Babits Mihály

[költő, műfordító, elbeszélő, esszéíró, az MTA tagja]
(Szekszárd, 1883. nov. 26. - Bp., 1941. aug. 4.):

Babits Mihály a két világháború közötti magyar polgári irodalom egyik szellemi irányítója, a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő képviselője. Szekszárdon született 1883-ban a egy királyi táblabíró fiaként. Középiskolai tanulményait a pécsi cisztercita gimnáziumban végezte, ahonnan érettségi után egyetemre jelentkezik és 1901-től 1905-ig a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán tanult.

Egyetemi évei alatt Négyesy professzor stílusgyakorlatain kötött egész életre szóló barátságot többet között Juhász Gyulával, Kosztolányi Dezsővel és Oláh Gáborral. 19 éves korától kezdve folyamatosan jelennek meg versei és műfordításai különböző lapok és folyóiratok irodalmi mellékleteiben.

1905ben tanárnak áll és gyakorló tanárként a bajai cisztercita gimnáziumban tevékenykedik. 1906-ban szerezte meg a magyar-latinszakos tanári oklevelet. 1908-ig Szegeden, majd 1911-ig Fogarason tanított. Ebben az időszakban aratja első komolyabb irodalmi sikerei, többek között megjelenik a kor irodalmi életének, a nagyváradi Holnap antológiában is, ahol 1908-ban és 1909-ben közölte legreprezentatívabb verseit.

1908-ban az akkori induló Nyugat állandó munkatársa lesz, alig egy évvel később megjelenik első verseskötete, Levelek Irisz koszorújából címmel. 1911 és 1916 között Budapesten több gimnáziumban is tanárként tevékenykedik.

Az első világháború kitörése őt is a politika felé mozdítja: költészetében megszólal a harcos pacifista, az indulatos antimilitarista hangja. A békevágy klasszikus költeményeit írja a háború alatt. A nacionalizmus, a militarizmus felháborodik: Babits ellen fegyelmit indítanak, minek következtében a hatalom felfüggeszti tanári állásából, a háború után lelkesen fogadja 1918-ban a polgári forradalmat.

1919. májusától a budapesti egyetem bölcsészettudományi karán a világirodalom és modern magyar irodalom tanáraként helyezkedett el, de a Tanácsköztársaság bukása után megfosztották katedrájától, tanári nyugdíjától és egyéb megaláztatások érték.

1919 őszén közzétette Magyar költők ezerkilencszáztizenkilencben c. tanulmányát, minek révén a A l?art pour l?art esztétika fő hirdetőjévé vált, ez határozta meg írói, irodalomirányító magatartását. A hivatalos, akadémikus irodalomtól távolálló, humanista elveket valló Babits, bár bevallottan baloldali beálltottságú volt, szakított a politikával kizárólag az irodalomnak élt.

A huszas évek elején házasságát követő évtől kezdve változó társszerkesztőkkel együttműködve szerkesztette a Nyugatot, melyet 1939-től egyedül kellett folytasson. 1927-től a Baumgarten-alapítvány kurátora volt és a Nyugat szerkesztése mellett így óriási befolyásra tett szert a magyar irodalmi életben. 1930-tól a Kisfaludy Társaság tagjaának választották. Számos fiatal író, többek között Illyés Gyula, Gelléri Andor E., Szabó Lőrinc, Pap Károly stb. munkásságára volt, de József Attila tehetségét például csak élete végén ismerte el.

1938-ban súlyos gégeműtétet hajtottak végre rajta. Egyre súlyosabbá váló betegsége ellenére is folytatta a munkát. Közben a fasizmus és a II. világháború veszélyének fokozódása mindjobban kimozdította elszigeteltségéből, és egyre határozottabban, egyre élesebb hangon fordult szembe. Munkássága a magyar irodalom és próza történetének legjelentősebb állomásai közé tartozik. Verse mellett többek között műfordítással is foglalkozott, ő fordította többek között magyarra Dante Isteni Színjátékát.