Portál
Portál

Leégés, napozás

Az első kánikulán már túl vagyunk. A nyár közeledtével egyre több időt töltenek gyermekeink a szabadban, vízpartokon és strandokon. Az első napozás alkalmával ég le bőrük a leggyakrabban.
A leégés elleni védekezés jelentősége a nyár kezdetén nagyon fontos, hiszen, aki fokozatosan szoktatja bőrét a Nap erejéhez, sok problémát előz meg. Számos lehetőség áll rendelkezésünkre, ezek közül talán a legkényelmesebbek a különböző erősségű napozáshoz használható krémek. Nyár elején célszerű az átlagosnál kissé erősebb védelmet használni, a 12-20-as faktor sem túlzás ilyenkor. Később, ha már felkészült a bőr a nyári strapára elég ennél gyengébb védelem is. A napozás után kialakuló vörös, gyulladt, hámló bőr jól kezelhető napozás utáni kozmetikumokkal, de egy egyszerű hidratáló hatású testápoló is csodákat tud tenni. A legfontosabb ilyenkor, hogy óvjuk a bőrt a további napozástól, egészen addig, míg teljesen meggyógyul.

A leégésnek és a túlzott napozásnak nem a vörös, hámló bőr a legfontosabb következménye. Ma már a köztudatban is elterjedt, hogy bőrgyógyászok megfigyelése szerint, a bőrrák kialakulása egyre gyakoribb, és ez egyértelműen összefüggésbe hozható a napozási szokásokkal. A bőr öregedését is károsan befolyásolja a napfény, korán ráncossá, szárazzá válik tőle. A leégés elleni védekezés jelentősége pedig folyamatosan nő, hiszen a Földre jutó káros sugarak ereje egyre erősebb, az ózonpajzs vékonyodása miatt. Ezért a gyerekek bőrének védelme felbecsülhetetlenül fontos feladatunk!
Természetesen a napozásnak igen kedvező élettani hatásai is vannak. Gyermekeinknek nemcsak szépészeti okokból van rá szüksége. A gyors növésben lévő szervezet számára elengedhetetlen jelentőségű a D vitamin. A D vitamin részint táplálékkal jut a szervezetünkbe, de nagyon jelentős az ultraibolya sugárzás hatására a bőrben képződő része is. Ennek a vitaminnak a szerepe rendkívül fontos a csontok fejlődésének szempontjából. A D vitamin hatására a csontokba épülő kalcium mennyisége fokozódik. A csont magas kalcium-tartalma viszont a csont szilárdságát javítja, megelőzve így a töréseket és az időskori csontritkulást!


Nagyon jótékony hatása van a napsugárzásnak a bőrbetegségek egy részére is. Ezek közül nagy jelentőségű a zsíros pattanásos bőrre gyakorolt hatása. Az ultraibolya sugarak fertőtlenítő hatásúak, ezért a bőrön élő baktériumok elpusztítását eredményezik, másrészt a napsugárzás szárítja a bőrt, ami szintén kedvező. Ez a két ok magyarázza, hogy nyáron sokkal kevesebben küszködnek a pattanásokkal. Más, ritkább bőrbetegségeket is kedvezően befolyásol a napozás, ezek közé tartozik például a pikkelysömör is.
A napozás során kialakuló, fájdalmatlan, környezetükhöz képest fehér foltoktól ne ijedjünk meg! Ezt az elváltozást egy teljesen ártalmatlan, más problémát nem okozó gomba eredményezi. Ez ellen kitűnő védelmet nyújt néhány receptre kapható gombásodás elleni krém és oldat.
Összefoglalva a napozás hatásait, be kell látni, hogy mindannyiunk érdeke az arany középút megtalálása a leégés és a sápadtság között. A megfelelő napozás kedvező hatása elengedhetetlen a szervezet számára, miközben a leégés és túlzott napozás súlyos következményeivel is számolnunk kell.

Ha további cikkek érdekelnek, akkor kattints a Diák oldalra és olvasd el a Napozz okosan című cikket:
www.sulinet.hu/eletmod/osztalykirandulas/tulelokeszlet_napozz.shtml

Portál