A halhatatlan diafilm

A nagy meleg ellen többféleképpen védekezhetünk: a strandon hűsítő árnyékot adó fák alá menekülhetünk, hideg zuhanyt vehetünk, napközben pedig elsötétíthetjük a lakást, hogy a szobákból kizárjuk a kánikulát. Ha a rekkenő hőségben nem szeretnénk gyermekünkkel a forró aszfalton sétálni vagy a medencék mellett süttetni a hasunkat, és inkább otthon maradnánk, a sötét nappali vagy gyerekszoba kitűnő helyszíne lehet egy kora délutáni diavetítésnek.

Gyermekkorunk számos emléke közül a legelevenebben a diavetítés élhet bennünk: az elsötétített szoba, a diafilmek gondos elrendezése és válogatása, a nagy, képzeletbeli kalandokba való belemélyedés mindannyiunk számára kedves elfoglaltság volt. A függönyökön kívül zárt világot elfelejtve Hamupipőke és a három kismalac történetét kísérhettük végig. Amíg a film forgott, az egész család jót mulatott a falra vetített kockákon.

Valószínűleg kevesen tudják, hogy a diafilm első ősét a 13. században találták fel. Ekkor azonban még csak egy tükör segítségével a szoba falára vetett árnyékban láthatták a gyerekek a valószínűtlen, titokzatosnak tűnő képeket. Bár már Leonardo da Vincit is foglalkoztatta a vetítés tudománya, az igazi továbblépés azonban csak a 17. században történt: igaz, még ez a vetítő sem hasonlított a manapság használatosakhoz, de ugyanolyan élményt nyújtott, mint mai testvére.

Az első, és a 20. századi változatához legközelebbi vetítőgépet a 19. században már használták különböző vásári játékok alkalmával, amelyeken idősek és fiatalok a megfelelő összegért, vásári padokon ülve hódolhattak ennek a remek szórakozásnak, együtt kacaghattak és sírhattak a kockákon történteken.
A diafilm mint a kikapcsolódás egyik formája a 20. században virágzott igazán, és hazánkban is az 1920-as években tűntek fel a legelső, általunk is jól ismert vetítő szerkezetek, melyek aztán rohamosan váltak a hideg téli esték, elsötétített szobák főszereplőivé.

A vetítés történeténekkövetkező állomásai azonban kerékbe törték a sikert: a televízió, a számítógép és a mozik térhódítása során egy re inkább feledésbe merültek a kis celluloid-szalagok, a szekrények mélyére vagy ószereshez kerültek a vetítőgépek, a filmeket pedig bedobozolták. A nagyobb könyvesboltokban viszont még mindig külön polcon lelhetők fel a technikai újításokhoz igazodva készült színes, feliratozott, akár hanganyaggal is ellátott filmek, és vetítőgépet is be tudnak szerezni azok a szülők, akik szeretnék csemetéikkel megismertetni a kikapcsolódás ezen formáját. Hiszen a diafilm-vetítés igazi családi szórakozást kínál, pszichológusok szerint pedig amellett, hogy megnevetteti a nézőket, a gyermekek olvasás-tanulását is segíti, fejleszti vizuális képességeiket, és közvetlen kapcsolatba hozza a kíváncsi kezeket és szemeket a vetítőgép izgalmas szerkezetével. Aki egyszer elhatározza, hogy beszerzi a vetítéshez szükséges hozzávalókat és egy délutánt a diafilmek és gyermeke társaságában tölt, egészen biztos, hogy rájön: sem a televízió, sem a számítógépes játékok nem tudják felvenni a versenyt a vetítéssel!

Aki többet szeretne tudni a diavetítés hazai múltjáról és jelenéről látogasson el a (http://diafilm.hu/) internetes oldalra.