koncertfilmet az HBO-n. Nagyon szeretem a zenéjét! Még visszatérése előtt voltam egy koncertjén, fantasztikus hangja van. Napközben olvasgass. Ajánlom Vámos Miklós Apák könyve címu muvét. Én is most olvasom, és eddig nagyon tetszik. Ezen kívül nagyon szeretem még Janikovszky Éva könyveit is, amik nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is szólnak. Estére egy olyan darabot ajánlok, amit legalább egyszer kötelező megnézni: a Madách Színházban a Macskák-at. Nekem ez volt az első musical-élményem, azóta rengetegszer láttam.

  2001. november 25.

Ezt a napot arra szánd, hogy kipihend magad. Aludj sokáig! Ha van kutyád, délután vidd el sétálni, ha nincs, akkor sétálj egyedül, tanulás előtt. Jót tesz a friss levegő. Este mehetsz színházba is, de otthon is maradhatsz. Ha az előbbit választod, akkor a József Attila Színházat javasolnám, ott is a Bolond lány című darabot. Régen Domján Edit játszotta a főszerepet, most Ullmann Mónika. Nagyon jó vígjáték. Ha otthon maradnál, mert nincs kedved kimenni a hidegre, akkor két filmet is javaslok. Az egyik az Alice a Duna Tv-n 20.00-kor. Ez egy Woody Allen-film Alec Baldwinnal és Mia Farrow-wal a főszerepben. A másik a Batman az RTL Klubon 21.40-kor. Ez az eredeti első rész, amelyikben Jack Nickolson, Michael Keaton és Kim Basinger játszik. Ha egyik film sem kelti fel az érdeklődésedet, akkor marad a mozi. A Mesterséges értelem izgalmasnak tűnik. Nagyon szeretem Spielberg-filmjeit, az E.T-től kezdve egészen a Schindler listájáig, ami egy teljesen más stílus. A másik film, amit ajánlok, szintén egy mese: a Majmok bolygója. Az eredeti változatát láttam, és az nagyon tetszett.

Jó hetet!

Portál