Grosics Gyula
(1926. február 04. -)
Tizenhárom évesen a Dorogi AC csapatában kezdte rendkívül sikeres sportpályafutását az Aranycsapat kapusa. 1947-től a MATEOSZ illetve Teherfuvar hálóját őrizte. 1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt.
A Helsinki olimpián /1952/ a győztes magyar válogatott tagja. Három világbajnokságon /1954, 1958, 1962/ szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő. Háromszoros bajnok, 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 1947 és 62 között 86 alkalommal volt a válogatott kapusa. Részese az évszázad mérkőzésének nevezett 6:3-as londoni diadalnak, az 1954-es berni világbajnoki döntő ezüstérmese.
Nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet, szinte az egész csapatot, ahogyan együtt élt a játékkal, ahogyan olykor a kapuját messze elhagyva, szinte negyedik hátvédként szerelt és indította a csapattársakat.
Az 1954-es berni csatavesztés után a harag őt is utolérte. Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, s csak kis híján múlott, hogy nem a börtönben végezte, hanem Pestről száműzve ugyan, de a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig kapuskodott.
Edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és
Kuvaitban is. Másfél évtizedig, nyugdíjba vonulásáig volt a Volán sport klub
elnöke, ahol futballéletünk egyik vezérszónoka volt, aki már a hetvenes évek
végén megannyiszor figyelmeztetett a sportág morális csődjére. Később a
politikai életben is feltűnt, ám hamar kiderült, ez már nem a neki való terep. A
MOB 1995-ben olimpiai érdemrenddel tüntette ki. Nyugdíjasként egy kis,
körúti divatüzlet biztosítja a megélhetését.
